via kultura.hu => eredeti post link
Pécsett született zeneszerető családban. Édesapja karnagy, nagyapja karnagy és zeneszerző volt, aki száznál több dalának szövegét maga írta, ifjúsági daljátékai kedvelt iskolai előadások voltak. Nem csoda, hogy már ötéves korában karmesternek készült, a zeneiskolában hangszerének a hegedűt választotta. 17 évesen vették fel a Zeneakadémiára, ahol 1976-ban hegedű szakon, három évvel később a karmesterképzőn is diplomát szerzett, utóbbit Kórodi András tanítványaként.
Zenészi és dirigensi pályafutása sokáig párhuzamosan zajlott. 1975-ben megnyerte a budapesti, Weiner Leóról elnevezett hegedűversenyt, 1980-ban a bloomingtoni szonátaversenyt. 1980–81-ben Solti György-ösztöndíjjal a bécsi Zeneakadémián Karl Österreichernél folytatott tanulmányokat, öt évvel később ugyancsak Bécsben Claudio Abbado asszisztenseként, majd munkatársaként a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekart irányította. Itthon öt évig a Magyar Állami Operaház zenekarának koncertmestere, 1981-től 1985-ig karmestere volt.
Karmesteri felkéréseinek növekvő száma miatt egyre ritkábban lépett fel hegedűművészként, mert úgy gondolta, hogy lehetetlen mindkét dolgot egyformán magas szinten művelni. A gyakorlással azonban soha nem szakított, és a karmesterséget is a hangszerrel tanította. Azt vallotta, hogy miután egy szimfonikus zenekar 70 százaléka vonósokból áll, nem hátrány, ha a karmester is játszik hegedűn, mert a vonósoknak világos instrukciókat tud adni, illetve a hegedűn meg tudja mutatni, karmesterként mit szeretne hallani. Úgy vélte, a hegedülés nagyobb stressz, mint a dirigálás, bár a kettő teljesen más típusú tevékenység, s jól csinálni mindkettőt nagyon nehéz. Egy nyilatkozata szerint dirigálni bárki megtanulhat, de karmester nem mindenkiből lesz. Az első próbától kezdve mindig mindent fejből vezényelt.