Best WordPress Hosting
 

Az első írói tulajdonjogi per áldozata

A Heves megyei Szücsiben született, kisnemesi családban. A pesti piaristáknál tanulva kötött életre szóló barátságot az irodalomtörténész, kritikus Toldy Ferenccel. A pesti egyetemen filozófiát, majd jogot tanult, közben egy évig Pozsonyban a német nyelvet tanulmányozta. Első verseit a Kisfaludy Károly szerkesztette Aurora közölte, az Aurora körében került barátságba Vörösmartyval, aki később sógora is lett. 1828-tól a királyi tábla jegyzője volt, majd egy évvel később Pestre költözött és az irodalomnak szentelte minden idejét.

Már első kritikai írásai, az 1828-as Az epigramma theóriája, majd az 1830-as Figyelmeztetés pesti könyvtáros Wigand Ottó tudományi s mesterségi közönségi tárára, komoly vitákat váltottak ki, utóbbi az ún. conversations-lexikoni pör, a haladás és maradiság összeütközésének indikátora volt. Bajza a haladást képviselte, az irodalom demokratizmusát, az írói függetlenség, az irodalmi lelkiismeretesség elvét hirdette a társadalmi előjogok, a tekintélyelvűség ellenében.

Kisfaludy halála után 1837-ig ő szerkesztette az Aurórát, a tulajdonjog kérdésében azonban vitába keveredett Szemere Pállal, ez volt az első írói tulajdonjogi per Magyarországon. Az Aurorában jelent meg levélregénye Otilia címmel, s érzelmes-választékos almanachlíra stílusú költeményeit is itt adta közre. 1835-ben megjelent kötete a verseken túl műfordításait is tartalmazta.

Az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani

1921. szeptember 27-én született Vácott, ahová családja az I. világháború viharai elől Erdélyből menekült. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban végezte, majd Pécsett és Kolozsváron folytatott jogi tanulmányokat, 1944-ben szerzett diplomát. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, ahonnan rövid idő múlva betegsége miatt hazaengedték. 1946 őszén már Budapesten volt, s felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára.

Diplomáját 1950-ben szerezte meg, ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került, ahol nyolc évig híradó- és dokumentumfilmeket rendezett. Első önálló játékfilmjét (A harangok Rómába mentek) 1958-ban készítette el, ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel barátok és alkotótársak lettek.

Első igazán jelentős játékfilmje az Oldás és kötés volt, az Így jöttem pedig már az összes jancsói stílusjegyet magán viselte: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát. Az 1965-ös Szegénylegények kirobbanó nemzetközi sikert is aratott, ettől kezdve emlegették a legnagyobb rendezőkkel egy sorban. E filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását. Idősebb fia, Jancsó Miklós Nyika így emlékezik vissza erre az időszakra: „Ez a generáció nagyon komolyan vette a kultúrát. Mindenkit ismertek a saját generációjukból, de az idősebből is. Állandó jövés-menés volt nálunk, vacsorák, bulik. Az egy jó élet volt.”

Minden taktusért meg kell harcolni

„Én nem abból élek, amit 30–40 évvel ezelőtt megírtam… Szeretek menni mindig előre ebben a sok műfajban, ami jelent filmet, színházat, jazzt, dalt és még sok minden mást… Mindig kútba ugrás, amikor először csinál valamit az ember, és minden taktusért meg kell harcolni. Ez izgat engem” – fogalmazta meg Lutter Imrének adott interjújában.

Édesapja nagy zenerajongó volt, otthonukban szinte mindig szólt a muzsika. Fiatalon kezdett zenélni, már általános iskolában is zenei tagozatra járt, 1963 és 1971 között zongorázni tanult. Tizenhat évesen, John Coltrane A Love Supreme című lemezének hatására döntött úgy, hogy szaxofonozni fog. 1971-ben vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba, ahol két évig klarinét szakra járt, 1976-ig a Zeneművészeti Főiskola jazz tanszékén, szaxofon szakon folytatta tanulmányait.

