via kultura.hu => eredeti post link
A Heves megyei kisközség kultúrházában a polgármester fogadja a fővárosból érkező népszerű alkotót, aki író-olvasó találkozóra érkezik, hogy az új kötetét bemutassa. Szavait csak négyen figyelik, de ez nem zavarja: szívesen beszél arról, milyen gondolatok foglalkoztatták az alkotás során. A mintegy negyedórás monológot követően pici szünetet tart. Épp csak annyit, hogy kortyoljon egyet a kikészített vízből. Ám az előadását ezután már nem tudja folytatni, mert egy asszony helyéről felpattanva erélyesen azt mondja: „Jó, úgy érzem, ennek vége. Akkor most én jövök, mert én is író vagyok!” „Mari, dehogy vagy te író” – ordít rá a felszólalóra a mellette ülő nő. A megdöbbentő jelenetet hangos és „szép szavakban” gazdag szóváltás követi, amelyet új belépő megjelenése szakít meg. Egy férfi rúgja be az ajtót, a terembe lépve szétnéz, majd csak annyit mond: „Úgy látom, az író nem jött el…”
Ez is megesett egyszer. Grecsó Krisztián Valami népi című könyvéről a budapesti K11 Kulturális és Művészeti Házban tartott olvasókör nem volt ennyire mozgalmas. A beszélgetést moderálták. Az első kérdés úgy szólt, hogy miért épp a Valami népi címet kapta a novelláskötet.
„A címadás iránti lelkesedésben és kételkedésben egyaránt erős vagyok”