via librarius.hu => eredeti post link
A férfi olasz, a nő román. Nekik adtuk el nagyszüleim házát egy tizenkétéves középkategóriás autó áráért. A vert falú vályogot dédapám építette saját kezével, amikor beköltöztek a faluba. Utána nagyszüleimé lett. Soha nem volt benne fürdőszoba, a pottyantósra jártak ki. A vezetékes víz is csak évtizedekkel később került be az udvarra, addig ásott kútból merték a vizet. Azt használták hűtőnek is. Először a rádió, majd sokkal később a tévé lett a luxus, de azt nem nézte már nagyanyám, mert félt, hogy figyelik.
Nagyapám korán meghalt, születésem előtt tizennégy évvel. Tisztán emlékszem a hiányára, nagymamám félévszázados egyedüllétére. Ahogy beleejti az imakönyvét a kútba, majd húsz év múlva felhúzza, és onnan folytatja tovább. Sokáig szépen viselte a magányt.
Később hűtőt vett, bevezettette a telefont, és amikor elmúlt hetvenöt, a gázt is. Nem kellett folyton rakni a kályhát, cserélni a gázpalackot. Volt, hogy egy hétre előre főzött magára. Ha megunta a főtt csirkehúst, kisütötte, és még krumpli is került mellé. Takarékoskodott a nyugdíjjal, a párnahuzatba rejtette a pénzt.