Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: klasszik

Az ókori Mezopotámia kincseitől Agnes Denesig – bemutatta idei programját a Szépművészeti Múzeum

Közzétette szerző

Az „anyaintézményben”, azaz a Szépművészeti Múzeumban március közepén éppen ez az új, Barokk változatok. Magyarországi művészet 1600–1800 című állandó kiállítás nyitja meg elsőként a kapuit e hó közepén. A tárlat szervesen kapcsolódik a már 2018-ban megnyílt kiállítási egységekhez, amelyek a 17. és 18. századi magyarországi egyházi festészetet és szobrászatot tárják a nézők elé a Régi Magyar Gyűjtemény anyagából. A mintegy 200 négyzetméteres új teremsorban nagyrészt 18. századi művek lesznek láthatóak négy kiválasztott témaegységben, kiegészítve a Magyar Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeiből származó iparművészeti tárgyakkal, a nemesi udvari környezetben használatos bútorokkal és ötvösművekkel. A kiállítás jeles darabja Mányoki Ádámnak a múlt évben, születésének 250. évfordulóján vásárolt, egy nemesi származású lengyel hölgyet ábrázoló mesterműve.

Nem sokkal később, április 6-án nyílik az év egyik legfontosabb időszaki tárlata Kertész, Moholy-Nagy, Capa…Magyar fotóművészek Amerikában (1914–1989) címmel. A kiállítás a Virginia Museum of Fine Arts-szal együttműködve mutatja be az USÁ-ba kivándorolt, ott sokszor világhírnévre szert tett magyar származású fotóművészek munkáit. A több, mint 30 fotográfus között a nagy sztárok, így André Kertész, Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi és Robert Capamellett itthon kevésbé ismert alkotók művei is szerepelnek. A tárlat mérföldkövet jelent az amerikai-magyar fotográfiai kapcsolatok feltérképezésében és ebben természetesen nem véletlenül lett a richmondi múzeum a Szépmű partnere, hiszen annak igazgatója, a magyar felmenőkkel is rendelkező Alex Nyerges hosszabb ideje vizsgálja e kapcsolatok történetét és kutatásainak eredményeit a most nyíló budapesti kiállításon mutatja be először. A tárlat a magyarországi kezdetektől Berlinen és Párizson át egészen a New Yorkban, Chicagoban és Hollywoodban dolgozó fotóművészekig nyolc szekcióban tárja a nézők elé a magyar származású alkotók hatását az amerikai fotográfiára.

André Kertész: Fire Escape, New York, 1949, Virginia Museum of Fine Arts, Richmond, Adolph D. and Wilkins C. Williams Fund

PostPin It!

Mona Lisák és „magyar Mona Lisák”

Közzétette szerző

A „nagy” Mona Lisát bizonyára senkinek sem kell bemutatni. A festőgéniusz Leonardo da Vincinek a XVI. század elején készült remekműve a képzőművészet egyetemes történetének egyik legnagyszerűbb alkotása, amit évente sok millió ember keres fel a párizsi Louvre-ban. Pénzbeli értékét nehéz meghatározni, de amikor Leonardo egy korábban született festménye, a Salvator Mundi a korábbi árrekord két és félszeresét jelentő 450 millió dollárért cserélt gazdát egy 2017 novemberi árverésen, egy művészeti folyóiratnak arra a neves gyűjtőkhöz intézett körkérdésére, miszerint van-e olyan festmény, amiért gondolkodás nélkül adnának egymilliárd dollárt, ha piacra kerülne, többen is a Mona Lisát jelölték meg. Az összeg amúgy nem légből kapott; a festmény mai áron számolva már 1962-ben ilyen becsértéket kapott, amikor biztosítást kötöttek rá.

Leonardo da Vinci: Mona Lisa, 1503-1517 (vagy 1519), olaj, nyárfa tábla, 77 x 53 cm, Louvre, Párizs, forrás: Wikipedia

Mint később látni fogjuk, a „magyar Mona Lisa” címkét több festményre is ráaggatták már, de számos művészettörténész úgy látja, hogy Leonardo sem csak egyszer festette meg a rejtelmes mosolyú hölgyet, aki minden bizonnyal nem más volt, mint Lisa del Giocondo, egy, a maga korában ismert selyemkereskedő, Francesco del Giocondo felesége. A mű ezért ismert La Gioconda címen is, amit épp úgy nem maga Leonardo adott a festménynek, mint a Mona Lisát; az utóbbi cím a híres festőtárstól, egyben sok itáliai mester életrajzírójától, Giorgio Vasaritól származik és néhány évtizeddel fiatalabb, mint maga a mű.  

PostPin It!

