Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: költészet

Hozsánna és a vének

Közzétette szerző

Sokkal inkább a festményekről ismert Zsuzsannáé, akinek esze ágában sincs rejtegetni bájait (esetleg szelíden hárít, arcán a felháborodás vagy a szégyen legkisebb jele nélkül). A „hozsannázás” a különböző irodalmi-mitológiai maszkokban megjelenő, provokatív szépségű nő felé irányul, a versalany is ennek megfelelő szerepeket vesz fel: Beatrice – Vergilius (nem tévedés!), Seherezádé – Harun ar Rasid, Zsuzsánna – vének: ezek mind a kontaktus különböző szögből való nézeteinek párhuzamai.

Klasszikus hagyományt folytat a kötetkompozíció is.  A három indító költeményben megjelenő három „főhős” az Ő (vers), a TE (múzsa) és az ÉN viszonyrendszerét leginkább a több formában megjelenő „szeret kezem, ha ír” gondolata és szójátéka teszi nyilvánvalóvá: a meghatározó szerelmi élmény – érzéki szinten is – a „neki írás”.

A kötetet vissza-visszatérő motívumok hálózzák be: legmarkánsabban a dantei pokoljárás. Itt a múzsa Beatrice-arcát fordítja az olvasó felé: a szerelem a pokolból kivezető út.  A Virágfakadás alanya „pokol-szemlélő lusta tag / kit elkísérsz választott útján”. A dantei élmény többrétegű: a kötet alcíme egy rajongó utasembert jelöl, a második mottó a Commediából vett szó szerinti idézet. Az Utazás a mélybe – a költő perspektívájából – éppenhogy szárnyalás a magasba. A kötet egészében a fent és lent ősképe mellett megjelenik a „közép” is (akár a misztériumdrámákban): a földi létben való horizontális utazást a Fellini-szál (Társas út) vagy a Kerékpáron képviseli. Nem véletlen, hogy három egymás mellett lévő vers a Társas út, az Utazás a mélybe és a Szárnyalás.

PostPin It!

Rendhagyó Petri György-kiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Közzétette szerző

Petri György (1942–2000) író, költő és esszéista pályafutása során kritikusan figyelte meg a társadalmat, és írásain keresztül próbálta megérteni annak változásait.

Petritől mindig is távol állt az intézményesülés; a szabályokat, a kötelezettségeket megkérdőjelezte, és inkább sajátos meglátásait követte. Ezért a kurátorok úgy vélték, életművét és az általa képviselt kívülálló életérzést nem tehetik az intézmény falai közé, egy hagyományos kiállítótérbe. Egy olyan helyiségre lesz szükségük, amely nem szokványos módon adja vissza küldetésük lényegét, ezért megalkották a Petri-teret.

A Petri-tér a múzeum kertjéből nyíló egykori Károlyi Étteremben, ma raktárban lesz megtekinthető. A bezárt étterem, a szakács nélkül maradt konyha szimbolikusan vonatkozik Petrire, ugyanakkor a verseiben szereplő tárgyak megmutatkoznak a maguk anyagi raktárvalóságukban is „vastag por alatt, / [.] hallgat / egy szétszerelt világ”.

PostPin It!

A hitről, a transzcendensről is akartam beszélni – Kiss Ottó Ég Bolt című kötetének bemutatóján jártunk

Közzétette szerző

Idén hatvanéves a József Attila-díjas Kiss Ottó, de nemcsak őt és az Ég Bolt – Versek ég alatt, föld felett című kötetét ünnepeltük tegnap, hanem a könyv újra megjelent ikerpárját, a Csillagszedő Máriót is. Igaz, hogy lemaradtunk a kerek évfordulóról, mert huszonegy éve, 2002-ben jelent meg, de az Óperenciás tengeren innen mit számít egy-egy mérföld, vagy egy-egy év?

Kiss Ottóval Haász János beszélgetett. Mindkét szerző kötődik Gyula városához, Kiss Ottó most is ott él, Haász Gyulán született. Nem mellesleg jelen volt még Kiss László, a szintén gyulai író és szerkesztő és Darvasi Ferenc, a Gyomán, tehát szintén Békés vármegyében született író és szerkesztő is. Így tehát néhány békési összehajolt, de ez természetesen mellékes volt ahhoz képest, hogy az Ég Bolt, ahová eljöttünk, mindenki számára nyitva van, függetlenül attól, hogy hol született. Ráadásul, mint ahogy az Kiss Ottó versében szerepel, az Ég Bolt az egyetlen bolt, ami örökké nyitva van. Sőt, az Ég Boltban csak olyasmi található, ami mindig is volt, és mindig is lesz. Például vigasz, áldás. Szerencsére mindezek megtalálhatóak Kiss Ottó kötetében is.

