Best WordPress Hosting
 

Paula Hawkins: Lassan izzó tűz

Első olvasásom Paula Hawkinstól, természetesen hallottam már róla, a Lány a vonaton című regénye eléggé megosztotta az olvasóközönségét. A Lassan izzó tűz egy nagyszerű cím ehhez a történethez, az összes szereplőben, lehetséges gyanúsítottban ott izzik, parázslik a lehetőség, hogy akár ők is elkövethették a történet elején felfedezett gyilkosságot, mert Paula Hawkins remekül teremti a hangulatot és kavarja a szálakat ahhoz, hogy ne tudjuk, mely szereplőben lobbant fel végül annyira a láng, hogy számunkra is kiderüljön, hogy bizony ő követte el a gyilkosságot. 

Nézzük, kiket ismerhetünk meg ebben a történetben. Theo Myerson író és felesége Carla, akik 3 éves kisfiukat tragikus körülmények között veszítették el. 

Laura, a szerencsétlen, magányos fiatal lány, aki tízéves korában egy baleset következtében agykárosulást szenvedett. Ez, valamint a baleset fel nem dolgozott traumája és egy titok nem hagyja, hogy a lány hétköznapi, nyugodt életet éljen, családjától is eltávolodott, teljesen magára maradt.