Best WordPress Hosting
 

Selyemfiúból vietnami veterán

Jonathan Vincent Voight Yonkersben, New York államban született. Édesanyja német emigránsok gyermeke volt, apai nagyszülei pedig szlovák bevándorlókként érkeztek az Újvilágba. Két fivére közül Wesley, ismertebb nevén Chip Taylor énekes-zeneszerző lett, egyebek mellett ő írta a Wild Thing és az Angel of the Morning című kultikus slágereket.

Voight katolikus neveltetésben részesült és egy katolikus iskolába is járt. Itt kezdett el komolyabban érdeklődni a színészet iránt, miután eljátszotta a The Song of Norway című iskolai színdarab egyik főszerepét. Tanulmányait a washingtoni Amerikai Katolikus Egyetem falai között folytatta, a diploma megszerzése után, 1960-ban színészi álmokat dédelgetve New Yorkba költözött, ahol Sanford Meisner tanította a színészmesterségre.

A Broadwayn 1961-ben debütált A muzsika hangja című musical egyik kisebb szerepében. Először 1965-ben állt a kamera elé a Fearless Frank című filmben, és már harmadik szerepével befutott. A kis költségvetéssel készült, de filmtörténeti mérföldkövet jelentő Éjféli cowboyban egy nagyvárosba utazó, selyemfiú-karrierről álmodozó vidéki fiút alakított, jutalma a legígéretesebb feltörekvő tehetségnek járó Golden Globe- és BAFTA-díj lett, és Oscar-díjra is jelölték a legjobb főszereplő kategóriában.

Rossz vér – Deák Bill Gyula 75 éve tíz dalban

Őrülj meg, Kicsi

Deák Bill első szólólemeze 1984-ben jelent meg Rossz vér címmel. Az akkor már más zenekarokban – így a Hobo Blues Bandben is – kipróbált énekes a pályafutása indulásától számítva jó pár évet várt a teljesen autonóm dalszerzéssel, ez a hosszú érlelődés pedig meg is hallatszik az albumon. Ideális esetben a Bill kapitány best of-lista első hét helyére a Rossz vér mind a hét dala felkerülne (melyeket egyébként még a Hobo Blues Banddel rögzített), olyannyira átütőek ezek a szerzemények. Most azonban (egyelőre) be kell érnünk az Őrülj meg, Kicsivel, ami már a dalsor elejét is magas fordulatszámra kapcsolva hordozza Deák Bill Gyula életművének esszenciáját.

3:20-as blues

Arisztokratikus külső, természetes elegancia, tökéletes férfihang – Jeremy Irons

A La Manche csatornában fekvő Wight-szigeten született, a család csak évente egyszer ruccant át Angliába. Anyai ágon ír felmenőkkel is büszkélkedhet, napjainkban ideje nagy részét az írországi, 15. századi Kilcoe kastélyban tölti, amelyet romosan vásárolt meg és részben saját keze munkájával újított fel – nem is tagadja, hogy néhány filmszerepét kifejezetten ezért, anyagi okokból vállalta el. Az iskolai zenekarban dobolt és harmonikázott, s miután az állatorvosi egyetemre nem vették fel, úgy döntött, színész lesz.

Bristoli színi tanulmányainak költségeit kertészként, utcai zenészként és takarítóként dolgozva teremtette elő, első szerepe a Godspell című musical Keresztelő Szent Jánosa volt. Ezt tévéfilmek követték: a BBC egyik produkciójában Liszt Ferencet alakította, a filmvásznon a balett-táncos Nyizsinszkijről szóló drámában debütált.

A kritika akkor figyelt fel rá, amikor Harold Pinter Nobel-díjas író ajánlása nyomán Laurence Olivier és John Gielgud oldalán szerepelt Evelyn Waugh Az utolsó látogatás című alkotásának kosztümös tévéváltozatában. Az áttörést 1981-ben A francia hadnagy szeretője című, a viktoriánus korban játszódó romantikus dráma hozta meg, Meryl Streep partnereként. Ezt a Proust regénye nyomán készült Swann szerelme című filmdráma követte, A misszióban dél-amerikai jezsuita papot alakított, majd olyan rendezők filmjeiben játszott, mint Bernardo Bertolucci (Lopott szépség), Adrian Lyne (Lolita), David Cronenberg (Pillangófiú, Két test egy lélek – utóbbiban az egypetéjű ikerpár mindkét tagja ő volt), Steven Soderbergh (Kafka), Franco Zeffirelli (Mindörökké Callas) vagy David Lynch (Inland Empire).

