via kultura.hu => eredeti post link
Húsz évvel ezelőtti megalakulásukkor a vezetésben és a közösség értelmezésében is a magyar szimfonikus zenekari hagyománytól eltérő utat választottak. Honnan, milyen alapokról indultak, és hova jutottak mára?
Tudatosan, de valóban szokatlan útra léptünk, és húsz év elteltével sem számít mainstreamnek az a modell, amit a Pannon Filharmonikusok képviselnek. A bázist ehhez az a zenekari kultúra jelentette, amelyet egészen közelről, a zenészi és a menedzsment oldalról is megismerhettem a bécsi zeneakadémiai tanulmányaimnak köszönhetően. Mintaként szolgált az ott tapasztalt nagyon koherens, a szó legtágabb értelmében vett zenekari kultúra, és ezt a know how-t igyekeztünk strukturálisan és részleteiben is megérteni és adaptálni a Pannon Filharmonikusok működésére két évtizeddel ezelőtt, remélve ettől az itthon újdonságnak számító felépítéstől, hogy dinamikus fejlődést tesz lehetővé, és olyan eredményeket hoz, mint amilyet a számunkra referenciaként tekintett zenekarok mutatnak fel. Az idő, úgy gondolom, bennünket igazolt.
Milyen alapkérdéseket kellett tisztázni ehhez?