Best WordPress Hosting
 

The Family Plan

Azért kellett emlékeztető, hogy az Apple TV+ nem csak a minőséget igyekszik elhozni (Killers of the Flower Moon, Napoleon), hanem tőlük jött a Ghosted (ki emlékszik még rá?), és annak most a lelki társa, a Családi kiruccanás, amit viszont nem véletlenül nem küldtek moziba. Bár ki tudja, lehet ez is összetett volna 100 millát.

A történetben egy volt bérgyilkos már vagy 18 éve békés családi életet él, de rátalál a régi megbízója, és ki akarja csinálni. A csavar? A mostani családja semmit nem tud a múltjáról, így úgy igyekszik menekülni velük, hogy közben ne bukjon le. Igazából ez az amit valamennyire szórakoztató volt a filmben, amíg Mark Wahlberg roadmoviesan rángatta át Michelle Monaghant és a többieket Amerikán, miközben legyakta a nyomukban levőket.

Amint viszont elértünk a fordulóponthoz, onnantól teljesen szétesett a film. Míg előtte volt pár ötletük, és pár aranyos fordulaton lehetett mosolyogni is akár, addig a nagy leszámolás, a végső akció iszonyat unalmas lett, csak mert “valami nagy”-ot akartak. Maradtak volna kisebb szinten a problémákkal még az eszkalálódás után is, akkor talán lehetett volna ebből valami, de így siralmas lett. A videójáték mellékszál pedig úristen mennyire kringé, vagy hogy mondják a 15 évesek.

Az én apukám emberekre lövöldöz – The Family Plan előzetes

Kijött Mark Wahlberg következő családi vígjátékának előzetese, amiben egy Las Vegasi vakáció alatt igyekszik megvédeni családját bérgyilkos múltja okozta fenyegetéstől. A Wahlberg által alakított Dan Morgan odaadó férjként, háromgyermekes apaként és sikeres autókereskedőként éli csendes külvárosi életét. Viszont ez csak a látszat, ugyanis évtizedekkel korábban a kormány elit bérgyilkosa volt, akinek feladata a világ leghalálosabb […]

The post Az én apukám emberekre lövöldöz – The Family Plan előzetes appeared first on Filmtekercs.hu.

The Family Plan-előzetes: Ice Ice Wahlberg

Az Apple TV+ akció komédiája Mark Wahlberg és Michelle Monaghan főszereplésével.

A főszereplő pasi visszavonult, már családi életet él nyugiban, a múltjáról nem tudó asszony szerint kicsit unalmas is, amikor elkezdenek bérgyilkosok feltűnni a ködből, akik miatt kicsit elő kell vennie a “szuperkém” énjét. Kicsit True Lies alapanyag?

Háát, jobban néz ki, mint a Ghosted, már így ránézésre filmileg.

Kecsap: The Ballad of Songbirds and Snakes, The Black Phone 2, The Family Plan, Hellraiser, Wizard of Oz, Shibumi, Days Gone, The Family Plan, Depp Fantastic Beasts, A Real Pain, Finalmente L’alba, Modigliani

A Days Gone játékból is adaptáció lesz. Sam Heughan esélyes a főszerepre, és Sheldon Turner írja a filmet. Óda lesz a motoros filmekhez. Viola Davis lesz a Hunger Games előzményfilm gonosza. A címet is kikerestem: The Ballad of Songbirds and Snakes, ki tudja ezt fejből. Ez pedig Tom Blyth & Rachel Zegler a filmből. Scott […]