A verseskönyv ikerpárjának, a Csillagszedő Máriónak újbóli kiadását nem csak az indokolta, hogy a szerző 60 éves, azaz kapjon az olvasókkal együtt egy szép ajándékot, hanem az is, hogy egykoron Az év könyve díjjal kitüntetett gyűjtemény – ahogy Kiss Ottótól megtudtuk – évek óta hiánycikk, az egyik antikváriumban 9000 Ft-ért árulták. Kiss megnyugtat minden jelenlévőt: a most megjelent két kötet ennél lényegesen olcsóbb.

PostPin It!

„Belőlem alighanem hiányzik az ősbizalom” – bemutatták Rakovszky Zsuzsa Vita élő időben című kötetét

Közzétette szerző

Ebben a verseskötetben mintha két könyv forrt volna eggyé  – kezdte a beszélgetést Szegő János. Mint mondta: a festmények képverseiből összeálló ciklusokat ugyanis egy sokkalta hagyományosabb ciklus kerekíti le, melyeknek találkozása mintha magában az életműben is egyfajta fordulópontot jelölne.

A szerző igencsak termékeny – költői és epikusi – alkotói éveket tudhat maga mögött, számos rendkívüli kötettel örvendeztette meg ugyanis olvasóit az elmúlt néhány évben.

Az alkotás igencsak kiszámíthatatlan, különösen a versírás; általában hullámokban szokott jönni, s ez a kötet is egyetlen hullám tulajdonképpen – emelte ki Rakovszky. Elárulta: a fő inspirációs forrása az afganisztáni menekülések televíziós közvetítésének képkockái voltak, melyeket később a képversek, illetve az utolsó ciklusban található vegyes stílusú versek egészítettek ki.

PostPin It!

„Szép félelem és csodás részvét” – Méhes Károly: A fikusz téliesítésének napja című kötetéről

Közzétette szerző

Boldog ember, akinek a lakásához erkély, netán terasz is tartozik, kiskertről már nem is beszélve. Ha kedveli a dísznövényeket, nevelhet fikuszt, és a tavaszi felmelegedés idején kirakhatja a cserepet a szabad ég alá, hogy érje a nap, a friss levegő, és az égi áldásból is kaphasson.

A fikusz számára a boldogtalanság napja, amikor megérkeznek az őszi, hideg légtömegek. Ez a nap, hogy Méhes Károly frissen megjelent kötetének címét idézzük: A fikusz téliesítésének napja. Nagyot tévednénk azonban, ha úgy gondolnánk, hogy a költő ezt a növényi (emberi) szomorúságot teszi meg legfőbb témájául, ennél ugyanis jóval többről van szó. Merthogy vannak a boldogság-boldogtalanság dichotómiáján innen vagy talán túl olyasmik, amikre Méhes nagyon is odafigyel, ezek pedig a test és a lélek egyszerű örömei, önfeledt pillanatai, valamint nyűgei-nyavalyái, amelyek talán a vég közelségének sejtelmeit hordozzák magukban.

A kötet első verse az Életjel: „(…) egy pillanatra / úgy tűnik semmi / sem fáj épp / így aztán a csöndben / végig lehet venni / mi nem fáj ami / fájni szokott. / A nyak a csuklyás izom / a jobb csípő / a bal is alkalmasint / a lábfej középcsontjai / mindkét oldalon / a térd apró szúrásokkal / a jobb váll roppanásai / és a kacska könyök / olyanokat roppan / a bal kar na az nagyon / a pattanó gyűrűsujj / a kézfejen a búb / tetszett a sebésznek / de még hagyta nőjön (…)”.

PostPin It!

Rózsák a költőnek – kilencvenöt éve született Juhász Ferenc

Közzétette szerző

Az első dátum a biai gyerekkor, a szegénység, a kőművesmunkába rokkant, rossz tüdővel irodaszolgává, majd pamutgyári munkássá lett apa és a napszámos anya, a félig magyar, félig sváb család küzdelmes élete. A végső dátum meg a szegénységből indult, monumentális költészetkatedrálist építő elme utolsó perce.

A falusi gyerek természet iránti csodálkozására-rajongására Petőfi tájverseiben talál a maga érzelmeihez szavakat, elbűvölve nézi akár egy cserebogár skarabeusi páncélját, hangyák szorgos menetelését, növények, földi teremtények láthatón túli tökéletességét. Társa ebben a hat évvel idősebb barát, az ugyancsak biai, német ajkú családban született, a színek és formák ezerféleségére érzékeny Hantai Simon, aki majd a festészet nyelvén akarja kifejezni a világot, ahogy Juhász Ferenc a szavak erejével. A barátság örökre megköttetett azokban a biai években, egy új kor hajnalán.