A zenei életbe már 1974-ben bekapcsolódott, ekkor kezdett az Interbrass együttesben játszani. 1978-ban saját zenekart alapított Dimenzió néven, amely később Dimenzió II elnevezéssel kilenc évig működött, rengeteg hazai és külföldi koncertet adtak, három lemezük jelent meg. Dés László 1982-ben Supergroup néven nagynevű pop- és rockzenészekkel koncertezett, 1985–86-ban a Budapest Big Bandben is játszott. 1987-ben Horváth Kornél ütőssel és Snétberger Ferenc gitárossal megalapította a Trio Stendhalt. A kamarazenével vegyített jazzt játszó, 1993-ig működő formáció négy lemezt készített. Európa számos országában léptek fel nagy sikerrel, Indiában is több koncertet adtak, több albumukat Olaszországban vették fel és az egész világon terjesztették.

Ő a legjobb színész és a legrosszabb is

Nicholas Kim Coppola néven jött a világra a kaliforniai Long Beachben, nagybátyja Francis Ford Coppola, A Keresztapa-trilógia és számos egyéb ismert film rendezője. A legjobb iskolákba járt, a családi házban korán megismerkedett a művészetekkel és a legismertebb művészekkel. Tizenkét éves volt, amikor véget ért boldog gyermekkora: szülei elváltak, anyja pedig súlyos depressziója miatt kórházba került. Egy ideig apja tiltása ellenére autóversenyzői, majd rockzenészi karrierről álmodozott, de miután a nyári szünetekben gyakran meglátogatta nagybátyját, érdeklődése a film felé fordult. Pályaválasztásához a döntő lökést a James Dean főszereplésével készült Az Édentől Keletre, valamint egy nyári színészi tanfolyam adta meg számára.

A filmvásznon először Francis Ford Coppola Rablóhal című 1983-as filmjében próbálta ki magát, még Nicholas Coppola néven. Mivel azonnal protekcióval vádolták, úgy döntött, nevet változtat: a legenda szerint sokáig fontolgatta, hogy kedvenc énekese, Elvis Presley, avagy kedvenc zeneszerzője, John Cage nevét válassza, végül utóbbinál maradt. Talán azért is, mert megrögzött képregénygyűjtő, így tisztelettel adózhatott Luke Cage képregényhősnek is. A Nicolas Cage név először 1983-ban tűnt fel a Lány a völgyből című film főcímlistáján.

Még nagybátyja adott számára szerepet a Gengszterek klubja (Cotton Club), valamint az Előre a múltba (Peggy Sue Got Married) című filmben, Kathleen Turner partnereként. Alan Parker Madárka című drámájában egy súlyosan sérült vietnami veteránt alakított, és a nagyobb hitelesség jegyében néhány fogát is kiverette. Az igazi népszerűséget a Holdkórosok című vígjáték hozta meg számára Cher oldalán (ebben jelölték először Golden Globe-díjra), és szintén sikeres volt az Arizoniai ördögfióka tolvajának szerepében, felvillantva komikusi képességeit. 1989-ben A vámpír csókja című kultuszfilmben a vámpírfilmek világába is belekóstolt, a következő évben megkapta David Lynch híres road-movie-ja, a Veszett a világ egyik főszerepét. Miután karrierje beindult, ő is beindította másét: az akkor még ismeretlen Johnny Deppet ő mutatta be egy ügynöknek, aki szerepet ajánlott neki a Rémálom az Elm utcában című horrorfilmben.

Operáit irodalmi művekre írja, példaképeinek önálló darabokat szentel

Az erdélyi Székelyudvarhelyen született. Szülei a második világháború végén a front elől menekültek Magyarországra és Miskolcon telepedtek le. Kiskorától tanult zongorázni, gyermekként Bartók Béla művei jelentettek számára meghatározó zenei élményt. Tizennégy éves volt, amikor Kodály Zoltán felvette a különleges tehetségek csoportjába a Zeneakadémiára, ahol zeneszerzést tanult, majd Kölnben karmesteri diplomát szerzett.

Zenei pályáját a Vígszínház zenei vezetőjeként kezdte, 1963 és 1971 között film- és színházi zenéket komponált. Ő írta Szabó István Álmodozások kora, Makk Károly Macskajáték című alkotásainak muzsikáját és a kísérőzenét Az ember tragédiája Major Tamás rendezte előadásához. 1968-tól 1976-ig a Stockhausen Ensemble tagja volt, amellyel 1970-ben fél évet töltött az oszakai világkiállításon, 1978 és 1991 között a Pierre Boulez által alapított Ensemble InterContemporain művészeti igazgatója volt.

