Best WordPress Hosting
 

Margit Benes-Oeller: A klímabarát kert

Környezetünk természetes klímaberendezése

Ez a könyv eredeti nyelven 2020-ban született, de sajnos 2022-ben még aktuálisabbá vált. Most már talán azok is belátják, hogy nagy a baj, akik eddig tagadták, nem látták tragikusnak a dolgokat. Hogy nekünk, embereknek nagyon sok mindent kell tennünk a környezetünkért, élőhelyünkért, hogy még sok-sok év múlva a leszármazottaink is itt élhessenek. 

Már az utolsó utáni pillanatban is benne vagyunk, de a remény még mindig ott van bennünk, hogy megállíthatjuk a pusztulást. Vagy legalábbis lelassíthatjuk.

Forgass a Földért – Globális filmkészítő maraton

A szervezők keddi közleménye szerint a magyar kezdeményezésű versenyt filmesekkel, környezetvédőkkel összefogva hirdetik meg május 14-ére.

A rendezvény célja, hogy a film tudatformáló eszközeivel hívja fel a figyelmet a fogyasztói szokások megváltoztatásának szükségességére a mindennapi életvitel során.

A szervezők a verseny kezdetén, a rajt pillanatában időzónánként több elemet ismertetnek, melyből egy elemet kötelező beépíteni a versenyfilmbe. A filmkészítő játékra bárki jelentkezhet a világ bármely részéről. Nevezési díj, korosztályi és technikai megkötés nincs. A film lehet élőszereplős rövidfilm, videoklip vagy animáció.