Kazsimér Soma
Kazsimér Soma. Fotó: Vígh Levente
„Miskolciul” beszélni annyit tesz, mint ismerni a kategóriák közös halmazát, az irányvonalak metszéspontját: mert ilyen ez a város. A város, mely nemcsak földrajzi határai között terül szét: a nyelvben is kirajzolja magát. Itt nőttem fel, elsajátítottam a „miskolcit”kibeszél belőlem, belőlünk az életterünk. Vagy éppen elnémít, mert hisz hallgatni is tanultunk. Lenne feladat, látjuk is talán, hol, de a pontos rámutatáshoz, a mozdításhoz a kimondás is kellene. Keressük a szavakat, botladozik a nyelvünk. Éppen ráfordulnánk, szóba hoznánk a sebet, de ekkor valaki közbeszól, terel: „Nézd csak milyen szép a Bükk!” És ezzel nehéz vitatkozni, a Bükk valóban szép. Ebben teljes igaza van. De nemcsak a hegy, más is tornyosul közös horizontunkon. A fenyegető ismeretlen? Vagy csak az ismerős mozdulatlanság? Mindegy is, beszéljünk ellene! És ha nem elég a meglévő nyelvünk hozzá: hát beszéljünk „újmiskolciul”.