Best WordPress Hosting
 

Angliai zárdából a filmcsillagok közé – Vivien Leigh

Filmográfiája csekély, csak húsz filmet forgatott, mégis olyan alkotásokkal írta be magát a filmtörténetbe, mint az Elfújta a szél, A vágy villamosa, a Lady Hamilton vagy a Bolondok hajója, s nem utolsó sorban Sir Laurence Olivier felesége volt.

Vivian Mary Hartley néven jött a világra az indiai Dardzsilingban angol apa és francia-ír anya gyermekeként. Tanulmányait egy angliai zárdában végezte, ahol sokáig magányos volt, lévén két évvel fiatalabb társnőinél. Ekkortájt macskája volt az egyetlen vigasza, idővel életre szóló barátságot kötött Maureen O’Sullivannel, a Tarzan-filmek későbbi Jane-jével. Első színházi élményének hatása alatt döntött úgy, hogy színésznő lesz, az iskolai színtársulatban főként Shakespeare-szerepeket játszott, és 1938-ban szerepelt először filmben.

Tizenkilenc évesen férjhez ment Leigh Holman ügyvédhez, legfőképp azért, mert a férfi hasonlított ideáljára, Leslie Howardra. A „színházi népséget” nehezen viselő férj miatt felhagyott színi tanulmányaival, a következő évben egy lányt szült. A színészet iránti vágya azonban nem csillapodott, és 1934-ben már A dolgok jóra fordulnak című filmjét forgatta. A következő évben mutatkozott be a színpadon, 1937-ben – már a világhírű Old Vic tagjaként – emlékezetes alakítást nyújtott Opheliaként. A kritika elragadtatva ünnepelte tehetségét és még inkább szépségét. Ekkorra már maga mögött hagyta hétköznapi csengésű nevét, előbb csak férje nevét vette fel, majd a filmproducer Korda Sándor nyomására keresztnevében is változtatott egy betűt, így „született meg” Vivien Leigh.