Elhelyezni az erdélyi művészetet az európai palettán – beszélgetés Böhm József műgyűjtővel   

Közzétette szerző

Böhm Józseffel (63), a sváb és magyar felmenőkkel rendelkező, erdélyi születésű, 1981 óta Németországban élő nemzetközi hírű neurológussal nem volt nehéz időpontot találni egy beszélgetéshez, mivel gyűjteményeit – az erdélyit és a később építeni kezdett konstruktív-konkrét súlypontú kortársat – gyakran mutatja be hazai kiállításokon is; jelenleg épp az erdélyi anyagból látható egy bő válogatás a debreceni Déri Múzeumban. A korábban a freibergi kórház intézetvezető főorvosaként dolgozott, jelenleg berlini magánpraxist vezető gyűjtővel főleg arról beszélgettünk, hogyan vált számára a műgyűjtés „egyszerű“ szenvedélyből misszióvá, hogyan fér meg és épül egymás mellett a két, eltérő profilú kollekció, miben látja a gyűjtők feladatát és miért tartja fontosnak, hogy a birtokában lévő művek rendszeresen hozzáférhetők legyenek a nagyközönség számára. És természetesen felmerült a gyűjtemény további sorsa is…

– Artportal (AP): Pályád során több területen is ismertté váltál; előbb sportolóként – asztaliteniszezőként román, később pedig német színekben is a válogatottságig vitted, több bajnoki címet is szereztél –, majd – a családi hagyományt folytatva – a szakmádban, (nemzetközi hírű) neurológusként, illetve – ugyancsak családi indíttatással – műgyűjtőként. Három meglehetősen különböző terület ez; van-e közöttük mégis valamilyen kapcsolat?

– Böhm József (BJ): Abban az értelemben feltétlenül, hogy ennek az útnak az egyes állomásai nélkül a rákövetkezők nem valósulhattak volna meg. Az első szenvedély az asztalitenisz volt, amiben már apám is ért el bizonyos sikereket. A játék az otthoni, falusi konyhaasztalon kezdődött két évvel fiatalabb öcsémmel, aki aztán kettőnk közül a magasabbra jutott ebben a sportágban. 1978-ban egymás ellen játszottuk a román országos bajnokság egyéni döntőjét, amit ő nyert meg, a párosban viszont együtt szereztünk első helyet. Öcsém az 1980-as berni Európa-bajnokságról nem tért vissza Romániába, hanem Németországban telepedett le, mi pedig, immár hivatalos úton, 1981-ben követtük őt. Ott folytatódott a sportkarrierem, amiből aztán finanszírozni tudtam a még Kolozsvárott megkezdett, majd Mainzban újrakezdett egyetemi tanulmányaimat, illetve a sportsikereimnek köszönhettem az első jó orvosi állásomat is a diplomavédés után, amikor elkezdtem a neurológiára szakosodni. A sporton keresztül tanultam meg jól gazdálkodni az időmmel, ami most is nagyon jól jön, amikor a szakmai munkát jó ideje már nem a sporttal, hanem a műgyűjtéssel kell összeegyeztetnem.    

PostPin It!

Renoir közelről – Blockbuster tárlat a Szépművészeti Múzeumban

Közzétette szerző

Visszatekintve az elmúlt évekre, a Szépművészeti Múzeum minden évben rendezett egy-két blockbuster show-t: tavaly El Greco és Henri Matisse, a korábbi években többek között Hieronymus Bosch és Cezanne is feltűnt a palettán. A művészetszerető közönség mindig nagy izgalommal várja ezeket a kiállításokat, hiszen nem mindenki jut el a világ olyan jelentős múzeumaiba, mint a Musée d’Orsay, a Louvre vagy a Metropolitan Museum of Art. De ha el is jutunk egy-egy ilyen múzeumba, nem láthatunk együtt egy életművet. Így, ha ismerjük is Renoir festményeit, talán még testközelből is láttunk néhányat, akkor is felemelő érzés végigjárni a művész munkásságának teljes keresztmetszetét bemutató tárlatot. Én azonban eddig csak művészettörténeti könyvekből ismertem Renoir festményeit, így boldogsággal töltött el, hogy láthattam azokat a híres képeket, melyekről az évek során tanultam. Mint például A hinta (1876) című festményt, amely az egyik leghíresebb mű a kiállításon. Az emblematikus kép központi „alkotóeleme” a nyári napfény, melynek sugarai életre keltik a kék, sárga, fehér és zöld foltokat. A méltán híres impresszionista mű ezúttal is nagy érdeklődést keltett a látogatókban: a nagy tömeg ellenére is csak kevesen tudták megállni, hogy ne készítsenek egy szelfit a pompás festménnyel.

Pierre-Auguste Renoir: A hinta, 1876, © Párizs, Musée d’Orsay, RF 2738, fotó © RMN-Grand Palais (Musée d’Orsay) / Hervé Lewandowski

A művészettörténetbe az impresszionizmus mestereként bevonult festő korántsem vallotta magát impresszionistának; hat évtizedet felölelő életművének jelentős része kívül esik a mozgalom keretein. Fiatal, kezdő művészként ugyan megteremtője volt a pillanatnyi benyomásokon, változó fény- és színhatásokon, a festői spontaneitáson alapuló stílusnak, de elsősorban figurális festőnek tartotta magát: „Figurális festő vagyok” – jelentette ki határozottan, művészetében mindig az embert állítva a középpontba és mindig új stílusokkal kísérletezve. Renoir művészetében sorsdöntő eseménynek bizonyult 1881-es olaszországi útja, melynek hatására elfordult az impresszionizmustól és művészetét „szilárdabb” alapokra helyezte. Elsősorban Raffaello, majd a francia rokokó ismert mesterei, így Watteau, Fragonard és Boucher inspirálták, végül pedig Tiziano és Rubens képei voltak rá nagy hatással.