Juhász az iskolái után a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–szanszkrit szakára jelentkezett, de kenyérkereset végett egy ideig a Francia–Magyar Pamutiparban, ahol valamikor az apja is, gyári munkás lett. Onnan került ’48-ban a József Attila Népi Kollégiumba. Hantai Simon akkor már a képzőművészeti főiskolán tanult, diplomázott, és egy római ösztöndíjjal – feleségével, az ugyancsak festő Bíró Zsuzsával – külföldre ment, és Itália után ’49-ben Párizsban telepedett le.

PostPin It!

„Igenis van élvezhető, átélhető, mély szépirodalom ma” – Szöllősi Mátyással beszélgettünk

Közzétette szerző

Mindhárom műnemben – líra, dráma, epika – alkotsz, és a fotóiddal is sűrűn találkozhat a közönség. Amikor az első regényedet, a Simon Pétert olvastam, az volt a benyomásom, hogy ezeket a művészeti ágakat egyszerre műveled. Hogyan döntöd el, hogy egy-egy anyagból, impulzusból mi lesz: próza, fotó vagy vers?

Ezek nem minden esetben különülnek el egymástól, és sokszor kvázi nem is én döntök, vagy nem is kell döntést hoznom, szóval az, hogy lefotózok valakit, még bőven megengedi, hogy akár írjak is róla, és fordítva. Azt hiszem, nálam a líra jelenti az alapot, és jó jel, ha ez a regényem olvasása közben föltűnik a befogadónak. Remélem, hogy a képeimben szintén van líraiság, és valahol a dokumentarista és a művészi fotó határmezsgyéjén tartózkodnak. Az, hogy milyen eszközökkel nyúlok egy témához, nyilván elsősorban magától a témától függ, de gyakran megtörténik, hogy egy adott történetet többféle műfajban is feldolgozok-megírok, és viszonylag az is gyakori, hogy egy-egy fotósorozathoz szöveg társul, szóval minden értelemben több lábon állok.

Szabad című versesköteteddel ismerkedve az a benyomásom alakult ki, hogy – mint a fülszövegben Lator László írja – a lírád sem tisztán lírai, hanem van egyfajta epikus vonása: helyzeteket ír le, történeteket vagy történettöredékeket mesél el.

PostPin It!

„Lusta embernek tartom magam” – Zalán Tibor a termékeny gondolatokról és az elfáradásról

Közzétette szerző

Szolnokon születtél 1954-ben, de az alföldi Abony mezővárosában gyerekeskedtél. Hogyan emlékszel vissza azokra a korai éveidre? Csavargós, kalandozós kisfiú voltál, vagy pedig otthonülő, könyveket bújó?

Boldog gyermekkorom volt, ritka tartalmasan eltelő. Kis csavargó voltam; büszkén vállalom, hogy igazi utcagyerek, aki verekszik, cukrot lop Reich néni kisboltjában, rozsdás vasaktól és törött tányéroktól vérző lábbal kecmereg ki a téglagyári tóból, az izzó téglák szomszédságába, az égetőkemencébe menekül a rá felügyelő nagymamája elől, és röhög odabentről, amiért később elveri az anyja. Nyolcévesen a búvóhelyeimen a nagyapámtól lopott dohányt szívtam cigarettapapírba tekerve, és megállás nélkül bandáztam. Kimondottan rossz és sokszor komisz gyerek voltam. Apám ingázó kubikos volt, akit csak hétvégeken láttunk Pali bátyámmal, anyám hajnaltól késő éjjelig elszedő a téglagyári futószalag mellett – kemény munka, mert férfiak számára is iszonyatosan nehéz három-hat nyers téglát egyszerre lekapkodni egy teljes műszakon keresztül –, így nem volt idejük velem foglalkozni. Arra azonban volt gondjuk, hogy zenét tanuljak (művész- és jazzdobiskolát is elvégeztem gyermekként!). És bár szegények voltunk, mindig megkaptam a kívánt könyveimet karácsonyra és a születésnapjaimra. Különféle sorozatokkal ekkor alapozta meg édesanyám a későbbi könyvtáramat. Akár a kis Rimbaud, olyan lehettem: csavargóként pengettem a cipőzsinóromat, és közben rakódott az agyamba mindaz, ami miatt most válaszokat próbálok megfogalmazni neked. Élmény és művelődés. Már gyerekként mindkettő fontosságára ráéreztem, és azóta is szimbiózisban tartom magamban őket.

Gimnazistakorodban szerelmes versekkel indítottad a költői pályád. Hogyan értékeled ma ezeket a korai műveidet? Sikerült meghódítanod velük a lányok szívét?

