Best WordPress Hosting
 

Megújult a Hévíz kulturális folyóirat

Az idén 29. évfolyamába érkezett, Hévíz önkormányzata által továbbra is támogatott folyóiratról Vajna Ádám, a lap új szerkesztője elmondta: Fehér Renátóval közösen állítják össze a lapot, és búcsúztak el Cserna-Szabó Andrástól, aki 2018 óta, valamint Szálinger Balázstól, aki 2012 és 2018 között főszerkesztette a kiadványt. A két elődtől az új számban verset és prózát közölnek, továbbá posztereikkel is kiegészítették a lapot. Az új szerkesztő megjegyezte:

a megújult Hévíz méretben nagyobb lett, illetve új rovatokat is kitaláltak. Minden szám egy-egy tematika köré épül.

Az egyik új rovat a Cunami címet viseli, ez minden lapszámban egy nagyobb esszét jelent, elsőként Bartók Imre írása olvasható a most mottónak szánt forradalom témáját körüljárva. Ugyancsak friss a Vízválasztó elnevezésű rovat, amelyben körkérdésre válaszolva, rövid esszében több szerző is kifejti a véleményét. Szándékuk szerint minden lapszámban legalább egy olyan fiatal szerző is helyet kap, akinek még nincs kötete. Újdonság az is, hogy az egyes számokban kevesebb szerzőtől válogatnak több alkotást. Igyekeznek nyitni a világ felé azzal, hogy külföldi irodalmat is beemelnek – jelezte Vajna Ádám. Hozzátette azt is: néhány héten belül elindul a Hévíz honlapja, ahol a korábbi számok és tartalmak megtalálhatóak lesznek.

Váncsa István álnéven nyolcvandekás füstölt csülköt evett, s ivott rá egy üveg bort

Gustus

Az előétel funkciójának felismeréséhez önvédelmi ösztöne vezette Wildschwein urat. Azért van – mármint az előétel –, hogy a vendég leültethető legyen az ebédlőasztal mellé, és ott is maradjon. Ne mászkáljon ki a konyhába és ne akarja hülyeségekkel szórakoztatni az ott sürgölődő szakácsművészt, akinek ilyenkor akad ennél jobb dolga is. A főzés állandó összpontosítást igénylő, felelős munka, a szakácsművésztől tehát nem lehet elvárni, hogy például Szaján úrnak vagy bárki más futóbolondnak a zavaros históriáihoz jó képet vágjon, vagy pláne reagáljon rájuk, sőt még azt se, hogy az ilyesmit egyáltalán elviselje.

Az ínyesmester olyan, mint a sebész. Amikor fekszünk a műtőasztalon és valaki a belső szerveink között matat a szikével, nem keressük vele a kontaktust, nem kívánjuk őt frappáns történetekkel mulattatni, már csak azért se, mert le vagyunk szedálva a talajvízig.