PostPin It!

Szokatlan dolog történhet a Christie’s november 9-i New York-i árverésén      

Közzétette szerző

Persze látott már a világ olyat, hogy egy tételt az utolsó pillanatban visszavontak, itt azonban egészen másról van szó, nevezetesen a művek beadója és az aukciósház közötti, ebben a formában szokatlan együttműködésről.

De nézzük meg konkrétan, miről is van szó.

A svájci Baden városának talán legfontosabb nevezetessége a Museum Langmatt, ami egykor egy neves nagyiparos házaspárnak, Sidney és Jenny Brownnak, illetve az ő, zömmel a múlt század első két évtizedében felépített kivételes gazdagságú impresszionista gyűjteményüknek adott otthont. A brit és svájci felmenőkkel rendelkező Sidney W. Brown neve elsősorban a Badenben székelő egykori jelentős elektrotechnikai vállalatcsoport, a Brown, Boveri & Cie révén lehet ismerős, melyben a gyáros évtizedeken át vezető funkciót töltött be. Az épületet 1900-1901-ben emelték a kor egyik legnevesebb svájci építésze, Karl Moser tervei alapján, és akkor még tulajdonosai sem gondoltak arra, hogy egyszer még múzeum lesz belőle. Igaz, 1906-ban, amikor a gyűjtemény már kezdett komolyabb méreteket ölteni, Moser tervei alapján a házhoz hozzáépítettek egy, kifejezetten a művek bemutatására szolgáló termet, a gyűjtemény azonban továbbra sem volt nyilvánosan hozzáférhető.

PostPin It!

„Lezárult az az időszak, amikor lexikon-címszavakat gyártottunk vizuálisan” – Bódi Kinga és Kardos Eszter a Szépművészeti Múzeum megújult grafikai kiállítóteréről

Közzétette szerző

– ArtPortal (AP): A másfél évig tartó felújítás csak „ráncfelvarrást” jelentett, vagy olyan változtatásokat is, melyek érdemben bővítik a múzeum rendkívül gazdag grafikai anyagának bemutatási lehetőségeit?

– Bódi Kinga (BK): Úgy gondolom, az utóbbit, de még ennél is többet: a felújítás apropóján a grafika műfaja, a budapesti grafikai gyűjtemény egésze, valamint a kiállítási gyakorlat újragondolását a XXI. századi fejlemények és igények tükrében. Ez azért sem egyszerű feladat, mert – ez talán nem mindenki számára ismert – gyűjteményünk esetében nem pusztán kiállítótérről, hanem egy többfunkciós térről van szó, mely egyszerre raktár, bemutatóhely, kutatótér, múzeumpedagógiai foglalkozások helyszíne. Azt kellett végiggondolnunk, hogyan tudunk megfelelni mindezekben a mai követelményeknek – a látogatói igényeknek éppúgy, mint a muzeológiai, a műtárgyvédelmi vagy épp a raktározási elvárásoknak. Egy konkrét példa: miközben arra törekedtünk, hogy megőrizzük a tér eredeti értékeit, így a maga korában példaértékűnek számító műemlék-bútorzatot, lehetőséget kellett teremtenünk a nagyobb, vagy akár kifejezetten nagy méretű grafikai munkák bemutatására is. Ilyenek főleg a kortárs művészetben gyakoriak, de szép számmal előfordultak már a korábbi századokban is. Alkalmazkodnunk kellett ahhoz is, hogy a mai közönség nem szereti az agyonzsúfolt tereket; a lazább elrendezésű, könnyebben áttekinthető, kevesebb művet felvonultató tárlatokat preferálja. Míg korábban előfordult, hogy itt egyszerre 200-250 grafikát is bemutattak, most igyekszünk 50-70 közé szorítani az egyidejűleg látható alkotások számát.

Bódi Kinga és Kardos Eszter. Fotó: Dorcsák Gábor

PostPin It!

Sem utódja, sem boldog őse… – Gulácsy Lajos életmű-kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában

Közzétette szerző

Gulácsy Lajos a XX. század modern művészet egyik legegyedülállóbb alkotója volt, akinek sem igazi előfutára, sem követői nincsenek. A kiállítás a sokszínű életművet a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében több szekcióban, egyszerre kronologikus és tematikus sorrendben mutatja be; a festő Na’Conxypan-képeit például először láthatjuk így együtt. 

Rövid budapesti tanulmányait követően 1902 elején Rómába utazott, és innentől kezdve életének jelentős részét Itáliában töltötte. Külföldi tartózkodása nagy hatással volt munkásságára. Ő magát a Historia d’Arte örökösének vallotta: a kiállításon végigkövethetjük, hogyan járta be az egész művészettörténetet a középkori mesterektől kezdve, a reneszánszon és a barokkon át, a rokokón keresztül, egészen a biedermeierig.

Gulácsy Lajos: Önarckép esti fényben, 1904

PostPin It!