Ezernyi árnyalatú hang és elegancia – Kincses Veronika

A Budapesten született énekesnő egészen kiskorától próbálgatta hallás után a dallamokat a zongorán, emellett énekelt is, szülei zeneiskolába íratták. A Postás zeneiskolában tanult szolfézst és zongorát, énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. A konzervatórium után felvették a Zeneakadémiára, ahol 1973-ban kapta kézhez diplomáját az opera tanszakon Sipos Jenő növendékeként. 

Ugyanebben az évben lett a Magyar Állami Operaház magánénekese, Mozart Don Giovanni című operájának Zerlina szerepében debütált, beugróként. 1974-ben a római Santa Cecilia akadémián Gianna Pederzininél, kora híres mezzoszopránjánál fejlesztette tovább énektudását, elmélyült az olasz operakultúrában is. A hetvenes években több nemzetközi énekversenyt nyert, többek közt Karlovy Varyban, Pozsonyban, Párizsban.

Első énektanára a legendás zenepedagógus Sík Olga volt, szavai szerint sokat köszönhet a Kossuth-díjas szoprán Orosz Júlia emberi és szakmai pártfogásának, Mikó Andrásnak, az operaház főrendezőjének és az általa a hivatás nagymesterének tekintett Békés András rendezőnek is. Kincses Veronika a szakmai tudást és alázatot tartotta és tartja a legfontosabbnak, amely mellé kivételes érzékenység párosul, pályája során az volt a legfontosabb számára, hogy megvalósítsa a kottában foglaltakat.

A fejből vezénylő karmester, aki szerint hegedülni nagyobb stressz, mint dirigálni – Ligeti András

Pécsett született zeneszerető családban. Édesapja karnagy, nagyapja karnagy és zeneszerző volt, aki száznál több dalának szövegét maga írta, ifjúsági daljátékai kedvelt iskolai előadások voltak. Nem csoda, hogy már ötéves korában karmesternek készült, a zeneiskolában hangszerének a hegedűt választotta. 17 évesen vették fel a Zeneakadémiára, ahol 1976-ban hegedű szakon, három évvel később a karmesterképzőn is diplomát szerzett, utóbbit Kórodi András tanítványaként.

Zenészi és dirigensi pályafutása sokáig párhuzamosan zajlott. 1975-ben megnyerte a budapesti, Weiner Leóról elnevezett hegedűversenyt, 1980-ban a bloomingtoni szonátaversenyt. 1980–81-ben Solti György-ösztöndíjjal a bécsi Zeneakadémián Karl Österreichernél folytatott tanulmányokat, öt évvel később ugyancsak Bécsben Claudio Abbado asszisztenseként, majd munkatársaként a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekart irányította. Itthon öt évig a Magyar Állami Operaház zenekarának koncertmestere, 1981-től 1985-ig karmestere volt.

Karmesteri felkéréseinek növekvő száma miatt egyre ritkábban lépett fel hegedűművészként, mert úgy gondolta, hogy lehetetlen mindkét dolgot egyformán magas szinten művelni. A gyakorlással azonban soha nem szakított, és a karmesterséget is a hangszerrel tanította. Azt vallotta, hogy miután egy szimfonikus zenekar 70 százaléka vonósokból áll, nem hátrány, ha a karmester is játszik hegedűn, mert a vonósoknak világos instrukciókat tud adni, illetve a hegedűn meg tudja mutatni, karmesterként mit szeretne hallani. Úgy vélte, a hegedülés nagyobb stressz, mint a dirigálás, bár a kettő teljesen más típusú tevékenység, s jól csinálni mindkettőt nagyon nehéz. Egy nyilatkozata szerint dirigálni bárki megtanulhat, de karmester nem mindenkiből lesz. Az első próbától kezdve mindig mindent fejből vezényelt.

