via konyvutca.hu => eredeti post link
“Mickey Hughes apja és nagybátyja; két nagybácsink, akikkel szinte sosem találkoztunk. Korábbi tanítónk, Mr. Paules. Davies őrmester a 23-as körzetből. Az unokatestvérünk, Tracy. És egy másik, Shannon. Édesanyánk. Édesanyánk. Édesanyánk. Mind valakinek a gyerekei, mégis mind elmentek örökre. Csupa ígéretes jövő, társukban támaszt lelők és társukban a lelket tartók, szeretők és szeretettek, eltűntek mind sorban egymás után, mintha egy sehová nem tartó folyó nyelte volna el őket – a holt lelkek hosszú, fénylő folyama.”
Egy családi dráma és megrázó társadalomábrázolás. Szívszorító családi életek és kapcsolatok a szinte reménytelen helyzetekben. Vajon melyik az a helyzet, amiből már nincs kiút? Vagy remény mindig van? Kiutat mindenből lehet találni? Ebben a történetben sokat gondolkodhatunk ezen.
Nem krimiként jellemezném ezt a könyvet, hanem egy lélektani drámaként, talán ezért is tetszett annyira. Volt egy gyilkosság, amelynek mentén elindulnak az események, de nem ez a fő csapásvonala ennek a szépen megírt, nagyon megérintő történetnek.