A filmben Skrabski Fruzsina rendező és Bodacz Balázs riporter olyan ismert embereket keres fel, akiknek sikerült letenniük az örökölt sors terhét, a kisiklott életek sémáján felülemelkedve nagyon más életet élnek, mint a szüleik.
A rendező figyelmét Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című könyve irányította a témára, a könyvből ugyanis megérezhető, milyen egy alkoholista anyával egy fedél alatt élni. Skrabski Fruzsina azzal kereste meg az írót, beszéljék át együtt, hogyan lehet felülemelkedni a gyerekkorban látott mintákon. És rögtön adódik egy igen fontos kérdés: meddig hibáztathatjuk a szüleinket, nagyszüleinket, exeinket, testvéreinket az elrontott életünkért?
A film legnagyobb erénye az, hogy hús-vér emberek példáján keresztül mutatja meg: a szenvedésekkel teli gyerekkor nem predesztinál senkit arra, hogy az egész élete szenvedés legyen. A bizalom kiépíthető, olykor véletlen találkozások sorozata vezeti ki az embert abból a sötét mélységből, melybe oly sokan belevesznek.