Best WordPress Hosting
 

Halványuló kontúrok

Hevér Dániel első nagyjátékfilmje sikeresen találja meg az érdekeset, az azonosulhatót egy kamaszlány és egy idősebb férfi barátságában, ám odáig…

A Halványuló kontúrok bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.

Csütörtöktől mozikban az év utolsó magyar vígjátéka, a Valami madarak (12)

Hevér Dániel első nagyjátékfilmje, a Szacsvay László és Kizlinger Lilla főszereplésével készült Valami madarak csütörtöktől kerül országosan a mozikba. A rendezőnek és Kertész Zsanett forgatókönyvírónak lehetősége nyílt találkozni az Életrevalók című nagy sikerű francia vígjáték két alkotójával, az Olivier Nakache és Éric Toledano párossal magyarországi látogatásuk során. Ez a mozi inspirálta a Valami madarak készítőit a saját filmjük hangulatának megtervezésekor.

A Valami madarak egy generációkon átívelő különleges barátságról mesél, és az Életrevalókat idéző bájjal és humorral foglalkozik az idősgondozás korábban magyar filmekben mellőzött témájával. Olivier Nakache és Éric Toledano legújabb filmjük, a hazai mozikban december 28-tól látható Ennél csak jobb jöhet kapcsán érkezett hazánkba, hogy az Európai Mozi Éjszaka keretében részt vegyenek egy premier előtti vetítéssel egybekötött közönségtalálkozón az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Hevér Dánielnek és Kertész Zsanettnek még a vetítés előtt nyílt alkalma beszélgetni a francia blockbuster alkotóival.

Balról jobbra Éric Toledano, Hevér Dániel, Kertész Zsanett és Olivier Nakache – Fotókredit Paseczki Lidia Mozinet

Nem vagy egyedül – Valami madarak

Decemberben érkezett a mozikba ha nem is a legjobb, de az év legkedvesebb magyar filmje. A Valami madarak két remek karakter kapcsolatán keresztül beszél egy megkerülhetetlen társadalmi problémáról – szórakoztatóan. Hevér Dániel filmje ismét igazolja, hogy ma a magyar film legfigyelemreméltóbb eseményei az elsőfilmeseket támogató Inkubátor Programban (és a [fél]független finanszírozásban) történnek. A Valami madarak […]

The post Nem vagy egyedül – Valami madarak appeared first on Filmtekercs.hu.

Mogorvák szövetsége

A Valami madarakban, amely a legrégebbi filmes hagyományokig nyúl vissza, Szacsvay László jutalomjátékát láthatjuk. Gondolhatunk például Charlie Chaplin 1921-es, A kölyök című opuszára, de sok másra is, amelyekben idős ember és kamasz vagy sokszor gyerek először háborúzik egymással, majd összeszoknak, sőt barátság alakul közöttük, és együtt már képesek szembeszállni akár az egész világgal. Ez ebben a filmben is megtörténik, de az sokkal fontosabb, hogy közben lelki fejlődésen mennek keresztül.

Érdekes, hogy mind az idős férfinak, mind a kamaszlánynak azt kell megtanulnia, hogy rajta kívül is léteznek emberek a világon. Mert a filmnek az az alaphelyzete, hogy a környezetükben élő emberek nagy részét mindketten elutasítják. Röviden szólva utálnak mindenkit, aki él és mozog. És még ennél is több hasonlóság is van köztük. Egyrészt mindketten lázadnak a környezetük és a sorsuk ellen. Másrészt mindkettőjüknek kicsúszott a lábuk alól a talaj: otthontalanná váltak. A lány, akit Kizlinger Lilla alakít nyers szókimondással, nem érzi otthonának a lakást, ahol él, mert az anyja idegen férfiakat visz haza, akikről messziről látszik, hogy lókötők. Inkább az idősek otthonának raktárában alszik, amelyben közmunkásként, büntetésből kell dolgoznia. Szacsvay Lászlót minél morgósabbá válik, annál jobban a szívünkbe zárjuk.

Kizlinger Lilla és Szacsvay László a Valami madarak című filmben. Fotó: Nagy Marcell

December 14-től mozikban a VALAMI MADARAK (12E), itt a film első előzetese

Hevér Dániel első nagyjátékfilmje, a Valami madarak generációkon átívelő különleges barátságról mesél, miközben az Életrevalókat idéző bájjal és humorral foglalkozik az idősgondozás korábban magyar filmekben mellőzött témájával. A Szacsvay László és Kizlinger Lilla főszereplésével készült film a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában valósult meg.

