Vera temetésére azért vett sárgát, mert azt gondolta, hogy a generációjuk életérzését legjobban a sárga rózsa fejezi ki. Olvass bele!
Archívum címkék: novella férfiakról és nőkről
A fiú, akinek Budapest mentette meg az életét
Borús gondolatai elszálltak, és őszinte rácsodálkozással nézte a szemei elé táruló látványt, mintha csak először látná Budapest fényeit. Olvass bele!
Előző életünk vége
A tavaszi nap kedvesen sütött be az autó ablakán, Áron hunyorogni kezdett, és a kesztyűtartóból elővette a napszemüvegét. A friss levegő cirógatta a bőrét, keserűen arra gondolt, régen mennyire szerette ezt az érzést. Ezeket a napokat. Amikor Paulával megvették az év első fagyiját, és a kislánynak újra meg újra meg kellett tanítani, hogyan nyalja úgy a gombócokat, hogy azok nagy része ne folyjon végig a karján. Áron maga is odáig volt a tavaszért mindig, megkönnyebbülés volt minden évben ez az időszak, a vizsgák után jöhettek a balatoni kirándulások, az átmeneti szabadság, a sátorban alvás és a jéghideg fröccsök.
Megrázta a fejét, mint aki el akar űzni valamilyen gondolatot, felhúzta az ablakot, és kiszállt a kocsiból.
A napi 10 óra munka értelmét már nem látta úgy, mint az előző években. Medence Paulának, nyaralás Paulával, Ritával. Mindig akadt valami, ami miatt érdemes volt többet hajtani, bent maradni még munka után, korábban jönni reggel. De ez a tavasz most más, és nagyon úgy tűnik, nem is lesz már olyan sosem, amilyen régen volt. A napjain, akár valami porréteg a bútorokon, ült egy különös szín, leginkább szürke – amitől fakó és egyhangú mind, legyen az hétköznap vagy hétvége. Tette a dolgát, de a lelkesedése megkopott. Fáradt lett.
Csak egy szál lopott könyv
– Tényleg, te voltál már rühes? – kérdezte a fiú teljesen komolyan, érdeklődő arccal. Annyira meglepett a kérdése, hogy még nevetni is elfelejtettem. Voltam már pár randevún életemben, mindig nagyon szórakoztatott, hogy a fiúk mivel kezdik a beszélgetést.
Helyet foglalunk, zavartan igyekszik irtó udvariasan viselkedni mindenki, és felteszik a kérdést, hogy „Milyen zenét szeretsz?”, „Voltál már Amerikában?” vagy valami hasonlóan izgalmasat. De rüh?
Eleve el sem akartam menni a randira. A magas, borostás sráccal a főiskolás buliban navigáltak össze az ismerőseink – már ott sem tetszett nekem, valamiért nem bíztam benne.
Karácsonyi randevú
Kovács Bodor Sándor írása
A fiú és a lány a szökőkutat nézték. A kör alakú medence közepén egy kőből rakott kúp állt, innen tört föl a víz a magasba, tavasztól őszig. A medence belső pereméről a középpont irányába egymástól szabályos távolságokra csövek álltak ki, ezekből vékony sugarú víz spriccelt a kúp irányába. Most azonban, a tél kezdetén csak egy magányos, mondhatni fölösleges objektum volt, amit valaki ott felejtett a város parkjában. Körülötte emberek jöttek- mentek, magukra akasztott táskákkal, szatyrokkal, mások zsebre tett kézzel, hajadonfőtt, fázósan vagy kimelegedve, elszántan vagy különösebb cél nélkül őgyelegve. A fiú tizenhat, a lány tizenhárom és fél éves volt.
– Miért hívtál ide?- kérdezte a lány fázósan, átkarolva magán zöld színű nagykabátját. Alatta kockás szoknyát viselt és sötét harisnyát, nyakában piros sálat. – Igaz délelőtt van, de még vásárolnom kell néhány ajándékot a bátyáimnak, holnap már karácsony lesz, tudtad?
Hogyan csábítsunk el egy sebészt?
Életem legjobb része volt a legrosszabb
– Gondolt már arra, hogy elutazik messzire?
Bertát először megdöbbentette a sebész kérdése, aztán jött a szokásos villámcsapásszerű érzés, amikor megértette: ugyanazt gondolja ez a doki is, amit a többiek szoktak, csak ő még bunkóbban közli. Nem hiszi el neki, hogy beteg. Csakhogy ő már nem az a nő, aki ilyenkor megszégyenülve támolygott ki a rendelőből, dühösen és megalázottan, és már akkor sírt, amikor átlépte a küszöböt.