Karmesterként az elmúlt évtizedekben a világ legnagyobb zenekarait dirigálta rendszeresen, első vendégkarmestere volt a Budapesti Fesztiválzenekarnak és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak. A leghíresebb operaházakban és a világ legjelentősebb fesztiváljain vezényelt, a legnagyobb rendezőkkel dolgozott együtt.

Szegedre kellett jönnie a francia világsztárnak, hogy eljátszhassa Napoleont

Egy Chateauroux nevű kisvárosban született hatgyermekes munkáscsaládban. A szegénység, az alkohol, a sok gyerek állandó feszültségforrás volt a szülők között, ezért a kis Gérard inkább a barátaival lógott. A beszédproblémákkal küszködő, nehezen kezelhető gyerek az iskolától tizenhárom éves korában búcsút vett, ezután volt nyomdászinas, kabinos a Riviérán, közben cigarettával, alkohollal seftelt. 2014-ben megjelent Ez már csak így volt című önéletrajzi könyvében mellbevágó őszinteséggel beszélt arról, hogy fiatalon áruba bocsátotta testét más férfiaknak, halottakat fosztott ki, és egyéb bűncselekményekből tartotta fenn magát, a törvénnyel is többször összeütközésbe került. Az elkallódástól egy színházi tehetségkutató mentette meg, aki finanszírozta színiiskolai tanulmányait.

Élete első filmszerepét 1966-ban a Hippi és a cicus című rövidfilmben játszotta. Az igazi áttörést Bertrand Blier 1974-es Tojástánc című alkotása jelentette, amelyben Patrick Dewaere és Miou Miou voltak társai. Több neves filmrendező is felfigyelt a vagány és kissé szertelen fiatalemberre: 1976-ban Marco Ferreri Az utolsó asszony, majd Bernardo Bertolucci a Huszadik század című filmjében már főszerepet bízott rá.

Népszerűsége gyorsan nőtt, ami – sokrétű tehetsége mellett – alkalmassá tette arra, hogy a nehezebben befogadható alkotásokat, például Marguerite Duras rendezéseit is közelebb vigye a nagyközönséghez. Ezzel párhuzamosan játszott könnyedebb filmekben (Balfácán, Balekok, Négybalkezes), majd François Truffaut-val forgatta Az utolsó metrót és a Szomszéd szeretőket.

Kezdhetek folytatódni – Petri György

„A nagymama/ növesztett engem/ ilyen roppant nagyra,/ szívósra, szépre, erősre./ Mikor/ elkezdtek lőni,/ az aranykarkötőjén/ vett két libát, lesütötte,/ aztán, nyomás! le az/ óvóhelyre./ Azóta: süt, süt, süt/ ebben az átmeneti helyzetben.”[1]

Egy budapesti óvóhelyen született. Ez a dátum később is jelentős volt számára, „Joszip és Jézus közötti” születésnapját rendszeresen versbe szedte. Másfél éves volt, amikor hivatalnok édesapját elvesztette, s ettől kezdve az irodalom iránt fogékony könyvelő édesanyja nevelte. Ő adta kezébe Ady, József Attila, Radnóti, valamint a német klasszikusok, Goethe, Heine műveit. Olvasmányélményei hatására határozta el már igen korán, hogy költő lesz. Tízéves korában írt zsengéi a napi aktualitásokhoz – Sztálin halálához, a gyapotszedéshez – kapcsolódtak: „ember és állat köszönti a napot / virágzik Mezőtúr nyári hólabdája, a gyapot” – e korai költemény még nem tekinthető a későbbi Petri-életmű szerves részének.

Középiskolai tanulmányait a Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte, s ebben az időben alakította ki szoros kapcsolatát a különböző kocsmákkal és mindenféle szeszekkel. Érettségi után önmaga igazi útját keresve több foglalkozást is megpróbált. Vonzotta az orvosi pálya, a pszichiátria, így rövid ideig egy munkaterápiás elmegyógyintézetben dolgozott, majd raktári segédmunkás volt egy könyvkiadónál, végül a Kohó és Gépipari Minisztérium műszaki-dokumentációs osztályán lett korrektor. Első, immár komolyabb verseit az Élet és Irodalom, majd a Kortárs közölte, ám húszéves korában úgy érezte, hogy reménytelenül nem megy neki az írás, és elhallgatott. 1966-tól a budapesti egyetem (ELTE) magyar-filozófia szakán tanult tovább, ahol 1971-ben szerzett oklevelet. Ebben az évben jelent meg első, nagy sikert aratott kötete a Magyarázatok M. számára, amelyben az 1968 és 1970 között írt verseit gyűjtötte egybe.