Aki a próbákon is teljes hanggal énekelt – Komlóssy Erzsébet

Salgótarjánban született egy katonatiszt és egy ápolónő lányaként. Már óvodás korában, első operaélménye hatására eldöntötte, hogy az énekesi pályát választja. Amikor kislányként énekelni hallotta a losonci színház igazgatója, gyermekszínésznek akarta szerződtetni, de ebbe a család nem egyezett bele. Hatévesen zongoraórákat is vett, azt általános iskolai matematikatanára javasolta a szülőknek, hogy taníttassák Budapesten zenére. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában László Géza növendéke volt, énekesként az Operettszínház kórusában debütált, ahol közelről figyelhette mások mellett Latabár Kálmánt és Honthy Hannát.

Színpadra először Szegeden lépett Puccini Pillangókisasszony című operájának egy kisebb szerepében. 1955-ben lett a Tisza-parti város társulatának a tagja, első főszerepeként Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékának Háziasszonyát alakíthatta, ez lett aztán pályafutása egyik legkedvesebb szerepe. A színházban néhány soros prózai szerepet is elvállalt, részben mert imádta a színpadot, részben mert mindenből tanulni akart. Szabadidejében moziba járt, de nemcsak kikapcsolódni, hanem színészi fortélyokat is igyekezett ellesni. Példaképe Giulietta Simionato olasz mezzoszoprán volt, számtalanszor látta Verdi A trubadúrjának az ő főszereplésével készült filmváltozatát.

A budapesti operaházban 1956-ban egy sikeres beugrással debütált Verdi Az álarcosbál című operájában, de ekkor még visszautasította Tóth Aladárnak, az intézmény legendás igazgatójának ösztöndíjajánlatát. Ezt követte az Anyegin Csajkovszkij-féle operaváltozatának Olga szerepe. Gyermekkori álma két évvel később, 1958-ban valósult meg, amikor Palló Imre, az Operaház igazgatója szerződtette magánénekesi státuszban, ezután egy évig Szegeden és Budapesten felváltva lépett fel.

Legendás hang, hatalmas lélek, összetört szárnyak – Cserháti Zsuzsa

Szülei korán elváltak, édesanyja egyedül nevelte őt és a húgát. Táncosnőnek készült, de a Balettintézetbe nem vették fel, azonban így is 10 évig tanult klasszikus balettet. Zenei általános iskolába járt, majd óra-ékszer eladó lett a Divatcsarnokban, s már 17 évesen vendéglátózott, a Rangers, majd a Thomastic együttessel lépett fel. 19 éves volt, amikor Szécsi Pál felfedezte egy balatoni bárban, s annyira megtetszett neki Cserháti hangja, hogy beajánlotta a Magyar Rádió könnyűzenei stúdiójába és felvette háttérénekesnek saját műsorába.

Cserháti Zsuzsa az 1972-es Táncdalfesztiválon vált országosan ismertté, amikor a Nem volt ő festő című dalával előadói díjat nyert. Egymás után készültek rádiófelvételei, olyan slágerekkel hódította meg a hallgatókat, mint a Kicsi gyere velem rózsát szedni, a Boldogság gyere haza és az Árva fiú. 1975-ben született meg gyermeke, ezután énekelte el egyik legnagyobb slágerét, az Édes kisfiam című számot. Az olasz dal magyar szövegét eredetileg Kovács Katinak írta Bradányi Iván, de az énekesnő lemondott róla Cserháti javára.

Minden műfajban otthonosan mozgott, bármit képes volt hitelesen elénekelni, legyen az tánczene, jazz, swing, soul vagy funky. Nevét már az akkori „nagy hármas”, a Koncz Zsuzsa-Kovács Kati-Zalatnay Sarolta-trió mellett emlegették. 1978-ban az Én leszek című dallal elnyerte a Magyar Rádió Tessék választani! című könnyűzenei versenyének nagydíját, megjelent első lemeze, majd 1981-ben a második is. 1979-ben harmadik helyezést ért el a sopoti fesztiválon a Különös szilveszter című dallal és fellépett egy írországi fesztiválon. Az 1981-es Tánc- és popdalfesztiválon A boldogság és én című száma díjat nem kapott ugyan, de a dal később nagy sláger lett.