PostPin It!

„Szép Ernő – voltam…”

Közzétette szerző

Otthonról hozta lelkében az emberszeretetet. Apja, a sovány fizetésű, falusi zsidó tanító soha nem engedett egyetlen koldust sem üres kézzel távozni házuk küszöbéről. Pedig megjelentek ott sokan. Reggelente átment a fűszeresboltba váltani, hogy legyen krajcárja minden kéregető számára. Az alamizsna mellé kézfogás is járt, s ahogy Szép Ernő írja: a „Békességnek a szent nyelven ejtett neve”. És még a tanítóné-főzte cibere is: korpacibere, céklacibere egy karéj kenyérrel. Ha pedig némelyik vándor pénteki napon kopogtatott be hozzájuk, ott fogták szombatra is, vasárnap hajnalig. Tornácon, pitvar földjén, mindig volt hol hálni.

Hajdúszoboszlón járt elemibe, az izraelita iskolába, a gimnáziumot Debrecenben kezdte el, aztán Mezőtúron folytatta magántanulóként. Még nem volt húszéves, amikor Budapestre került. Az esztendővel azelőtt megjelent első verskötete jó belépőnek bizonyult hírlapírói körökben, mert a Budapesti Naplónál kapott állást, és csakhamar az Est munkatársa lett. Gyorsan felfedezte a fővárosi életet – nemcsak megismerte, bele is szeretett. Figyelte az utcáit, az embereit, és lírai hangvételű, sajátos stílusú tárcákban tudósított történeteikről,  mindig olyan pontossággal- fontossággal, mintha – írja Tandori Dezső – kenyeret tenne az asztalra. Még béke volt, és a pesti közönség szeretett szórakozni, ő pedig sanzonokat írt a Cabarett Bonbonière műsoraiba, Medgyaszai Vilma az ő dalaival lett közkedvelt sanzonett. Babits is felfigyelt a halk szavú költő eszményi realizmusára, a Nyugat befogadta, Adyval kötött barátságot, Kosztolányi  is becsülte.

Olvasmányos író – mondta ugyancsak Tandori, a Járok-kelek, megállok című, 1984-ben a Kozmosznál kiadott Szép Ernő vers- és prózagyűjtemény összeállítója a kötetvégi tanulmányában. Szép Ernő Petőfin tanult egyszerűséggel írt versei, regényei olvasmányosak, ám könnyedségükben mégis ott egy olyan életfilozófia, ami naivitásában is lenyűgöző. Jól ismerte a szegénységet, sokat írt róla, róluk, sokszor mulatságost is, de soha nem a nyomorúságot nevette ki, hanem a szegénység megcsúfolását, a vékonypénzű, de kivagyiságra törő úrhatnámságot. Erről szólnak a drámái – a Patika, a Május, a Vőlegény, a Lila ákác –, amikor megcsalatik az ínség, amikor a nyomort maguk a nyomorultak árulják el. A hazugságot, az álságot pellengérezte ki, meghatódásba humort is vegyítve, hogy elviselhető legyen a könny.

PostPin It!

Pénteki kultúrrandi Gál János költő-történésszel

Közzétette szerző

Egyszerre vagy muzeológus, költő és zenész is. Ha bemutatkozol, melyikkel szoktad kezdeni?

Én nagyon „magyarosan” állok ehhez a kérdéshez, „papíralapú” ember vagyok. Tehát amilyen végzettségem van, vagy ami után a TB-t fizetik, az alapján mutatkozom be. Ennek mentén a muzeológust és a történészt mondom a nevem után. Utóbbi talán az, ami leginkább leírja az én szakmaiságomat: a történelmet tanultam legtovább, azon a téren voltak a legnagyobb megpróbáltatásaim. Ezen a területen volt eddig a legkövetkezetesebb és a legkitartóbb munkám.

A költészet nem szokott előkerülni?

PostPin It!

Weöres Sándor, akit az Isten is költőnek teremtett

Közzétette szerző

Édesapja huszártiszt és földbirtokos volt, nagyszebeni szerb családból származó édesanyja négy nyelven beszélt és szépen zongorázott. A kisfiú tőle örökölte a művészetek iránti fogékonyságát, hétévesen már Shakespeare műveit bújta. Elemi iskoláit Pápán és Csöngén végezte, gimnáziumba Szombathelyen, Győrött és Sopronban járt, itt is érettségizett. Gyenge tanuló volt, ám költői tehetsége korán megmutatkozott, verseit a Pesti Napló és a Pesti Hírlap is közölte. Ezek közül az Öregek című annyira megtetszett Kodály Zoltánnak, hogy megzenésítette, Kosztolányi pedig így méltatta a 16 éves fiút: „Te, drága csodagyermek, úgy játszol nyelvünk zongoráján, mint kevesen”. A Nyugatban először 1932-ben jelent meg Weöres-vers, és még a szigorú ítész, Babits Mihály is lelkesen üdvözölte az ifjú költőt.