A zongora magyar poétája

Ötévesen kezdett zongorázni Vadász Erzsébetnél, már ekkoriban édesanyja ölében hallgatta a zeneakadémiai koncerteket – különösen Fischer Annie és Szvjatoszlav Richter zongorajátéka varázsolta el. Tizennégy évesen megnyerte a tévés Ki mit tud?-ot, egy év múlva már a Zeneakadémián Kadosa Pál osztályába járt. Az intézményben Kurtág György és Rados Ferenc is tanította. Őket tartja meghatározónak játékának fejlődésében, de már ekkor részt vett angliai nyári zongorakurzusokon Sir George Malcolm növendékeként.

A fiatal zongoristát 1976-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, és ekkoriban kezdődött nemzetközi karrierje. 1979-től Londonban és az Egyesült Államokban, 1987-től majdnem egy évtizedig Salzburgban élt, majd feleségével, Siokava Juko (Yuko Shiokawa) japán hegedűművésszel Olaszországba költözött. Megkapta az osztrák és a brit állampolgárságot is, felváltva él Londonban és Firenzében. Élete legnagyobb kockázatának tartja, hogy 1979-ben elhagyta szülőhajázát és a biztos egzisztenciát.

Nevét világszerte zongoraművészként ismerik, de érdekli a kamarazene is, amely szerinte szerénységre tanít. 1989-ben hozta létre Salzburg mellett a Mondsee-i Kamarazenei Fesztivált, amelynek egy évtizedig művészeti vezetője volt. 1995-ben Heinz Holliger svájci oboaművésszel alapította az Ittingeni Zenei Napokat, amelynek programján párhuzamosan szerepeltek régi és kortárs muzsikák. 1998-ban indította Vicenzában az Ommaggio a Palladio című koncertsorozatot, a következő évben nemzetközi kamaraegyüttest szervezett Capella Andrea Barca néven, amellyel zongoristaként és karmesterként rendszeresen fellép. Az elnevezés játék a szavakkal: a Barca olaszul, a Schiff németül jelent hajót, az Andrea az András olasz változata. A zongoraművész 2004 és 2007 között a weimari fesztivál művészeti vezetője volt.

A gondolkodó zseni, akinek a filmje Törőcsik Marinak cannes-i díjat ért

Jómódú, de később elszegényedő budapesti polgárcsaládba született 1934. augusztus 2-án. Először az irodalom világában próbálta megtalálni helyét, 1957-ben magyar-történelem szakon diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán, és rövid ideig tanított. A művészet iránti vonzalma a kibontakozó filmes klubmozgalomba vitte, melynek hamarosan egyik közismert alakja, előadója lett. 1960-tól a Medicina Könyvkiadó lektora, majd a Magvető Kiadó szerkesztője volt, Zimre Péterrel filmforgatókönyveket írt, amelyekből egy válogatás meg is jelent Sértődött utazás címmel. Jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1968-ban rendezőként végzett, majd a Mafilmhez szerződött.

Első jelentősebb visszhangot kiváltó filmjét a Balázs Béla Stúdió keretében 1971-ben forgatta Prés címmel. A három évvel később készült Végül című játékfilmje megkapta a mannheimi fesztivál fődíját, egy évvel később a touloni fesztiválon a legjobb rendezés díját vehette át. A hetvenes évek elején kezdődött közös munkája és barátsága Koltai Lajossal, aki számtalan filmjének operatőre volt és máig Maár Gyulát tartja mesterének.

Végül című 1974-es játékfilmje megkapta a mannheimi fesztivál fődíját, illetve a touloni fesztiválon legjobb rendezés díját. Maár Gyula 1976-ban rendezte a Déryné, hol van? című alkotást, a főszereplő Törőcsik Mari (a rendező felesége) a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját.

Aki elsők között méltatta Bartókot – Kacsóh Pongrác

Apja a Magyar Államvasutak főtisztviselője volt, akit fia születése után Kolozsvárra helyeztek, így Kacsóh az ottani református líceumba járt. A középiskola mellett a helyi konzervatóriumban zongorázni és fuvolázni tanult, zeneelméletre Farkas Ödön, az intézmény igazgatója, a kor ismert zeneszerzője tanította. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen természettudományi szakon summa cum laude minősítéssel fizikai doktorátust szerzett, már egyetemi évei alatt publikált fizikai, matematikai és zeneelméleti cikkeket az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos-természettudományi Értesítőjében.