A géppuskalábú dobos, aki nélkül nem lett volna Led Zeppelin – John Bonham

A Birmigham közelében, Redditch városban született Bonham egészen kiskorától a ritmus megszállottja volt, ötéves korában már konzervdobozokból és ládákból fabrikált dobon játszott. Dobórát soha nem vett, a tanórákon sem tündökölt, tanítója ezt írta ellenőrzőjébe: „Vagy kukás lesz belőle, vagy milliomos.” Kezdetben az első verzió tűnt valószínűnek: Bonham 17 évesen munkába állt apja műhelyében, megnősült és bőszen dobolt a helyi bandákban. Feleségével egy lakókocsiban éltek, a bérleti díjat csak úgy tudta kifizetni, hogy abbahagyta a dohányzást.

Aztán mégis főállású zenész lett belőle. Egyik bandájában gyermekkori barátja, Robert Plant volt az énekes, aki beajánlotta a Yardbirds után új együttes alapításán fáradozó Jimmy Page gitárosnak. Page egyszer látta élőben Bonzót, és azonnal nyaggatni kezdte, de a dobos csak nehezen állt kötélnek. A legenda szerint az ötvenedik távirat után „tört meg” és tette át székhelyét Londonba.

John Paul Jones basszusgitárossal minden idők talán legjobb ritmusszekcióját alkották, a Led Zeppelin az ő gőzmozdonyra emlékeztető dobolása nélkül soha nem hozta volna máig utánozhatatlan hangzását. Lábgépét – amelyhez csak egyik lábát használta – géppuskához hasonlították. Bonham stílusa nem volt különösebben kifinomult. Amikor technikájáról faggatták, először visszakérdezett, mert nem értette a kérdést, aztán azt válaszolta: „Jó magasra felemelem a kezem, aztán nagy lendülettel leengedem, a fejtől a dobig, minél erősebben, annál jobb.” Őserő áradt belőle. Kezdő korában megesett, hogy kis klubok visszamondták annak az együttesnek a fellépését, amelyben a túl hangos Bonzo ült a dobok mögött.

Szvetlana Alekszijevics, a csernobili tragédiák Nobel-díjas krónikása

Fehérorosz apa és ukrán anya gyermekeként született az ukrajnai Sztanyiszlavban (ma Ivano-Frankivszk), de Fehéroroszországban nőtt fel, ahol szülei falusi tanítók voltak. A középiskola elvégzése után helyi újságok riportereként dolgozott, majd 1967-ben beiratkozott a Minszki Állami Egyetemre. A diploma megszerzése után Bereza városában tanított a helyi iskolában, de hamarosan a minszki Vidékfejlesztési Újság, 1976-tól a Nyoman című irodalmi folyóirat munkatársa lett.

Írói pályája kezdetén több műfajban kipróbálta magát: írt novellákat, esszét, riportot. Mentora, Alesz Adamovics belarusz író segített neki, hogy megtalálja saját útját és hangját, eltávolodva a hagyományos történetmeséléstől, engedve, hogy interjúalanyai szavaiból bontakozzon ki az összkép. Első könyve, A háború nem asszonyi dolog 1983-ban készült el, és több száz, a második világháborúban a Vörös Hadsereg soraiban harcoló nő vall benne a háború kegyetlenségéről, a szenvedésről és arról, hogy ez nekik nem hősies küzdelem, csak gyilkosság volt. A kötet kiadását először megtagadták, a nagy honvédő háború emléke megsértésének minősítették, és csak 1985-ben, a Gorbacsov-féle peresztrojka kezdetén jelenhetett meg. A Szovjetunióban kétmillió példány kelt el belőle, íróját kitüntették, de a teljes, cenzúrázatlan változat csak a Szovjetunió megszűnése után került az olvasók kezébe.

Szvetlana Alekszijevics egy berilini könyvdedikáláson 2015-ben. Fotó: MTI / EPA / Kay Nietfeld

Vad avantgardistából újromantikus kompozőr – száz éve született Ligeti György

Az erdélyi Dicsőszentmártonban (ma: Tarnaveni, Románia) született magyar zsidó családban, nevüket apja változtatta Auerről Ligetire. Hatéves korában Kolozsvárra költöztek, itt érték az első zenei élmények. Először Muszorgszkij Borisz Godunov című operáját látta, majd megismerkedett Verdi, Mozart és Bizet műveivel is. 14 évesen kezdett zongorázni, ekkor már megírta első műveit, társai közül kiváló nyelvérzékével is kitűnt. Felsőfokú zenei tanulmányait Kolozsváron kezdte, majd a budapesti Zeneakadémián folytatta. Zeneszerzést és zeneelméletet Farkas Ferenctől és Veress Sándortól tanult, és életre szóló barátságot kötött a szintén erdélyi születésű Kurtág Györggyel.

