via kultura.hu => eredeti post link
Alföld közepi általános iskolámnak a káptalanfüredi úttörőtáborban volt állandó turnusa. Nem tudom, hogy a pedagógusok a Balaton veszélyességétől tartottak-e, vagy túl nagynak találták a távolságot, mindenesetre általában az Északi-középhegységre váltották az opciót. Igazuk volt, egy Tisza partján felnövő gyereknek egy tónál és a hozzá tartozó felvidéknél jóval nagyobb flash egy rendes hegy.
1988 nyarán Salgótarján-Salgóbányára cserélték a Balatont. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy a városban jártam. Biztosan volt idegenvezetés (mert az mindig volt, tanáraim ügyeltek arra, hogy tudjuk, hol járunk – az más kérdés, hogy a Nógrád Touristtól kirendelt néninek vagy bácsinak mi milyen élményt jelenthettünk), a múzeumra, a bányamúzeumra, Salgó várára és az öblösüveggyári látogatásra határozottan emlékszem. A Tájak – korok – múzeumok kiskönyvtára és a Panoráma magyar települések sorozat lelkes rajongójaként pedig beszereztem a dr. Belitzky János és dr. Vadas András útikönyvének 4., átdolgozott kiadását, Fehér István és Kupka Edith fotóival. 24 forintba került, a borítón a Fő tér egy részlete látható, a háttérben a Karancs szálló, jobbra a művelődési ház, elöl a fókuszban a Felszabadulás című Somogyi József-szobor.
A Karancs szálló.