Egyetemi tanulmányai végeztével, 1898-tól matematika-fizika szakos gimnáziumi tanár lett az Aradi Főreáliskolában, majd Budapesten a rákospalotai főgimnáziumban (a mai Dózsa György Gimnázium elődjében), később a VIII. Kerületi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban. Érdeklődése egyre inkább a zene felé fordult, az általa szerkesztett Zenevilág című szaklapban az elsők között méltatta az ifjú Bartók Béla jelentőségét.

Kacsóh 1904 tavaszán a diákjainak komponált egy három felvonásos dalművet Csipkerózsa címmel, s az iskolai bemutatóra elhívta barátait. Köztük volt Bakonyi Károly, az első magyar nyelvű operett, a Huszka Jenő zenéjével sikert arató Bob herceg szövegkönyvének írója is, aki felkérte: zenésítse meg a Petőfi János vitézéből készült színművét. A dalszövegek megírására Heltai Jenőt kérték fel, de Kriza János Vadrózsák című népköltészeti gyűjteményét is felhasználták. Egyes dalok és motívumok a Csipkerózsából kerültek át a János vitézbe, Kacsóh a munkával kevesebb, mint öt hónap alatt végzett.

A kosárpályáról az Operaház színpadára

Budapesten született 1948-ban. Családjával sokat énekeltek otthon, tehetségét látva szülei terelték a zene felé. 1955-től öt éven keresztül a Magyar Rádió Gyermekkarában énekelt, tizenkét évig hegedülni is tanult. Kamaszkorában mégis hátat fordított a pályának, versenyszerűen kosárlabdázott, még az NB I-ben is játszott, 1967 és 1977 között esztergályosként dolgozott. Az operajátszás felé Wagner iránti rajongása és Bánk bán szerepe vonzotta, az énekléssel komolyabban külső unszolásra kezdett el foglalkozni. 1976 és 1979 között magánúton képezte magát Kaposy Margit irányításával, 1977-től a Magyar Rádió és Televízió énekkarának tenoristája volt. Az Operaház társulatához 1979 januárjától Mihály András igazgató azonnal szerződtette előéneklése után, az intézménynek 1999 óta örökös tagja, 2008-tól mesterművésze.

Az Operaház színpadán Puccini Bohéméletében, Parpignol szerepében debütált, és már 1979 őszén főszerepet kapott, Hunyadi László volt Erkel Ferenc operájában. A kis szerepeket sem becsülte le: „jók egy kezdőnek, mert megtanul koncentrálni. Nagyon oda kell figyelni, mert a kis szerepet csak elrontani lehet – szokták mondani. Csak egyszer vagy kétszer kell megszólalni, de ha az nincs a helyén, baj van” – mondta egy interjúban. Pályája elején énekelte A végzet hatalmában Alvarót, Don Josét Bizet Carmenjében, A varázsfuvola Taminóját, Puccini Turandotjában Marton Éva partnereként Kalafot. Két kortárs magyar opera ősbemutatójának is főszereplője lehetett: 1985-ben Bozay Attila Csongor és Tündéjében Csongort, két év múlva Szokolay Sándor Ecce homo című operájában Manoliosz hegyi pásztor szerepét alakította. Amikor 1989-ben az Erkel Színház felújította Respighi A láng című operáját, a műben ő volt Donello.

Molnár András Richard Wagner Parsifal című operájában 1983-ban. Fotó forrása: OPERA Archívuma

Nehézbombázó repülők navigátorából lett a romantikus filmek atyja

A kanadai Edmontonban jött a világra lengyelországi zsidó bevándorlók gyermekeként, apja használt hangszerekkel kereskedett. A színház, a zene és az irodalom szeretete már kiskorában kialakult benne a szülei által működtetett jiddis nyelvű közösségi színházban, ahol segített díszleteket építeni és festeni, színészként 11 évesen debütált.