Teaser

 

Menekülés az elmúlásból – Valami madarak teaser előzetes

Megérkezett Hevér Dániel Valami madarak című első nagyjátékfilmjének teaser előzetese, melyben egy idősek otthonában ragadva két különc igyekszik jól érezni magát, a köztük lévő hatvan év korkülönbség ellenére. A film középpontjában egy idős úr, Béla (Szacsvay László) áll, akit fia egy baleset következményeként egy idősek otthonában helyez el. Béla nem találja a helyét, így minél […]

The post Menekülés az elmúlásból – Valami madarak teaser előzetes appeared first on Filmtekercs.hu.

Valami madarak (2023)

Eredeti cím:Valami madarak / Some BirdsMűfaj:színes, magyar filmRendező:Hevér DánielZene:Kalotás CsabaJátékidő:90 percA film forgalmazója:MozinetHazai mozi bemutató:2023. december 14.

Valami madarak film leírása

Hevér Dániel első nagyjátékfilmje generációkon átívelő különleges barátságról mesél.

Magyarázat mindenre – kritika

Papírforma vagy össznemzeti öröm? Reisz Gábor filmjei eddig is megosztották a közönséget és a szakmát, most pedig miután a Magyarázat mindenre elhozta a Velencei filmfesztivál Orizzonti-díját (és már az Európai Filmdíjra is esélyes), és az egész sajtó, és meg a közösségi média hírfolyamai is a filmmel vannak tele, nehéz nem elvárásokkal beülni rá a moziban. 

Magyarázat mindenre (2023)

Eredeti cím:Explanation for EverythingMűfaj:magyar-szlovák filmRendező:Reisz GáborZene:Kálmán András és Reisz GáborJátékidő:151 percA film forgalmazója:Cirko FilmHazai mozi bemutató:2023. október 5.

Magyarázat mindenre c. film leírása

Nyár van Budapesten. A gimnazista Ábelnek az érettségire kellene készülni, de épp most ébredt rá, hogy szerelmes legjobb barátjába, Jankába. Janka jó tanuló, a vizsga miatt nem kell izgulnia, viszont ő is reménytelenül szerelmes, csak éppen a történelemtanárukba, Jakabba. Jakabnak családja van, pedagógusként próbál túlélni Magyarországon, és korábban már összetűzésbe került Ábel konzervatív apjával. A két részre szakadt társadalom feszültségei felszínre törnek, amikor Ábel történelemérettségije országos botrányba torkollik, ő pedig valahol a két oldal között áll, mindennek a kellős közepén, és még mindig szerelmes.

Magyarázat mindenre – A kulisszák mögött

Nyár van Budapesten. A gimnazista Ábelnek (Adonyi-Walsh Gáspár) az érettségire kellene készülni, de épp most ébredt rá, hogy szerelmes legjobb barátjába, Jankába (Kizlinger Lilla). Janka jó tanuló, a vizsga miatt nem kell izgulnia, viszont ő is reménytelenül szerelmes, csak éppen… Olvass tovább →

The post Magyarázat mindenre – A kulisszák mögött appeared first on FilmDROID.

Bizonyítvány mindenkiről

Reisz Gábor új filmje végletes társadalmi-politikai megosztottságunkkal és a magyar néplelket felzabáló indulatainkkal szembesít, miközben egy percig sem papol, hanem…

A Bizonyítvány mindenkiről bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.

Magyarázat mindenre (Explanation for Everything) 2023

Eredeti cím:Explanation for EverythingMűfaj:magyar filmRendező:Reisz GáborZene:–Játékidő:151 percA film forgalmazója:Cirko FilmHazai mozi bemutató:2023. október 5.

Magyarázat mindenre film leírása

Reisz Gábor új filmje!

Életrevalók az idősek otthonában – a Valami madarak forgatásán jártunk

Különös barátságot mutat meg a Valami madarak, aminek műfaja vígjáték-dráma, főszereplői pedig Szacsvay László és Kizlinger Lilla. A filmet nagyrészt egy ifjúsági szállóban forgatják, itt találkoztunk az alkotókkal. Nyüzsgés és nagy létszámú szereplőgárda fogadja a menzára érkező sajtót a Valami madarak 25 napos forgatásának 12. napján. Hevér Dániel első nagyjátékfilmjének műfaja egyszerre vígjáték és dráma, […]

The post Életrevalók az idősek otthonában – a Valami madarak forgatásán jártunk appeared first on Filmtekercs.hu.

Furcsa párról szól Hevér Dániel első nagyjátékfilmje, a Valami madarak

Elkezdődött és 25 napon át tart Hevér Dániel Valami madarak című első nagyjátékfilmjének forgatása, a főszereplő Kizlinger Lilla és Szacsvay László. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készülő alkotás producere a Szép csendben és Foglyok című filmeket jegyző Dreissiger László. A Valami madarak szeretettel és humorral mesél egy generációkon átívelő barátságról és az öregedés feldolgozásáról – […]

The post Furcsa párról szól Hevér Dániel első nagyjátékfilmje, a Valami madarak appeared first on Filmtekercs.hu.