Kevés olyan magyar énekesnő van, aki a zongora mellől énekel, ettől talán még különlegesebb atmoszférájúak a dalaid. Megfigyeltem, hogy másképp énekelsz a zenekarral, mint amikor zongorázol…
A zenekar-alapítás nagyon fontos lépés volt az életemben. Nem bújhatok el másfél órára a zongora mögé. Fontos, hogy a közönség lásson, és az együtt zenélést is nagyon élvezem. De a koncertjeink egyik kötelező eleme, hogy odaülök a zongorához, akárcsak az Ajándék című dal zárásként.
Egyéves koromban kezdtem el nyomogatni otthon a szintetizátort, mivel más hangszerünk nem volt. Anyukám is zongorázott. Hatévesen beírattak zeneiskolába, hét évig tanultam. Sosem szerettem igazán tanárhoz járni, unalmasnak tartottam. Anyukám szerint az volt a fordulópont, amikor közöltem, hogy szeretnék ugyan zongorázni, de szívesebben játszanám a saját dalaimat. Akkor esett le neki, hogy nem a zongorázást unom, csak a körülményeket. De egy kicsit megbántam, hogy nem tanultam tovább, mert néha jól jönne, ha jobban tudnám a zeneelméletet.