A második világháború kitörése után jelentkezett a légierőhöz, az európai hadszíntéren nehézbombázók navigátora volt. Leszerelése után a torontói egyetem jogi karára iratkozott be, de hamar felismerte, hogy ez nem neki való hivatás, ezért átnyergelt a pszichológiára, diplomáját 1950-ben szerezte meg. Mivel a showbiznisz világa érdekelte, egyszerűen besétált a közszolgálati média, a CBC központjába és megkérdezte a recepcióst, hol jelentkezhetne munkára. Három héttel később már rádiós talk show-kat rendezett, majd társadalmi problémákról készített rádiódrámákat.

1956-ban az Egyesült Államokba költözött, s csatlakozott azon fiatal rendezők – köztük John Frankenheimer, Arthur Penn és Sidney Lumet – csoportjához, akik a CBS televízió Playhouse című tévés drámasorozatán dolgoztak, ezt követően olyan sorozatok epizódjait rendezte, mint a Perry Mason, a Gunsmoke, az Alfred Hitchcock bemutatja vagy a Route 66.

A hippihimnusz szerzője, Joni Mitchell

Roberta Joan Anderson néven látta meg a napvilágot az albertai Fort Macleodban, anyja tanár, apja a légierő hadnagya volt. A második világháború után apja leszerelt, és a saskatchewani North Battlefordba költöztek. Kilencévesen elkapta a gyermekbénulást, ennek következtében bal karja egész életére gyengébb maradt. Tizenévesen kezdett érdeklődni a művészetek iránt: tehetséget árult el a festészetben, zongorázni tanult, majd ukulelére és gitárra váltott, és a helyi folkzenei klubokban lépett fel barátaival.

A középiskola után a calgaryi Alberta College of Art hallgatója lett, de egy év után teherbe esett, otthagyta az iskolát és Torontóba költözött. Lányát, akiről nem tudott gondoskodni, örökbe kellett adnia, és csak három évtizeddel később találkozott vele. Nehéz időszak köszöntött be életében: a zenészek szakszervezeti tagdíjához szükséges 200 dollár híján főleg utcán zenélt, közben egy áruház női ruházati részlegében dolgozott, hogy kifizethesse albérletét.

Fellépései közben megismerkedett egy Chuck Mitchell nevű folkénekessel, akivel összeházasodtak és New Yorkba költöztek, de a házasság két év múlva felbomlott, ő egyedül férje nevét tartotta meg. Az immár Joni Mitchell néven kávéházakban és folkklubokban zenélő énekesnő híre egyre terjedt, rajongótábora egyre nőtt, közéjük tartozott Leonard Cohen és a lemezkiadó David Geffen is, ekkoriban született Chelsea Morning, a Both Sides Now, szerzeményeit egyre többen tűzték műsorukra.

Angliai zárdából a filmcsillagok közé – Vivien Leigh

Filmográfiája csekély, csak húsz filmet forgatott, mégis olyan alkotásokkal írta be magát a filmtörténetbe, mint az Elfújta a szél, A vágy villamosa, a Lady Hamilton vagy a Bolondok hajója, s nem utolsó sorban Sir Laurence Olivier felesége volt.

Vivian Mary Hartley néven jött a világra az indiai Dardzsilingban angol apa és francia-ír anya gyermekeként. Tanulmányait egy angliai zárdában végezte, ahol sokáig magányos volt, lévén két évvel fiatalabb társnőinél. Ekkortájt macskája volt az egyetlen vigasza, idővel életre szóló barátságot kötött Maureen O’Sullivannel, a Tarzan-filmek későbbi Jane-jével. Első színházi élményének hatása alatt döntött úgy, hogy színésznő lesz, az iskolai színtársulatban főként Shakespeare-szerepeket játszott, és 1938-ban szerepelt először filmben.

Tizenkilenc évesen férjhez ment Leigh Holman ügyvédhez, legfőképp azért, mert a férfi hasonlított ideáljára, Leslie Howardra. A „színházi népséget” nehezen viselő férj miatt felhagyott színi tanulmányaival, a következő évben egy lányt szült. A színészet iránti vágya azonban nem csillapodott, és 1934-ben már A dolgok jóra fordulnak című filmjét forgatta. A következő évben mutatkozott be a színpadon, 1937-ben – már a világhírű Old Vic tagjaként – emlékezetes alakítást nyújtott Opheliaként. A kritika elragadtatva ünnepelte tehetségét és még inkább szépségét. Ekkorra már maga mögött hagyta hétköznapi csengésű nevét, előbb csak férje nevét vette fel, majd a filmproducer Korda Sándor nyomására keresztnevében is változtatott egy betűt, így „született meg” Vivien Leigh.