Az érettségi után apja csöngei birtokán dolgozott, majd a pécsi egyetemen jogi, később földrajzi és történelmi tanulmányokat folytatott, diplomát végül filozófia-esztétika szakon szerzett. Filozófiai doktorátusát 1939-ben szerezte meg, disszertációját A vers születése címmel írta. Már egyetemistaként bekapcsolódott a Batsányi Kör és a Janus Pannonius Társaság munkájába, részt vett a pécsi Öttorony című lap szerkesztésében is.

Első verseskötete Hideg van címmel 1934-ben jelent meg, a következő évben Baumgarten-jutalomban, 1936-ban Baumgarten-díjban részesült, ebből finanszírozta észak-európai és távol-keleti útját. 1941-től a pécsi Városi Könyvtár vezetője és a pécsi Sorsunk folyóirat társszerzője volt. A Nyugat 1941-es megszűnése után a Magyar Csillag, a Válasz, később a Diárium lapok közölték írásait.

PostPin It!

„Szellemi központ vagyunk” – Fecske Csaba költő a Miskolc iránti hűségről

Közzétette szerző

Kiűzetés című válogatott kötetét olvasva, egyetemes, metafizikus lírájával szembesülve egy ideig azt hittem, rossz ötlet lenne önt Miskolcról kérdezni, hiszen ez a költészet a világ bármely városában keletkezhetett volna. De aztán rátaláltam a Miskolcon járt az őszre, a Városom: Miskolcra, A Széchenyi utcai koldusra, A talpolcai tónálra, az „Írószobám”-ra, a Kora reggelre, a Burjánzik továbbra, és nagyon megörültem nekik, mert olyasféle városi „helyzetjelentésekként” tekintek rájuk, amelyek úgymond „leföldelik” ezt a lírát, azaz utalnak a talajra, amelyből sarjadt. Ön hogyan gondol Miskolcra mint a munkássága és az élete korábbi színterére? Mit gondol: vannak-e a költészetének olyan színei, árnyalatai, karakterjegyei, amelyek félreérthetetlenül Miskolchoz kötik?

Az ön által említett versek is jelzik, hogy vannak ilyenek. De én szögligeti születésű vagyok, 14 éves koromig ott nevelkedtem, és csak középiskolásként lettem miskolci – igaz, utána több mint ötven évig éltem a városban. Csak nemrég, a feleségem elvesztése után és az egészségi állapotom romlása miatt költöztem a lányomhoz a környékre, Arnótra.

Kisdiákként nehezen szerettem meg Miskolcot. Palóc tájszólásom volt ugyanis, és csúfoltak miatta. Szögligetiként vágytam a városba, és az volt az álmom, hogy híres költő leszek, de miután miskolci lettem, szinte azonnal visszavágytam a szülőfalumba. Ki-kijártam a Tiszai pályaudvarra, vágyakozva néztem a hazafelé induló vonatokat, és hazaüzentem az oda induló ismerősökkel. Ma is visszavágyom, de már nem tudnék ott élni. Valójában az álmaim, a gyermekkorom falujába vágyom vissza, amely már nem létezik, és a szereplői nagyrészt kiköltöztek a temetőbe. Talán valójában az óvodába vágyom vissza – pontosabban óvodáskoromba, mert óvodás nem voltam, Szögligeten akkor nem volt óvoda. (Szüleim, nagyszüleim idejében volt, és most is van.) A miskolci Vörösmarty (korábban Weöres Sándor) óvodában ezt egyszer elpanaszoltam, és ezért tiszteletbeli óvodásnak fogadtak, erről papírom is van. Weöres amúgy a szívem csücske, a legfontosabb mesteremnek tartom.

PostPin It!

Imák mindannyiunkért – bemutatták Bagi Iván új verseskötetét

Közzétette szerző

Fáradtság, életuntság, betegség, öregedés, halál – Bagi Iván e kötetének ezek a fő motívumai. Mintha előrehozott búcsúzkodásban lenne, de előtte még egyszer szeretne végigtekinteni a világon, amelyet már untig ismer, sőt végleg megunt, vagy legalábbis elvesztette az arra vonatkozó hitét, hogy még bármi újat tudna neki mutatni. Ám amit eddig megtudott, nagy eltökéltséggel próbálja átadni olvasóinak, és emiatt újra meg újra az az érzésünk támad, hogy valamiféle reményen túli remény felmutatása a szándéka. Hogy a maga sorsán túltekintve töpreng, láttat, jósol-prófétál: hangja a sokat csalódott, kiábrándult, fájdalmas élettapasztalatait maga mögött hagyni képtelen szenvedőé, aki azonban mindenkinek jót kíván, és békéért imádkozik. Olyasféle bizalommal, mintha végső soron mégis biztatni akarna.

