Best WordPress Hosting
 

Csendbeszéd – Rendhagyó beszámoló Kurtág György operájának kapcsán

Messziről kezdem. Egy anekdota szerint a 19. század felülmúlhatatlan hegedűs ikonja – nem Paganini! – vendégül látta Robert Schumannt. Egy órán keresztül ültek egymással szemben – szótlanul. Majd a vendég felpattant, közölte, milyen jót beszélgettek, és hálásan megköszönve a vendéglátást, távozott. A magyar származású Joachim József szalonjában zajlott le ez az anti-diskurzus.

Az elmúlt hétvégén a hamburgi Elbphilharmonie már-már futurisztikus hangversenyarénájának központi karéjában ülve jutott eszembe a történet a Fin de partie (Végjáték, A játszma vége), Kurtág György életművet summázó operájának zajos fogadtatása közben. Igaz, kellett ehhez a délelőtti találkozás a Komponistenquartier-rel, azaz a város káprázatosan gazdag zenei miliőjével – Hasse, Telemann, Carl Philip Emmanuel Bach, Mendelssohn, Mahler, Ligeti – a Petersstraße vöröstéglás skanzen Hanza-házai közt. Az utolsó állomás a Brahms-múzeum volt. Nem csoda, hogy Joachim – Johannes Brahms barátja, muzsikustársa és egyben pártfogója – szelleme megidéződött az est végére.

A kurtági életmű univerzalitása – mint minden igen jelentős zeneszerző esetében – egyben összefoglalója is az azt megelőző korszakok értékre számot tartó zenei stíluselemeinek, eszközeinek. Egyfajta ráépülés – a mai zenei nyelvezet teljes tárházát felvonultatva. Ebben az értelemben múlt és jelen kétszeresen kapcsolódott össze, egymást erősítve. Nemcsak a város zenei múltja, hanem maga a hamburgi hangversenyterem múltra épített (hiszen egy hajdani raktárépület képezi az építmény alapját), hipermodern épülete is ezt a folytonosságot szimbolizálta.