Új valuta jön: a közösség
A romlás akkor kezdődött, amikor eltűntek a falvak utcáiról a padok. Már nem volt lehetősége az egyik embernek odaülni a másik mellé, megkérdezni, hogy érzi magát, segíthet-e valamiben. A közösség elkezdett felbomlani, és valójában nagymamám is akkor lett egyre rosszabbul, amikor eldöntötte, nem kell előtte megjavítani a lócát. Ne jöjjön hozzá senki, ne kíváncsiskodjon az ő kínja után, elvan ő magában, jelentette ki, és onnantól kezdve már nem egy utca, csak egyedül mi figyeltünk rá.
Legalább öt padra emlékszem a régi utcánkból, ma már egy sem maradt belőle, pedig soha ilyen nagy szükség nem volt rájuk, mint most. A pad meghívás, hogy gyere, beszéljük meg, nem vagy egyedül. A pad lehetőség, hogy megosszuk, megvitassuk a problémát, megismerjük a másikat, és felkaroljuk, ha arra van szüksége. A pad néha az egyetlen lehetőség a túlélésre.
Ha tőlünk keletebbre megyünk, akkor a legszegényebb partiumi falvakban a házak előtt ott állnak a padok. Ez volt a legerősebb tapasztalatom úton a Pádis felé. Az emberek diskurálnak, összejárnak, figyelik egymást. Az egymás segítségével elviselhető nyomor jut nekik, és a pad megteremti azt a lehetőséget, hogy télen talán beüljenek a másikhoz, meglátogassák egymást.
Amikor a Jégkirálynő szíve felolvad
Kovács Dalma: Egy feles víz
A karácsonyi vacsora után bekopogtam részegen a hotelszobádba, kifejeztem, hogy szeretnék benned lenni, de Te csak annyit mondtál hatalmasra meresztett szemekkel, hogy „Menj a szobádba Szabika!” Na, erre én fogtam magam és eloldalogtam; pedig igazán bátor voltam, hogy az ingyen pia mámoros hatása alatt megkörnyékeztem a Jégkirálynőt.
Háttal álltam már a szobádnak, osongattam elfele, de még mindig ott éreztem a tekintetedet, pont a hátam közepén. Nagyon szúródott a hátam közepibe, pontosan úgy, ahogy én szerettem volna Beléd szúródni, csak más koordinátákkal. Mit is várhattam Tőled, mint ezeket a hajmeresztő Ó-tekinteteket. Csak nem fog a Jégkirálynő első ostromom után a karjaimba hullani! Kezdjük ott, hogy a jég nem is tud hullani…
Az öreg ház története
A férfi olasz, a nő román. Nekik adtuk el nagyszüleim házát egy tizenkétéves középkategóriás autó áráért. A vert falú vályogot dédapám építette saját kezével, amikor beköltöztek a faluba. Utána nagyszüleimé lett. Soha nem volt benne fürdőszoba, a pottyantósra jártak ki. A vezetékes víz is csak évtizedekkel később került be az udvarra, addig ásott kútból merték a vizet. Azt használták hűtőnek is. Először a rádió, majd sokkal később a tévé lett a luxus, de azt nem nézte már nagyanyám, mert félt, hogy figyelik.
Nagyapám korán meghalt, születésem előtt tizennégy évvel. Tisztán emlékszem a hiányára, nagymamám félévszázados egyedüllétére. Ahogy beleejti az imakönyvét a kútba, majd húsz év múlva felhúzza, és onnan folytatja tovább. Sokáig szépen viselte a magányt.
Később hűtőt vett, bevezettette a telefont, és amikor elmúlt hetvenöt, a gázt is. Nem kellett folyton rakni a kályhát, cserélni a gázpalackot. Volt, hogy egy hétre előre főzött magára. Ha megunta a főtt csirkehúst, kisütötte, és még krumpli is került mellé. Takarékoskodott a nyugdíjjal, a párnahuzatba rejtette a pénzt.
Ahogy megláttam a pasim a lányával…
Az életben minden könnyedén, örömmel, és ragyogva árad felém. Az életben minden könnyedén, örömmel, és ragyogva árad felém. Már a nyolcadik ismétlésnél tartottam, amikor beléptem és megláttam a lánya iskolatáskáját az előtérben.
Nem köszöntem, halkan mentem beljebb, a hálószoba nyitott ajtajáig.
A lány mind a tíz körmével kapaszkodott a karjába, ő meg fölötte. Ez a nagy, kövér ember, csukott szemmel kefélte. Az arcáról csöpögött a lánya mellére az izzadtsága. Mindketten elégedettnek tűntek.