*

B. Orbán Emese, a kötet szerkesztője először a szerző „angyalszindrómájára” kérdez rá, amely a többi emberért, jóllétükért, testi-lelki épségükért való aggódásban nyilvánul meg és a verseiben is. Mint megtudjuk, ez abból a gyermekkori élményből származó kényszer, amikor sportolás közben akaratlanul sérülést okozott. Ez ráébresztette: a legjobb szándékkal is árthat. Ezután parodistaként való népszerűsége és költői ismeretlensége, vagy legalábbis jóval szerényebb ismertsége ellentétét hozza szóba a szerkesztő, és számba veszi három, az utóbbi hat évben megjelent verseskötetét. Idéz továbbá az első kötet recenziójából, amely önmaga élveboncolásának nevezte a Bagi-féle lírát, és rákérdez: ösztönös-e ez a jellemző, vagy költői program. Őszinte, de szerep, szerepjáték, válaszol Iván Bernhardra és Déri Jánosra utalva, aki egyszer így jellemezte magát:

PostPin It!

„Az univerzum úgy születik, mint egy gyermek” – Sántha Attila életről, Istenről, irodalomról

Közzétette szerző

Egyik alapítója, vezéralakja vagy az 1990-es évek elején berobbanó, kolozsvári transzközép irodalmi mozgalomnak, amelyről az értelmezők elmondtak minden jót és minden rosszat. Számomra viszont mindig is az attitűdötök volt a legrokonszenvesebb, amellyel visszaadtatok valami egészséges vagabundságot, egészséges botrányosságot az irodalmi életnek. Gondoltad volna, hogy egyszer majd az akkori fenegyerekeket Babérkoszorú-díjjal, Kossuth-díjjal dobják meg?

A kilencvenes évek eleje még a nagy kiábrándulás időszakába esik: a szerzők arról írnak, hogy lehetetlenség megfogni azt, ami túlmutatna a mi emberi bezártságunkon (merthogy olyan nincs is), hogy a szöveg maximum a szövegről szólhat, hogy amúgy sincs értelme semminek, így hát játsszunk a szavakkal, s jobb, ha felvágjuk az ereinket, satöbbi. Ez volt az, ami nem tetszett nekünk, akkori fiataloknak. Nem azért, mintha nem értettünk volna egyet azzal, hogy zsákutcában vagyunk (mint emberek, mint emberiség) párszáz olyan év után, mikor a csillagokat, az isteni létet, a transzcendenciát céloztuk meg. Hanem azért, mert mi ezt tényleg csak zsákutcának fogtuk fel, amelyből ki lehet jönni, és más irányba indulni. S ha elindulunk más irányba, még az is lehet, hogy értelmes dolgok történnek velünk. Az is lehet, hogy van értelem, s talán még Isten is.

És igen, titokban azt reméltük, hogy egyszer majd meghanyigálnak mindenféle díjakkal azért, mert az általunk kitaposott út az embert (nyilván: csak az olvasóinkat) egy élhetőbb helyre viszi. Azt reméltük, hogy az irodalom újra olvasható lesz, mert értelmes lesz, értelemmel teli. Hogy van értelem. S hogy nem állunk ott csóré f…szal a nagy semmiben, emberi „istenségünkben”. Hogy a zsákutcából kiérve mégis feltűnik az Isten, akit annyiszor megöltünk.

PostPin It!

Egy úr a Darlingból – 100 éve született Vidor Miklós

Közzétette szerző

A hetvenes években reggelente találkozgattunk. Én a fiaimat kísértem el a belvárosi iskolába, ő meg a kiskutyáját sétáltatta a Múzeumkert körül. Derűs tekintete maradt meg emlékezetemben, barátságos, mondhatnám udvarias modora, amivel üdvözlésemet fogadta. A környékhez fiatalkori emlékei fűzték, a Károlyi utcai (ma Ferenczy István utca) valamikori Darling presszó, az Újholdasok törzshelye. Ott itta kávéját Mándy Iván is meg Pilinszky, olykor Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs, a Pécsről jött Galsai Gráci meg a többiek, akiket az ötvenes években kirekesztettek az irodalmi életből. Vidor Miklós, ahogy Mándy is, négermunkákra kényszerültek, vagy klasszikusok átdolgozására az ifjúsági könyvkiadónak.

