A nyugatnémet származású rendező, Florian Henckel von Donnersmarck első nagyjátékfilmje, A mások élete a történelem egyik legszégyenteljesebb korszakát, a berlini fal keleti blokkjának embertelen világát bemutató kivételes alkotás.137 perc tömény totalitárius diktatúra, hiteles korrajz egy korrupt és erkölcstelen rendszer gyalázatos működéséről és annak áldozatairól.
Archívum címkék: Oscar
36 érdekesség a 36 éves Top Gunról
1986. május 12-én volt a premierje New Yorkban, 16-án a széles körű) a Top Gunt, a haditengerészet legsikeresebb toborzófilmjét Tony Scott rendezésében. Mivel néhány vörös csillagos vadászgép is veszteséglistára kerül, hozzánk csak öt évvel később (1991. január 3-án) jutott eljutott el.
61 kép a 61 évesen is sármos George Clooney-ról
George Clooney volt az egyik olyan férfi, akivel hosszú évtizedekig úgy gondoltam, bármikor cserélnék. Belelapoztunk az emlékkönyvébe és még számos emlékezetes videót válogattunk ki a múltjából.
Tovább él, aki Oscar-díjas – mondja a most megjelent tanulmány
Megvan a hosszú élet titka! Egy tanulmány szerint csupán Oscar-díjat kell nyerni, és máris nagyobb eséllyel számíthatunk a 80+ évre. Vasárnap estére egy kis színes: egy a PLOS ONE (Public Library of Science) folyóiratban megjelent tanulmány szerint, tovább él az, aki Oscar-díjas (az idei díjazottakról itt írtunk). Dr. Donald Redelmeier járványtani szakértő, a Toronto Egyetem […]
The post Tovább él, aki Oscar-díjas – mondja a most megjelent tanulmány appeared first on Filmtekercs.hu.
65 éves Sir Daniel Day-Lewis, a magát nyugdíjazó színészlegenda
Korunk egyik legnagyobb színésze, bár úgy néz ki a Fantomszál után tényleg visszavonult. Karrierjének utolsó 15 évében 5 filmet forgatott, de abból 3-ért Oscarra jelölték. A method acting művelőjeként dolgozott hentesgyakornokként, volt, hogy két évig bokszolt vagy megtanult csehül a hitelesség kedvéért. Többször kérték fel Aragorn szerepére hiába, viszont Tarantino nem őt választotta Vincent Vegának. Egyik önkéntes száműzetése során kitanulta Firenzében a cipészmesterséget…egy biztos, zseniális fickó.
82 éves Al Pacino a monológok királya, filmek, fotók, videók
Túlzás nélkül állítható, hogy a filmtörténelem egyik legjobb férfi színésze. Annyi ikonikus szereppel a háta mögött az Akadémiára nézve szégyen, hogy csak egy Oscarja van. Azonban miért is érdekelné, hiszen legendának születni kell. Ugyan nem lett belőle Han Solo, viszont Coppola kezet csókolt neki. Imádja a színházat, de bárki elfogadná filmes karrierjét. Kollégái előszeretettel parodizálják. A monológok nagymestere. Ritka képek és videók, amikkel a ma 82 éves Al Pacinót ünnepeljük.
85 éves az utánozhatatlan mosolyú Jack Nicholson, filmek, fotók, videók
3 Oscarral bíró, elvakult Lakers fan, kinek lételeme a flört. Vígjáték, véres pszicho-horror vagy olasz szerzői film: egyik ma élő színészünknek sem ilyen változatos és színes a műfaji repertoárja, mint Jack Nicholsonnak, kinek Joker nevetésétől visszhangzik az éter, kedvenc sorozata a Breaking Bad. Modern, naprakész, és ahogy a jó bor, ő is a korral nemesedik.
Újra versenyez magyar rövidfilm Oscar-kvalifikált fesztiválon
Bánovits Ottó Légszomj című filmje a családon belül erőszakot tematizálja. A magyar rövidfilm meghívást kapott az augusztus 8. és 14. között megrendezésre kerülő 25. Rhode Island International Film Festivalon versenyzik. Az amerikai fesztivál Oscar-kvalifikált, tehát a nyertesei automatikusan jelölhetővé válhatnak az Amerikai Filmakadémia díjára. A fesztivál emellett BATFA-díj és Canadian Screen Award minősítéssel is rendelkezik. Bánovits […]
The post Újra versenyez magyar rövidfilm Oscar-kvalifikált fesztiválon appeared first on Filmtekercs.hu.
#103 – Licorice Pizza, Kegyetlen bánásmód, After Yang
Új adásunkban az egyik (általunk) legjobban várt idei bemutatót, Paul Thomas Anderson Licorice Pizzáját elemezzük ki jó alaposan, de beszélünk egy különleges szerzői sci-firől (After Yang), folytatjuk a Coen-sorozatunkat, és persze nem bírtuk ki, hogy ne értékeljük az Oscar-gálát is röviden. A műsorból kiderül, hogy
Megérdemelten nyert-e a CODA,
A hét röhögései (428.)
Will Smith pofonja beterítette az internetet, de azért volt más is azért a héten. Végre a megasiker Pókember mozin is nevethettünk őszintén és megnéztük az olcsó kiadását az Eufóriának…
Oscar-győztesek 2022-ben
Újra magyar Oscar-díjasunk van! Sipos Zsuzsanna (Patrice Vermette-tel) az egész díjszezonon át hasított, várható volt, szurkoltunk neki, megérdemelte. Egyébként egy rendkívül kiszámítható díjszezon betetőzése volt ez a papírforma-Oscar-átadó, ahol nagyjából semmi meglepő nem történt. Aki vesztesnek érezheti magát, az Paul… Olvass tovább →
The post Oscar-győztesek 2022-ben appeared first on FilmDROID.
#102 – A nagy Oscar-adás
Március 28-án tartják a 94. Oscar-gálát, ennek örömére idén is végigmegyünk a jelölteken, megtippeljük a győzteseket és reklamáljuk a méltatlanul kimaradó filmeket és alkotókat.
Menetrend:
[…] Bővebben!
Két további Oscar-esélyes alkotás márciustól a mozikban
Hatalmas sikerrel fut a hazai mozikban Joachim Trier filmje, A világ legrosszabb embere, márciusban pedig két további Oscar-esélyes alkotással jelentkezünk a mozikban. Az idei Oscar-díjátadóra március 28-án hajnalban kerül sor, mindkét új alkotást már ezt megelőzően láthatják a nézők.
A Sundance Nemzetközi Filmfesztivál zsűri nagydíjas dokumentumfilmje az elmúlt évek egyik legkülönlegesebb alkotása: animációs dokumentumfilm, amely már számos filmfesztiválon elismerésben részesült, és egyenesen három, látszólag ellentmondó kategóriában jelölték Oscar-díjra: a mozikban március 10-től látható Menekülés egyaránt esélyes legjobb dokumentumfilmként, legjobb animációs filmként és a legjobb nemzetközi filmként.
A harmincas évei közepén járó Amin sikeres egyetemi kutató Dániában, éppen házasságra készül barátjával. Európába érkezésének igaz történetét azonban még senkinek sem mondta el, saját és családja tragédiáit, traumáit és titkait mélyen eltemette magában. Az Afganisztánból Dániába vezető útról nemcsak azért nem beszél senkinek, mert nincsenek szavai az eseményekre és az érzéseire, hanem mert az őszintesége akár kitoloncolással járhat. Most, a kamera előtt mégis szembenéz a múlttal, hogy aztán valóban elkezdhesse új életét a párja oldalán.