Az első dátum a biai gyerekkor, a szegénység, a kőművesmunkába rokkant, rossz tüdővel irodaszolgává, majd pamutgyári munkássá lett apa és a napszámos anya, a félig magyar, félig sváb család küzdelmes élete. A végső dátum meg a szegénységből indult, monumentális költészetkatedrálist építő elme utolsó perce.
A falusi gyerek természet iránti csodálkozására-rajongására Petőfi tájverseiben talál a maga érzelmeihez szavakat, elbűvölve nézi akár egy cserebogár skarabeusi páncélját, hangyák szorgos menetelését, növények, földi teremtények láthatón túli tökéletességét. Társa ebben a hat évvel idősebb barát, az ugyancsak biai, német ajkú családban született, a színek és formák ezerféleségére érzékeny Hantai Simon, aki majd a festészet nyelvén akarja kifejezni a világot, ahogy Juhász Ferenc a szavak erejével. A barátság örökre megköttetett azokban a biai években, egy új kor hajnalán.
Juhász az iskolái után a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–szanszkrit szakára jelentkezett, de kenyérkereset végett egy ideig a Francia–Magyar Pamutiparban, ahol valamikor az apja is, gyári munkás lett. Onnan került ’48-ban a József Attila Népi Kollégiumba. Hantai Simon akkor már a képzőművészeti főiskolán tanult, diplomázott, és egy római ösztöndíjjal – feleségével, az ugyancsak festő Bíró Zsuzsával – külföldre ment, és Itália után ’49-ben Párizsban telepedett le.