Anna Magnani: a római asszony, aki egy új rendezői stílus szimbóluma lett

Anna Maria Magnani néven 1908. március 7-én látta meg a napvilágot Rómában. Törvénytelen gyermek volt, anyja még csecsemőként magára hagyta, hogy megkeresse egyiptomi származású apját, és végül nagymamája nevelte fel Róma Trastevere nyomornegyedében. Pár hónapig járt egy francia apácák által vezetett bentlakásos iskolába, majd beiratkozott a Santa Cecilia konzervatóriumba, 1927-től az Eleonora Duse drámaművészeti iskola tanulója volt.

Színészi tapasztalatot az éjszakai klubokban való énekléssel szerzett, kipróbálta a vaudeville-t, és kísérleti színdarabokban is szerepelt. A filmvásznon 1934-ben debütált a La cieca di Sorrento című drámában. A következő évben férjhez ment Goffredo Alessandrini rendezőhöz, aki nem tisztelte művészetét, ráadásul nem is volt hozzá hűséges, így útjaik hamar szétváltak. 1940-ben találkozott a nála kilenc évvel fiatalabb Massimo Seratóval, tőle született meg 1942-ben fia. A második világháború alatt Toto revütársulatában lépett fel, itt fedezte fel Vittorio De Sica, aki Török Rezső Péntek Rézi című vígjátékának főszerepét bízta rá – ez volt az első és utolsó komikaszerepe a filmvásznon.

Pályafutásában a fordulatot 1945 jelentette, amikor Roberto Rossellini és Sergio Amidei úgy döntött, nem zárt stúdiókban, hanem eredeti helyszíneken forgatják a neorealizmus alapfilmjét, a Róma, nyílt várost. A főszerepet játszó Anna Magnani az új rendezői stílus szimbóluma lett, alakításáért 1946-ban az év legjobb külföldi színésznőjeként elnyerte az amerikai National Board of Review díját.

Eötvös József: „Ne higgy olyan gondolatnak, melynek szíved ellentmond!”

Budán született, arisztokrata családja a bárói rangot még Mária Teréziától kapta. Apja, báró Eötvös Ignác sárosi helytartó döntő szerepet játszott az 1831. évi kolerafelkelés leverésében. Mivel Eötvös otthon német nyelvű anyjával tanult és rosszul beszélt magyarul, apja a magyar jakobinus mozgalom egyik – 1795 után börtönbüntetésre ítélt – résztvevőjét, Pruzsinszky Józsefet választotta nevelőnek gyermeke mellé. Eötvös később nyilvános gimnáziumba járt Budán, majd 1826–1831 közt jogot hallgatott Pesten, 1833-ban tett ügyvédi vizsgát. Részt vett az 1832. évi pozsonyi országgyűlésen, ahol többek között Kölcseyvel is megismerkedett, 1834-ben Fejér megyei aljegyző, majd kancelláriai fogalmazó lett.

Kora ifjúságától kezdve sokat olvasott, elsősorban német és francia szerzőket, Goethe volt a legkedvesebb költője, a magyar szerzők közül pedig Bajza József hatott rá leginkább. Irodalmi munkássága az 1830-as évek elején kezdődött, első nyomtatásban megjelent műve a jambusokba szedett A kritikus apotheosisa volt, amelyet Kazinczy védelmében írt. Ezt követően megjelentette A házasulók című vígjátékot, majd a Bosszú című szomorújátékot – ez utóbbit a debreceni színház is műsorára tűzte. 1835-ben levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia, amelynek rendes tagja 1839-ben lett.

1836–37-ben Trefort Ágostonnal beutazta Nyugat-Európát, tapasztalatai alapján írt első politikai művei a börtönviszonyok javításával és a zsidók egyenjogúsításával foglalkoztak. 1837-ben az eperjesi kerületi tábla közbírája lett, részt vett az 1838-as árvízi mentésben; a Budapesti árvízkönyv kiadását a Heckenast Kiadó kárainak pótlására indította. Ebben jelent meg egyik legismertebb műve, az A karthausi első része, maga a teljes kötet 1841-re készült el. A ma már nehezen olvasható regényt, amely külföldi útjainak és hazai törekvéseinek foglalata, a korabeli ifjúság, így Petőfi is bibliájának tekintette.

