Best WordPress Hosting
 

Sok alja ember sok beszéde

Az Éger tiszteletre méltó függetlenfilmes kísérlet, amely érdekfeszítő ötleteiből nem képes többet kihozni színpadra kívánkozó, kényelmetlenül maníros monodráma-füzérnél. Az NFI…

A Sok alja ember sok beszéde bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.

Nagy játék kis táblán

Tóth Barnabás legújabb filmjét eredetileg tévéképernyőre szánták, ehhez képest – címéhez méltóan – az elmúlt évek egyik legerősebb rendezői munkája…

A Nagy játék kis táblán bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.

Kis magyar családregény

Nehéz, nagyon nehéz spoilerek nélkül beszélni az Égerről, végül ugyanis minden önmaga által felállított, alapvetőnek tekintett tényt felülír – még a színészek és az általuk játszott karakterek viszonyát is. Viszont amennyire körülményes, legalább annyira fontos a feladat; ez a film ugyanis megérdemli, hogy minden nézőjéből kiváltsa a cselekmény és a megvalósítás átgondolt összjátékába kódolt hatást. A szűk kétórás mozi a felszínen alkalmazott eszközeivel a cselekmény első percétől az utolsóig kész, befejezett történet illúzióját kelti, de a benne megjelenített egyedi emberi életek mind ez ellen a látszat ellen hatnak. Nincs lezárt történet valamiféle tanulság, annak híján legalább levonható következtetés, visszatekintő megértés nélkül, ezek azonban mind hiányoznak az alkotásból. A néző csonka mesét kap, mintha minden egész eltörött volna.

Nemcsak a tanulság hiánya teszi a töredékességet a mozi egyik legfontosabb tapasztalatává, de a komplex elbeszélői szerkezet is, mely majdnem egy órán át tart teljes homályban minket. A film három olyan jelenettel indul, melyek között elsőre nem lehet összefüggést teremteni – ez a megoldás felajánl egy lehetséges befogadói kódot, miszerint ezen kapcsolódási pontokat ne is keressük rögtön, inkább próbáljunk meg a szülei múltját megérteni kívánó Verával (Szilágyi Csenge) együtt haladni. Károly és Zsolt, a két iskolai barát újbóli találkozásából kibomló konfliktust, majd vérontást különböző szereplői elbeszélések tárják fel részlegesen, minden esetben egy-egy személyes nézőpontot megmutatva. Ennek első példája Kálid Artúr majd félórás monológja. (Mind színészi, mind operatőri és forgatókönyvírói munka szempontjából bravúros, hogy a végig egy arcra fókuszáló jelenet statikussága ellenére izgalmas tud lenni; a vizuális monotonitást a szereplő által elmondottakkal összhangban lévő, nyugtalanító ugróvágások számolják fel, melyek több későbbi jelenetben is szerephez jutnak.) A csavar ott következik, amikor újra és újra kiderül, hogy senki nem az, akinek látszik. A legtöbben nem a saját történetüket mesélik, holott a mozi egésze nem más, mint a múlt történetek elmondásán keresztüli megragadása.

Kálid Artúr az Éger című filmben

Tóth Barnabás: A sakk szexi is lehet

Nem idegenek számodra az adaptációk, rendezői pályádon már találkoztál feldolgozásokkal. Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült. A Mesterjátszma viszont szabad feldolgozás, és valóban: sokban különbözik a kiindulóponttól, Stefan Zweig Sakknovellájától. Melyek voltak azok az elemek, amelyeket az eredeti írásból mindenképp meg szerettetek volna tartani?

Erre a legjobban Tibor (Fonyódi Tibor, a Mesterjátszma forgatókönyvírója – a szerk.) tudna válaszolni, mert időrendben nála kezdett a történet torzulni. Zweig Sakknovelláját átfordította térben és időben, magyarosította: ’41-ből és az eredeti helyszínről, egy hajóról átmentünk ’56-ba, egy menekültvonatra. Ami sajnos nem változott, az az elnyomás pszichológiája és dinamikája. Szomorú, de minden korban ugyanúgy működik – nálunk a kommunistákkal, a szövegben pedig a nácikkal kapcsolatban.

Zweig novellája elsősorban filozófiai mű, amely a mindenkori elnyomásról, tartásról és kiszolgáltatottságról mesél. Nos, Tibor nem egyet csavart a történeten. Egyiket sem árulhatom el, de két ponton úgy belenyúlt, hogy az egésznek lett egy zsáneresebb, krimisebb, pszichothrilleresebb rétege. A film végkimeneteléig vezető út nagyrészt az ő érdeme.

Mesterjátszma – kritika

Mesterjátszma, rendező: Tóth Barnabás, szereplők: Varga-Járó Sára, Váradi Gergely, Hajduk Károly, Mácsai Pál, Péterfy Bori, Szirtes Ági, magyar pszichothriller, 90 perc, 2023 (16) Leülsz a sakktábla elé. Színt választotok, a fehérrel vagy. Partnered kezet nyújt, elhelyezkedtek, megléped a nyitólépést, kezed az órára csap. Tested minden izma megfeszül, várod a válaszlépést. Miután letudtátok a nyitást, indul …

Sok a paraszt, kevés a hiba – A Mesterjátszma című filmről

1956 novembere. Márta (Varga-Járó Sára) és István (Váradi Gergely) az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni Magyarországot. Nem sejthetik, hogy az úton egy olyan játszma bábuivá válnak, amely még a profi sakkversenyző lány számára is megoldhatatlan. Maga a Mesterjátszma azonban megnyerte a partit. Feszes, látványos, a nézőt következetesen összezavaró alkotás. Behúz, megrág és kiköp. Minden szempontból minőségi.

