Best WordPress Hosting
 

A Müpa, a kulturális fenntarthatóság otthona

Gyerekkoromban nem ismertem, és szüleim, nagyszüleim sem használták azt a kifejezést, hogy fenntarthatóság. Nagyszüleim, akik vidéken éltek, és akikkel a nyaraimat együtt tölthettem, mégis a fenntarthatóság alappilléreivel vettek körül engem.

Nagyapám, akitől minden földjét elvették, soha nem vesztette el a termőföld, a természet iránti szeretetét. Nagyszüleim portáján mindent hasznosítottak, a leszedett alma a kamrába a befőttekkel, lekvárral, a szőlő télire a padlásra került, a kis pincében a homokban a boroshordók előtt tárolták a zöldséget, mindent, amit tudtak, maguk termeltek, és nem dobtak ki semmit. Ez magától értetődött, számukra így volt természetes, így volt értelme élni a hétköznapokat. Nagymamám partner volt mindenben, megfejte a tehenet, a tejet feldolgozta, vajat köpült belőle, kenyeret sütött, úgy osztotta be a megtermelt élelmet, hogy kitartson egy évig, a következő betakarításig.

Nagyapám nehezen vette a szocializmusban uralkodó hanyagságot, a rosszul betakarított búzamezőt, az út menti árkokban a lekaszálatlan füvet. Számára érték volt minden, amit a föld megtermelt, amit a természet adott, fájt neki a pazarlás, az oda nem figyelés.