via kultura.hu => eredeti post link
A játéknak, amely időben és térben elhatárolt, úgynevezett „varázskörön” belül zajlik, számos ismérvét sorolja fel. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy szigorú szabályokhoz kötött: aki nem követi ezeket szabályokat, az játékrontó, következésképp kizárható a játékból.
A videójátékok, bármilyen fiatal médiumról is van szó, megfelelnek ezeknek a kritériumoknak. Akár ellenségeket kell legyőznünk, világokat megmentenünk, birodalmakat felépítenünk, futurisztikus járművekkel versenyeznünk, logikai feladatokat megoldanunk, mindezt szabályok betartásával tesszük, melyeket programozók és játéktervezők alkotnak, algoritmusok futtatnak le. Megnyerni ugyan nem mindet lehet (a Tetrisnek például sosincs vége), viszont szabályok nélkül nehéz elképzelni bármilyen videójátékot.
Markus Persson Minecraftja, minden idők egyik legnépszerűbb videójátéka, amely felnőtteket és gyerekeket ugyanúgy rabul ejtett, azonban olyan, úgynevezett „sandbox” típusú játék, amelyben a szabályokat maga a játékos alkotja. A fejlesztők ehhez tulajdonképpen csak egy virtuális környezetet és eszközrendszert biztosítanak – elsőként például egy enigmatikus csákányt, amellyel a játékos köveket, nyersanyagokat bányászhat. Maga sandbox kifejezés is arra utal, hogy a játékos, mint egy homokozóban, saját maga választja meg, hol és hogyan építkezik, mit alkot. És bár a Végzetsárkány legyőzését követően tulajdonképpen be is fejezhető a játék, igazi vége sosincs, hiszen a következő újratöltésnél már egy új világban, új kihívások mellett, új taktikákkal kísérletezhetünk.