J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura írója 50 éve halt meg

John Ronald Reuel Tolkien 1892. január 3-án született a dél-afrikai Bloemfonteinben, ahol édesapja bankigazgatói állást kapott. Négyéves volt, amikor apja meghalt, ezután anyjával és testvérével visszaköltöztek Angliába, Birmingham közelébe. A család 1900-ban áttért a baptista vallásról a katolikusra, ami Tolkien életének egyik meghatározó eseménye lett. Katolikus iskolába járt, s miután tizenkét évesen teljes árvaságra jutott, anyja gyóntatópapja gondoskodott a taníttatásáról. Hitbeli meggyőződése, a katolikus egyházhoz való ragaszkodása későbbi erősen meghatározta irodalmi munkáit.

Már középiskolás korában megmutatkozott kiváló nyelvérzéke, nyelvek iránti rajongása, érdekelték a középkori nyelvek – óangol és középangol, gót –, de a walesi és a finn nyelv is nagy hatást gyakorolt rá. Különösen megérintette a finn nemzeti eposz, a Kalevala nyelvezete és világa. A Kalevala ihlette 1915-ben oxfordi diákként írt első prózai művét, a Kullervo története című elbeszélést, amelyet angolul 2010-ben, magyarul 2016 decemberében adtak ki először.

Az oxfordi egyetemen 1911-től klasszika-filológiát, 1913-tól összehasonlító filológiát és angol irodalmat hallgatott. Már ezekben az években foglalkozott mesterséges nyelvek létrehozásával, később ezek alapján alkotta meg A Gyűrűk Ura quenya és a sindarin tündenyelvét. Élete során összesen tizenöt mesterséges nyelvet hozott létre, és tucatnyi valóban létező nyelven beszélt folyékonyan. 1916-ban elvette kamaszkori szerelmét, akivel négy gyermekük született. Még abban az évben az első világháború francia frontjára vezényelték, a somme-i csatában tanúja volt milliók értelmetlen halálának és szenvedésének, ez döntő hatással volt életszemléletére. Sebesülése után, betegágyán kezdte írni meséit, az általa alkotott nyelvekhez talált ki történeteket. Így született meg A Gyűrűk Ura előzményét, mitológiai hátterét alkotó A Szilmarilok, amelyet csak évekkel halála után adtak ki fia, Christopher gondozásában. Középfölde legendáriumának azóta is jelentek meg újabb darabjai, mint például 2017-ben a földi halandó Beren és a halhatatlan tündér Lúthien története, egy évvel később a Gondolin bukása.

75 éves lenne Oszter Sándor, a betyárhős Rózsa Sándor megformálója

Gazdag molnárcsaládba született Győrben, apja malmait 1949-ben államosították. Gimnáziumi évei alatt kosárlabdázott, birkózott, a humán tárgyak is érdekelték, végzősként egy országos történelmi pályázaton első díjat nyert, amellyel egyenes út vezetett a bölcsészkarra. Érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetemre és a Színművészeti Főiskolára is jelentkezett – mindkét helyre felvették, végül az utóbbit választotta.

Másodéves volt, amikor Magyar Dezső felkérte Agitátorok című filmje egyik szerepére, amelyet a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóján kiírt pályázatra készített. A többek közt Bódy Gábor, Földes László (Hobó), Szentjóby Tamás és Révai Gábor szereplésével készült alkotás nemcsak az 1968-as diáklázadásokra, hanem a Kádár-rendszerre is élesen reflektált, ezért elkészülte után rögtön betiltották, és egészen 1986-ig nem vetíthették a mozik.

Oszter Sándor 22 éves volt, amikor tanára, Szinetár Miklós rá osztotta a Móricz Zsigmond Rózsa Sándor a lovát ugratja című regényéből készült tizenkét részes filmsorozat címszerepét. Az 1971-ben bemutatott sorozat, amelyben olyan színészekkel játszott együtt, mint Bessenyei Ferenc, Cserhalmi György, Raksányi Gellért, Muszte Anna és Szirtes Ádám, egycsapásra sztárt csinált belőle, a szerep kedvéért kiválóan megtanult lovagolni. A sorozattal párhuzamosan forgatta Bacsó Péterrel a Kitörést, a csepeli lázadó munkásfiú megformálásáért 1972-ben elnyerte a San Remó-i filmfesztiválon a legjobb férfi alakítás díját.