Nem csodálom, hogy a Netflix filmjéből csak a két főszereplő kapott Oscar jelölést, mivel nélkülük aztán főleg semmi lett volna a NYAD, vagyis bonyolultabb a kérdés természetesen. Hiába bírom rohadtul az inspirációs sportfilmeket, ahogy ez nem a történetében, hanem szerkesztésében felrúgta a megszokottat, az felesleges érzés volt.
A történet Nyad-ról szól, aki egy kora gyerekkori traumája miatt teljesen ráfixált arra, hogy Kubából Floridába úszik. Ez egy 110 mérföldes távot, több napon át vízben levést jelent. Már fiatalon is megpróbálta, akkor elbukott, de 60 évesen ismét nekiáll. Ha nem is az élet írja a legjobb történeteket, de ki lehet ragadni a valóságból olyat, ami simán ráillik az emberi elme által imádott sztori beatekre. Semmi meglepetés nincs a filmben, pont akkor és úgy bukik el, ahogy gondolnánk és a többi megszokott fordulat, viszont az ilyen inspirációsoknál ez aztán főleg nem gond.
A probléma abban van, hogy az egész film mintha egy dokumentumfilm lenne, aminek némelyik részét “újrajátsszák” színészek, mert nincs róla felvétel. Mármint az igazi NYAD-tól látunk interjút, szól néha a hangja, aztán váltunk az újraalkotásra. Olyan, mint a Deepest Breath, Free Solo és a hasonlók dokufilmek, közben meg olyan is, mint bármelyik más “cinema” sportfilm.