Best WordPress Hosting
 

Premier: szombaton mutatják be a II. Andrásról szóló ismeretterjesztő filmet

Az 1205 és 1235 között uralkodó II. András alakja máig megosztja a kutatókat és a történelem iránt érdeklődőket. Az Aranybullát kiadó, számos reformot bevezető uralkodó keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, életének épített, maradandó emlékeit azonban ma már nehezen lehet fellelni, sőt sírjának helye is ismeretlen. 

Néhány éve azonban magyar régészek és történészek a király nyomába eredtek. „2011-ben, a szíriai Margatban merült fel az ötlet, hogy ha már ásatásokat végzünk a II. András által meglátogatott keresztes lovagvárakban, érdemes lenne megkeresni a király sírját is” – mondta Major Balázs régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének vezetője. 

A szakemberek azzal számoltak, hogy II. Andrást második felesége, Jolánta mellé temethették. A források szerint Jolánta sírja a ciszterci rend egyik legfontosabb magyarországi központjában, Egresen volt. A település ma is létezik, a magyar–román határ közelében, a Maros romániai oldalán fekszik – az egykori monostornak azonban nyoma sem volt akkor, amikor a régészcsapat először járt Egresen.