Vidor 1923. május 22-én született Budapesten, 1942-ben jelentkezett Felszáll a köd című verskötetével. ( 1947-ben még megjelent egy újabb, a Határon című, aztán következett az elhallgattatás.) A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-esztétika szakon diplomázott, a háború után az újraindult Vigiliában, Sik Sándor lapjában meg az Új Emberben közölt verseket, tárcákat. A szellemi ellenállást kifejtő írók köréhez tartozott, az Újhold lírikusa volt. ’47-ben tagja lett a Magyar Művészeti Tanácsnak, aminek Kodály Zoltán volt az elnöke, helyettese pedig Kassák Lajos. A kultuszminisztérium melletti autonóm társaság volt, szándékuk a megmaradt értékek felmérése és mentése, egy új művészeti szemlélet kialakítása. Neves írók, Tamási Áron, Nagy Lajos és mások ügyködtek a képzőművészet, az irodalom, a zene és a film újjászületésén. Működésüknek is az ötvenes évek politikája vetett véget.

Vidor Miklós sok más íróhoz hasonlóan szabadúszó lett, az ’53-ban bekövetkezett enyhülés idején jelentek meg újra könyvei. A Szökőár című regénye azonnal nagy siker aratott, József Attila-díjjal tüntették ki, s ettől kezdve szinte évente jelentek meg regényei (Budai Nagy Antal, Kék korlát, Idegenek, Galambposta és sok más, legutóbb Fiúk és apák 2002-ben), elbeszélés- és verskötetei (Magánbeszéd, Lakatlan évszak, Szigetország), az ifjúság számára írt munkái, köztük a lekisebbeknek szóló mondókák, mint a Cinkefütty.

PostPin It!

Mindig egyensúlyt keresve – Páskándi Géza portréja

Közzétette szerző

Páskándi Gézával a hatvanas évek végén találkoztam először a bukaresti Ambassador Hotel kávéházában. Constatin Olariu, novelláskötetem fordítója mutatott be minket egymásnak. Géza sovány volt, szomorú tekintetű, gyanakvó, amin nem is csodálkoztam – többévnyi börtön és a Duna-deltában végzett kényszermunka volt a háta mögött. A büntetést az ötvenhatos, magyarországi forradalom pártolásáért mérték rá, és csak hatvanháromban szabadult amnesztiával. Egy darabig csak segédmunkás lehetett, esztendők múltán kerülhetett az irodalom közelébe, a Kriterion kiadó főlektora lett. Találkozásunk idején  már visszanyerte közlési jogát, sorra jelentek meg művei, elismert írónak számított.

Szatmárhegyen született 1933. május 18-án, a közeli Szatmárnémetiben végezte iskoláit. 16 éves volt, amikor a Dolgozó Nép című lapban Majtényi Erik, a bukaresti Ifjúmunkás főszerkesztője felfigyelt verseire, és a fiatal költőt meghívta munkatársának. 1953-tól pedig, miközben a kolozsvári Bolyai Egyetem magyar szakán tanult (valamelyest belekóstolva a jogba is), az Utunk című irodalmi lap rovatvezetője lett.

A börtön meg a száműzetés megkeményítette, de nem törte meg, inkább türelmessé tette ítéleteiben, világlátásban, s nem ölte ki belőle az élet szeretetét. A megpróbáltatások az igazság keresésére és megvallására késztették egész későbbi munkáiban, prózájában, esszéiben, drámáiban.

PostPin It!

A Minecraft költője nem adta el versét a Microsoftnak, odaadta hát mindenkinek

Közzétette szerző

Julian Gough zenész-író ott volt a Minecraft hivatalos indulásánál – ő írta a játékosok által csak Végversnek (End poem) nevezett filozofikus zárósorokat, ami a Végzetsárkány legyőzését követően jelenik meg a képernyőn. A több mint hét percen át szkrollozó művet Gough barátja, Markus Persson, a játék tesztverzióját 2009-ben elindító Mojang AB alapítójának kérésére írta. A szerző a Végverset csak a Minecraft narratívájaként emlegeti, amiről sosem született szerződés, így szerzői jogi helyzetét sem rendezték. Gough sem barátjával, sem a többi alapítóval, sem a Minecraftot 2014-ben felvásárló Microsofttal nem jutott dűlőre több mint egy évtizeden át, ezért egy példátlan húzással, minden jogáról lemondva közkinccsé, szabadon felhasználhatóvá tette művét, és egy hosszú Substack-bejegyzésben mesélte el az egész Végvers-történetet barátságról, bizalomról, a nagyvállalatok világáról és dollármilliárdokról.