Érdeklődése idővel Stravinsky, Hindemith, Schönberg, Webern zenéje felé fordult, példaképe Bartók Béla lett. Egy évig Romániában gyűjtött népdalokat. Ekkoriban elsősorban népdalfeldolgozásokat írt, zenét komponált kedvenc költője, Weöres Sándor verseire, s megszületett első jelentősebb műve, a Metamorphoses nocturnes című vonósnégyes. Az 1950-es évek elején tanított a Zeneakadémián, és egy összhangzattan-könyve is megjelent.

Az 1956-os forradalom leverését követően elhagyta Magyarországot, Ausztriában, majd Németországban élt, Kölnben együtt dolgozott Pierre Boulez, Karlheinz Stockhausen és Luigi Nono avantgardista csoportjával. Tanított Németországban, Svédországban, a kaliforniai Stanford Egyetemen, itt fordult érdeklődése a számítógépes zene felé. Felváltva élt Hamburgban és Bécsben, az osztrák állampolgárságot 1967-ben kapta meg. 1958-ban írta nagyzenekarra Artikulation című elektronikus zenét, két évvel később mutatták be Apparitions (Jelenések) című alkotását, amely mikropolifon technikájának és stílusának kezdetét jelentette.

Ringasd el magad – 10 embertelen jó dal a 75 éves Presser Gábortól

Nem tilthatom meg

Bár Presser Gábor a Locomotiv GT zeneszerzőjeként vált igazán ismertté, az Omega első saját dalait is ő szerezte. Az 1968-ban kiadott Nem tilthatom meg az egyik első dal, amelyet Presser jegyzett. A single másik dala a Volt egy bohóc volt, azonban nehezen rúghatott labdába a Nem tilthatom meg zakatoló ritmusa, egyszerű, de a levegőt áthasító gitárriffje, valamint vérbeli beat-refrénje és őrült orgonaszólója mellett. Zeneszerzőként egyébként még két évig működött közre az Omega lemezein, többek között a zenekar legnagyobb slágere, a Gyöngyhajú lány zenéjét is ő szerezte. A Nem tilthatom meg több országban is megjelent, angol nyelvű verziójának címe There’s Nothing I Can Do.

Egy dal azokért, akik nincsenek itt

Brian Eno, az ezerarcú „nem-zenész”, aki még David Bowie-t is új útra terelte

Brian Peter George Eno néven született a suffolki Meltonban. 1959-ben az ipswichi St Joseph’s College-ban, a Keresztény Iskolatestvérek rend iskolájában kezdte meg tanulmányait. Itt kezdett érdeklődni a művészetek és a zene iránt. 1964-ben beiratkozott az Ipswichi Művészeti Iskolába, ahol egyik tanárával, Tom Phillips vizuális művésszel életre szóló barátságot kötött. 1969-ben a Winchesteri Művészeti Iskolában szerzett képzőművészeti diplomát.

Még winchesteri évei alatt részt vett a későbbi Who gitárosának, Pete Townshend egyik előadásán. Ez az előadás rádöbbentette, hogy formális képzés nélkül is tudna zenélni. 1964-ben csatlakozott első együtteséhez, a négytagú Black Aceshez, amelyben dobolt, majd 1967-ben több avantgárd zenei formációban is alkotott.

Profi zenei karrierje Londonba költözése után kezdődött el. Egy vasútállomáson véletlenül összefutott korábbi iskolatársával, Andy Mackay szaxofonossal, aki meghívta az akkoriban alakuló Roxy Music együttesbe. 1971-től két évig volt a banda tagja. Játszott az első két albumukon, a Roxy Musicon (1972) és a For Your Pleasure-ön (1973). Koncertjeiken eleinte a színpadon kívül felállított keverőpult mellett zenélt és vokálozott, majd miután az együttes lemezszerződést kapott, Eno csatlakozott hozzájuk, a színpadon játszva szintetizátorozott.

