A rockvilág egyik legkarizmatikusabb egyénisége 1943. július 26-án Dartfordban született Michael Philipp Jagger néven. Templomi kórusban énekelt, rendkívül jó tanuló volt, így tanár szülei abban reménykedtek, hogy a nyomukba lép majd. Jagger azonban a korai rock and roll és a blues szerelmese lett, tizennégy évesen megvette első gitárját és iskolatársával, Dick Taylorral együttest alapított. Már egy éve a London School of Economics diákja volt, amikor 1961. október 17-én a dartfordi vasútállomáson összetalálkozott a gitárját cipelő Keith Richardsszal, akit ötéves korában ismert meg, de aztán szem elől tévesztették egymást. Beszélgetni kezdtek, természetesen a blueszenéről, s mire Londonba értek, megszületett egy barátság és a rockzene egyik legfontosabb szerzőpárosa. A nagy találkozás helyét ma emléktábla jelöli, s a közelben hamarosan felavatják a két zenészt ábrázoló szobrot is.
Innen már csak egy lépés volt a Rolling Stones létrejötte. Richards csatlakozott Jagger és Taylor együtteséhez, nem sokkal később megérkezett az élet minden terén tapasztaltabb Brian Jones is. A bandát idővel Muddy Waters Rollin’ Stone című dala után nevezték el, első fellépésükre 1962. július 12-én került sor. Taylor nem sokkal később kiszállt, a basszusgitár kezelését Bill Wyman vette át (a legenda szerint nem virtuóz játéka miatt, hanem azért, mert neki erősítője is volt), a dobok mögé pedig Charlie Watts ült be. Az immár állandósult összetételű Rolling Stones 1963 júniusában szerződött le a Decca lemezcéghez, a megállapodást – hibáját jóvá téve – az a producer ütötte nyélbe, aki egy évvel korábban a meghallgatás után kirúgta a Beatlest.
A kemény zenét játszó és botrányt botrányra halmozó Stones hamarosan a jólfésült Beatles egyetlen komoly riválisának számított, főleg azután, hogy Jagger és Richards a feldolgozások mellett saját dalokat is írni kezdett. Nem teljesen önszántukból: a legenda szerint menedzserük egy szobába zárta őket, ahonnan csak akkor jöhettek ki, ha saját szerzeménnyel állnak elő, így született meg az As Tears Go By. Ezt az idők folyamán számtalan dal követte, köztük olyan klasszikusok, mint a Paint It Black, a Time Is On My Side, az (I Cant’t Get No) Satisfaction, a Jumpin’ Jack Flash, a Ruby Tuesday, a You Can’t Always Get What You Want, a Sympathy For The Devil, a Gimme Shelter. Albumaik, az Aftermath, a Beggars Banquet, a Let It Bleed, az élő Get Yer Ya-Ya’s Out, a Sticky Fingers és az Exile on Main St. is klasszikussá váltak.