via kultura.hu => eredeti post link
Esszéregényed mintha minden létező ellentétet egyesítene magában. Szépirodalom, amely helyenként líraian szárnyal, meghat, gyönyörködtetni akar, de legalább ennyire erős a filozófiai vonulata is: hosszas fejtegetések sorát olvashatjuk benne, amelyek roppant érdekesek ugyan, de kizökkentenek a történetből, a cselekmény élvezetéből. Máshol pamfletszerű a szöveg, és a humorral sem fukarkodsz. A te szemedben mely írói eszközeid szolgálják leginkább az általad kitűzött eszmei célt, és mi a könyved eklektikusságának oka?
Az efféle könyveknek szűk a közönségük, és azzal szemben sem előzékeny dolog, ha az író nem ad lehetőséget arra, hogy egy-egy felvetést kényelmesen körüljárjon az olvasó. Az én szándékom szigorúan, sakkjátszmaszerű precizitással megszerkesztett, erős racionalitással megírt munka létrehozása volt, amelyben arra valók a humoros vagy irodalmi elemek, a meglepő vagy felháborító események, hogy segítsék az olvasót az amúgy elég nehéz szöveg feldolgozásában. Nem merném azt állítani, hogy minden mondatnak jelentősége van, és minden jelenet továbbviszi a történetet, illetve a mögöttes gondolati ívet, de a magam részéről erre törekedtem.
Az alakjaid egyáltalán nem papírízűek, mint a történeted kecskéje által megevett könyvek lapjai. Hús-vér hősök néha hajmeresztő kalandjait olvassuk, és láthatóan élvezettel adod elő őket.