via kultura.hu => eredeti post link
Református lelkész szerettem volna lenni, valamiért mégis a rabbiképzőben kötöttem ki – jegyzi meg a kukásember, az egykori olimpikon az edzőterem előtt, ahol gyerekek birkózóedzőjeként tevékenykedik. Amilyen kusza ez a mondat, épp olyan szövevényes Nagy Béla élete is. Mintha öt-hat különböző történet keveredne össze, olyan lehetőségek, amelyek valahogy mindig kisiklanak az ember kezéből. De a beszélgetés során mégis az derül ki, hogy végre találkoztam valakivel, aki épp úgy él, ahogy szeretne.
Nagy Béla a magyar olimpiai birkózóválogatott tagjaként 6. helyet szerzett 1988-ban a szöuli olimpián az 57 kilós szabadfogású birkózók versenyén, 1992-ben pedig Barcelonában képviselte Magyarországot, és 11. helyen végzett. A birkózás ma is az élete része, edzőként igyekszik átadni a tudását gyerekeknek – nagyon kemény napi munka után hetente háromszor a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola Klinga László Birkózótermében óvodásokat, kisiskolásokat tanít. Ingyen. Mert ennek van értelme, mondja.
– Jó gyerekkorom volt. Az igazi fateromat nem láttam, ötéves koromban lett nevelőapukám, és született két féltestvérem, ikrek. A nevelőapukám egy percig nem éreztette velem, hogy én nem vagyok a gyereke. Ez nagyon nagy dolog. Szeretet vett körül, pedig nagyon rossz gyerek voltam – meséli, amikor a gyerekkoráról kérdezem.