A gondolkodás filozófia, de még egy csomó minden más: például figyelem, séta, főleg rácsodálkozás, meg szeretni tudás, valami, ami mindig veled van, nem lehet kiűzni belőled, mert szinte annak a víznek a párája, amely a testedet és a Földet is alkotja. – 26 év kihagyás után hamarosan új kötettel jelentkezik Kurdy Fehér János. A költővel Tardos Károly beszélgetett. – Tardos Károly interjúja a litera.hu-n.
Korábbi köteteidben, az 1990-es A Nagy Tudományban és az 1996-os Valóság Museionban számomra a legfontosabbnak azok a versek tűnnek, amelyek kifejezetten filozofikusan és egyfajta objektív költészet keretében mutatják be egy-egy létdimenzióhoz, művészeti ághoz való viszonyodat, azok poétikáit.
A gimis, erősen avantgárd mintakövető szövegek után 1986-ban, az egyetem elkezdésekor elkezdtem másként írni. Szükségem volt egy nyelvre, ami fel tud mutatni és el is bír engem, kellően egyszerű, és nem mond le a szöveg és a szóképek radikalitásáról. A metaforák narrációvá olvadtak, a történetek érveléssé alakultak. Ez ugyan stiláris döntés volt, de inkább abból fakadt, hogy szükségem volt egy biztos, egzisztenciális nézőpontra. Úgy éreztem, egyszerre vagyok benne a világban, és rajta a világon. Benne a Kádár-korszakban, ami laposra nyom, részekre szakít, és rajta a gondolataim, a világképzelet hullámain, amelyeken szabadon szörfölhettem és elslisszolhattam messzire. Túl sokat nem vacillálhatok, gondoltam, mert akkor kész és passz. Ez a „kell” és a „gyorsan” sodort az irodalmon túlra, a képzőművészethez és a filmhez. A Nagy Tudományba már csak az új nyelven megírt versek kerültek. Háy János szerkesztette, és Szántó Tibor tervezte. Az 50 oldalas karcsú könyvre úgy tekintettem, mint egy személyes manifesztumra.