Narratíva minden idők legnépszerűbb számítógépes játékához

A világ legkelendőbb videójátékából kétszázmillió példányt adtak el, a The Guardian a 21. század első két évtizedének legjobbjává választotta. Népszerűségéhez hozzájárult az egyszerű grafika, a barkácsolási rendszer és az internetes fórumokon – mint a Reddit, a Facebook és a főként a YouTube – közzétett, játékkal kapcsolatos tartalmak. A Minecraft legjellemzőbb vonása a nyolcbites számítógépek grafikáját idéző képi világ, a játékos pedig a blokkokban – kockákban – generált világ elemeit felhasználva és újraalkotva fejlesztheti környezetét.

PostPin It!

„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek” – Ki volt Batsányi János?

Közzétette szerző

Iparoscsaládból származott, apja varga volt. Középiskoláit Keszthelyen, Veszprémben és Sopronban, a filozófiát a pesti piaristáknál végezte, egyik itteni tanára ébresztette fel a történelem iránti érdeklődését. Tanulmányi költségeinek fedezésére a költő Orczy Lőrinc fiának tanulótársa lett, s Orczyn keresztül bekapcsolódott az irodalmi és színházi életbe. 1787-től Kassán kamarai gyakornok, majd írnok volt.

Valószínűleg itt lett szabadkőműves is.

Batsányi 1787-ben Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal megalapította a Magyar Museumot, első irodalmi folyóiratunkat. A radikális Batsányi és az óvatosabb Kazinczy szinte azonnal összeveszett, így a lapot a második számtól Batsányi szerkesztette. Itt jelent meg A franciaországi változásokra című híres epigrammája is, amelynek záró sora – „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek” – szólássá vált. Hasonló hangvételű műveiért 1793-ban állását elvesztette, a lapot is betiltották. A következő évben azzal vádolták meg, hogy részt vett a Martinovics-féle jakobinus mozgalomban, ezért letartóztatták, s bár nem találták vétkesnek, versei és a per során hirdetett elvei miatt egy év várbörtönre ítélték. 1796-ban szabadult Kufsteinből, és a bécsi „bankóhivatalhoz”, majd 1805-ben a kamarához került. Ebben az évben vette feleségül Baumberg Gabriella osztrák költőnőt.

PostPin It!

„Szőcs Géza az egyenes, tiszta beszéd költője volt” – Interjú Bollobás Enikővel

Közzétette szerző

A XX. század évfordulós írói című sorozatban Szőcs Géza munkásságáról beszélgetett Bollobás Enikő irodalomtörténész, Farkas Wellmann Endre költő, Szilágyi Enikő előadóművész és Juhász Anna irodalmár április 19-én a MOM Központban. Szőcs irodalomtörténeti jelentőségéről Bollobás Enikőt kérdeztük. 

Felidézné, mikor ismerte meg Szőcs Gézát és az ő költészetét?

A hetvenes évek végén egy kérdéssort küldtem több, akkor fiatal költőhöz, amely az alkotói folyamatot érintette. Ugyan Szőcs magára a levélre nem válaszolt, de később egyik versének két sorával mégis reagált az egyik kérdésre, amely valahogy úgy szólt, hogy mit szólna Arany János az ő költészetéhez. Az Ez már a feltámadás című versében tette ezt: „hogyha elolvasná, / hümmögne Arany János”.

PostPin It!

„Mennyet ölt a bukó madár” – Eddig nem publikált versek Illyés Gyulától

Közzétette szerző

Mit tudhatunk ezeknek a személyes hangú alkotásoknak a hátteréről?

Evvel az együttessel szerettem volna emlékezni apám halálának negyvenedik évfordulójára, mert szerintem nagyon szépek a most talált versek. A szüleim síremlékét is erre az évfordulóra újították föl, és nagyon örülök neki, mert rossz állapotban volt már.  

Ő „négysorosaknak” nevezte őket, de van, amelyik hat- vagy nyolcsoros. A verseket apám a ’40-es évek második felétől írta 1952-ig, és elég sok ilyen keletkezett abban az időben. ’52-ben jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadó válogatott versek kötetében Jegyzőfüzet összefoglaló cím alatt, és az ’52 utáni verseskötetek mindegyikében szerepel. Vannak még itthon olyanok, amelyek nem jelentek meg, mert az akkoriban születetett versek nem mindegyikét publikálta. Hogy miért nem adta ki, nem tudom pontosan. Azt gondolom, hogy azokat, amelyeket publikált, befejezettnek érezte, vagy talán jobban tetszettek neki. Szubjektív döntés lehetett. De az is állhat mögötte, hogy nem szívesen tett közzé olyat, ami a családjával kapcsolatos, és ezek majdnem mindegyikben van családi vonatkozás: az apjáról, az édesanyjáról, az apósáról ír. Most, 40 évvel a halála után talán meg lehet őket jelentetni.

PostPin It!