via kultura.hu => eredeti post link
Nehéz, nagyon nehéz spoilerek nélkül beszélni az Égerről, végül ugyanis minden önmaga által felállított, alapvetőnek tekintett tényt felülír – még a színészek és az általuk játszott karakterek viszonyát is. Viszont amennyire körülményes, legalább annyira fontos a feladat; ez a film ugyanis megérdemli, hogy minden nézőjéből kiváltsa a cselekmény és a megvalósítás átgondolt összjátékába kódolt hatást. A szűk kétórás mozi a felszínen alkalmazott eszközeivel a cselekmény első percétől az utolsóig kész, befejezett történet illúzióját kelti, de a benne megjelenített egyedi emberi életek mind ez ellen a látszat ellen hatnak. Nincs lezárt történet valamiféle tanulság, annak híján legalább levonható következtetés, visszatekintő megértés nélkül, ezek azonban mind hiányoznak az alkotásból. A néző csonka mesét kap, mintha minden egész eltörött volna.
Nemcsak a tanulság hiánya teszi a töredékességet a mozi egyik legfontosabb tapasztalatává, de a komplex elbeszélői szerkezet is, mely majdnem egy órán át tart teljes homályban minket. A film három olyan jelenettel indul, melyek között elsőre nem lehet összefüggést teremteni – ez a megoldás felajánl egy lehetséges befogadói kódot, miszerint ezen kapcsolódási pontokat ne is keressük rögtön, inkább próbáljunk meg a szülei múltját megérteni kívánó Verával (Szilágyi Csenge) együtt haladni. Károly és Zsolt, a két iskolai barát újbóli találkozásából kibomló konfliktust, majd vérontást különböző szereplői elbeszélések tárják fel részlegesen, minden esetben egy-egy személyes nézőpontot megmutatva. Ennek első példája Kálid Artúr majd félórás monológja. (Mind színészi, mind operatőri és forgatókönyvírói munka szempontjából bravúros, hogy a végig egy arcra fókuszáló jelenet statikussága ellenére izgalmas tud lenni; a vizuális monotonitást a szereplő által elmondottakkal összhangban lévő, nyugtalanító ugróvágások számolják fel, melyek több későbbi jelenetben is szerephez jutnak.) A csavar ott következik, amikor újra és újra kiderül, hogy senki nem az, akinek látszik. A legtöbben nem a saját történetüket mesélik, holott a mozi egésze nem más, mint a múlt történetek elmondásán keresztüli megragadása.
Kálid Artúr az Éger című filmben