via kultura.hu => eredeti post link
Ül egy férfi egy padon, és mesél. A szüleiről, öt testvéréről, gyerekkoráról, ifjúságáról, a sorkatonaság kijátszásáról, elmegyógyintézetről, zenéről, versekről, barátokról, szerelemről, öt gyermekéről, halálról, munkáról, Tarr Béláról. Közben archív felvételek közvetítik a kádári megtorlás félelemmel átitatott hangulatát, a rendszerváltás szelét, az új élet reményét. Mintha az apánk ülne a padon, és mesélne arról, hogyan lett belőle az, aki. Víg Mihály a róla készült portréfilmben egyszerre narrátor, főszereplő és mellékszereplő. Elbeszélő, hiszen a rendezői koncepció szerint a legfontosabb feladata az volt, hogy 1957-től 2022-ig mindent mondjon el, ami az életét meghatározta. A filmkészítésben jártas művész eleget tett az alkotói kérésnek. Főhős, hiszen a saját sorsáról beszél. Ő áll a középpontban, minden sztorira vonatkozóan az ő élményei a legfontosabbak. De mellékszereplő is, hiszen a sorsát formáló személyek legalább olyan lényeges szereplői múltnak és jelennek, mint a zenész számára a hangszere.
Visszaemlékezéseiből megismerjük a Balaton együttes és az Európa Kiadó történetét, a Hit Gyülekezetének szerveződését és Tarr Béla munkásságának eleven korszakát.
Kécza András rendező ötödik műve klasszikus portréfilm; az a fajta alkotás, amit minden kezdő zenésznek látnia kell, hogy megértse, milyen rögös út vezet a telt házas koncertekig, a saját közönségig és a szakmai elismerésekig. Az Ott torony volt című film tehát tökéletesen megállja a helyét könnyűzenetörténeti dokumentumként.