via artportal.hu => eredeti post link
Böhm Józseffel (63), a sváb és magyar felmenőkkel rendelkező, erdélyi születésű, 1981 óta Németországban élő nemzetközi hírű neurológussal nem volt nehéz időpontot találni egy beszélgetéshez, mivel gyűjteményeit – az erdélyit és a később építeni kezdett konstruktív-konkrét súlypontú kortársat – gyakran mutatja be hazai kiállításokon is; jelenleg épp az erdélyi anyagból látható egy bő válogatás a debreceni Déri Múzeumban. A korábban a freibergi kórház intézetvezető főorvosaként dolgozott, jelenleg berlini magánpraxist vezető gyűjtővel főleg arról beszélgettünk, hogyan vált számára a műgyűjtés „egyszerű“ szenvedélyből misszióvá, hogyan fér meg és épül egymás mellett a két, eltérő profilú kollekció, miben látja a gyűjtők feladatát és miért tartja fontosnak, hogy a birtokában lévő művek rendszeresen hozzáférhetők legyenek a nagyközönség számára. És természetesen felmerült a gyűjtemény további sorsa is…
– Artportal (AP): Pályád során több területen is ismertté váltál; előbb sportolóként – asztaliteniszezőként román, később pedig német színekben is a válogatottságig vitted, több bajnoki címet is szereztél –, majd – a családi hagyományt folytatva – a szakmádban, (nemzetközi hírű) neurológusként, illetve – ugyancsak családi indíttatással – műgyűjtőként. Három meglehetősen különböző terület ez; van-e közöttük mégis valamilyen kapcsolat?
– Böhm József (BJ): Abban az értelemben feltétlenül, hogy ennek az útnak az egyes állomásai nélkül a rákövetkezők nem valósulhattak volna meg. Az első szenvedély az asztalitenisz volt, amiben már apám is ért el bizonyos sikereket. A játék az otthoni, falusi konyhaasztalon kezdődött két évvel fiatalabb öcsémmel, aki aztán kettőnk közül a magasabbra jutott ebben a sportágban. 1978-ban egymás ellen játszottuk a román országos bajnokság egyéni döntőjét, amit ő nyert meg, a párosban viszont együtt szereztünk első helyet. Öcsém az 1980-as berni Európa-bajnokságról nem tért vissza Romániába, hanem Németországban telepedett le, mi pedig, immár hivatalos úton, 1981-ben követtük őt. Ott folytatódott a sportkarrierem, amiből aztán finanszírozni tudtam a még Kolozsvárott megkezdett, majd Mainzban újrakezdett egyetemi tanulmányaimat, illetve a sportsikereimnek köszönhettem az első jó orvosi állásomat is a diplomavédés után, amikor elkezdtem a neurológiára szakosodni. A sporton keresztül tanultam meg jól gazdálkodni az időmmel, ami most is nagyon jól jön, amikor a szakmai munkát jó ideje már nem a sporttal, hanem a műgyűjtéssel kell összeegyeztetnem.