Szép kis felfordulás – Nyolc és fél (Otto e mezzo, 1963)

írta Nikodémus Egy északi nép tisztes rendezettségben megöregedett, precíz polgára bizonyára a címben olvasható megállapítással válaszolna egy klasszikus olasz életképre: mondjuk egy közlekedési csetepatéra, egy zajos vasárnapi családi ebédre vagy épp egy fordulatos focimeccs őrjöngő drukkereire. Federico Fellini idén hatvanéves… Olvass tovább →

The post Szép kis felfordulás – Nyolc és fél (Otto e mezzo, 1963) appeared first on FilmDROID.

Akinek a regénye szállóigévé vált: Joseph Heller

New York Brooklyn negyedében, Coney Islanden született. Apja korán meghalt, ezután édesanyja igen szerény körülmények között nevelte őt. Sokat olvasott. Amikor tízéves korában egyik rokonától megkapta az Iliász egy gyermekek számára készült átdolgozását, elhatározta, hogy ő is író lesz. Az érettségi után rövid ideig táviratkézbesítőként dolgozott, majd 1942-ben, Amerika hadba lépése után behívták katonának, ezzel az írói álomnak egy időre vége szakadt. A II. világháborúban a légierő tagjaként több mint 60 bombázóbevetésen vett részt Olaszországban és Franciaországban, ez az élmény szolgáltatta első és legsikeresebb regénye, A 22-es csapdája alapját.

1945 júniusában leszerelték, és hamarosan a Columbia Egyetem hallgatója lett. 1949-ben végzett, ezt követően Fulbright-ösztöndíjasként egy évet az angliai Oxfordi Egyetemen töltött. Hazatérése után angolt tanított a Pennsylvaniai Egyetemen, majd a Time és a Look folyóiratnál dolgozott reklámszövegíróként. 1958-ban lett a McCall’s cég reklámmenedzsere, szabadidejében kezdte el írni A 22-es csapdáját, amely 1961-ben jelent meg.

A regény egy csapásra sikert aratott, csak Amerikában több mint 10 millió példányt adtak el belőle, és számos nyelvre lefordították. A háború abszurditását és esztelenségét ostorozó, fekete humorú könyv gyilkos szatíra a militarizmus látszólagos rendjének pusztító káoszáról, a bürokráciáról, a korabeli Amerikáról és magáról a modern világról. Főszereplője az antihős Yossarian kapitány, aki minden lehetséges módon meg akarja úszni az értelmetlen és gyilkos bevetéseket, a 22-es csapdája azonban nem engedi.

Miami Vice City – II. rész

20 éve jelent meg PlayStation 2-re a Grand Theft Auto: Vice City. Senki se vitatja két fő inspirálóját, de látványosabb jellemzői miatt főleg A sebhelyarcút emelik ki. Ám az megvan, hogy a filmnél sokkal több párhuzama, utalása és hasonlósága akad a címét is adó sorozattal? A kulisszákkal már elkezdtem megmutatni, most be is fejezem…

Miami Vice City – I. rész

20 éve a legszerencsésebb PlayStation 2 tulajok már birtokba vehették a korszakalkotó Grand Theft Auto III kiegészítőjének induló, végül teljes értékű utódjára duzzadó Vice Cityt, mely egy olyan popkulturális lufiba fújta az első levegőt, amely azóta sem durrant ki. Természetesen senki se vitatja, hogy két fő inspirálója van a játéknak, de látványosabb jellemzői miatt főleg A sebhelyesarcú modern inkarnációjaként tartják számon. Ám mi lenne, ha azt mondanám, hogy a filmnél sokkal több párhuzama, utalása és hasonlósága van a címét is adó sorozattal? Várj, megmutatom!

Százéves a Corvin mozi – Jubileumi programsorozat szeptembertől november végéig

A százéves jubileum alkalmával megrendezett ünnepi programsorozat az eltelt évszázadnak a legfontosabb állomásait, legendás bemutatóit idézi fel. 100 éve, 1922. november 21-én nyitották meg a Corvin mozgóképszínházat – írja a mozi sajtóközleménye. „Nem sok mozi mondhatja el magáról, hogy megnyitását a kor egyik leghíresebb költője kifejezetten erre az alkalomra írt versével köszönti. De nem csak […]

The post Százéves a Corvin mozi – Jubileumi programsorozat szeptembertől november végéig appeared first on Filmtekercs.hu.