Fonyódi Tibor alaposan átdolgozta az irodalmi alapul szolgáló Sakknovellát. Míg Stefan Zweig remekműve az 1940-es évek elején, egy hajón játszódik, addig az adaptáció 1956-ba, egy vonatra helyezi a cselekményt. Bátor volt ilyen mértékben hozzányúlni egy világhírű íráshoz, de jól sikerült a filmre alkalmazás: a módosítások kézzelfoghatóvá, átélhetővé teszik a célközönség számára a történetben feltáruló emberi sorsokat és tragédiákat, illetve a kontextualizálás révén burkoltan megalapozzák a mozi későbbi – esetleges – filmtörténeti helyét. Arról nem is beszélve, hogy felhívják a figyelmet a különböző ideológiák mentén kialakuló önkényuralmak felcserélhetőségére, az erőszak mindekori mechanizmusának változatlanságára.

Az utazási szituáció (ősi toposz, amely olyan alapvető képzeteket idéz fel, mint élet, halál és megérkezés) által kijelölt helyszín jelentősen leuralja a térhasználatot. Az első jeleneten – mely képileg és színészi játék szempontjából is bravúros, hiszen mindössze egy snittből áll – és a „B” (Hajduk Károly) sakkal való megismerkedését bemutató flashbackeken kívül szinte végig egy vonat zárt terében bonyolódik a cselekmény. Ez a fajta megoldás magában hordozza a vizuális monotonitás lehetőségét, a problémát azonban megoldja a fénnyel való izgalmas játék. A sötét háttér előtti sápadt, szinte világító arcok már-már festményszerűen hatnak. Másik Szőke András operatőr fényképezése nemcsak esztétikailag élvezetes, de ki is emeli a főszereplőket a vagonok zsúfoltságából, ily módon szervesen „aládolgozik” a történéseknek. Mindemellett utalnunk kell Az éjszakai vonat című filmre, Andrzej Wajda 1959-es klasszikusára, melyre a térkérdésen kívül abban is erősen rájátszik Tóth filmje, hogy a krimiszál mellett nagy hangsúlyt fektet a pszichológiai ábrázolásra, a lélektani festésre.

Csavaros pszichothrillerrel tér vissza a mozikba Tóth Barnabás – Elkészült a Cinefesten közönségdíjat nyert Mesterjátszma előzetese

Egy sokak által vágyott kincs, egy sorsfordító sakkjátszma, egy, a szabadság felé robogó vonat: Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja, a Mesterjátszma november 9-től érkezik országszerte a mozikba. Az Akik maradtak rendezője, Tóth Barnabás váratlan fordulatokkal teli új pszichothrillerében Váradi Gergely, Hajduk Károly, Mácsai Pál és Péterfy Bori mellett Varga-Járó Sára mutatkozik be. Elkészült az előzetes. […]

The post Csavaros pszichothrillerrel tér vissza a mozikba Tóth Barnabás – Elkészült a Cinefesten közönségdíjat nyert Mesterjátszma előzetese appeared first on Filmtekercs.hu.

Ezeket a magyar filmeket várjuk még idén

Mellékszereplők

Sopsits Árpád társadalmi drámája a nyáron megrendezett Magyar Mozgókép Fesztiválon debütált. Személyes indíttatású filmjét egy barátja, a fiatalon elhunyt Telek Balázs fényképész ihlette. A mozi nemcsak a történeten keresztül – amelyben fontos szerepet kapnak a Telek munkamódszerében is megjelenő műtermi vallomások, gyónások – állít neki emléket, ugyanis a fotós testvére (Telek Zoltán Tibor) és kislánya (Telek Babita) is játszik az alkotásban.

A martfűi rém rendezője egymással párhuzamosan három vidéki család életét mutatja be. A börtönpapot, a gazdag üzletembert, feleségét és lányát, illetve a fényképészt és keramikus párját a film során fokozatosan kiderülő, múltbéli titkok kapcsolják össze, melyek lehetőséget nyújtanak a bűn lélektanának feltérképezésére. A rendező különleges képi világot álmodott meg, amelyben a fekete-fehér és a színes részek egymást váltják – épp, ahogy az idősíkok. Farkas Franciska, Dömök Edina és Jászberényi Gábor mellett feltűnik a filmben Sopsits Árpád is, aki a rendezői és színészi feladatok mellett a forgatókönyv megírásában szintén részt vett.

Éger (2023)

Eredeti cím:Éger Műfaj:magyar bűnügyi filmRendező:Nagy Borús LeventeZene:Víg MihályJátékidő:116 percA film forgalmazója:Vetigo MediaHazai mozi bemutató:2023. november 17.

Éger film leírása

Az adósságot végül mindig meg kell fizetni … Károly és Zsolt egyszerre legjobb barátok, vetélytársak és esküdt ellenségek – tehát egymás életének szerves részei mióta az eszüket tudják. Az egyetem végeztével azonban elszakadnak egymástól. Hosszú évtizedek után útjaik akkor keresztezik ismét egymást, mikor a munkanélküli, reményvesztett Zsolt megjelenik az éppen életközépi válságon keresztülmenő Károly ajtajában. A két férfi találkozása olyan eseményláncolatot indít el, amely nem csak kettejük, hanem minden szerettük életét végérvényesen tönkreteheti. A féltékenység, irigység és bosszú elkerülhetetlenné teszi a vérontást, az eseményekben pedig egyaránt központi szerepet játszik egy titokzatos felvétel, a véletlenek összjátéka és a sors keze.

Elindult a ROMOKBÓL ingyenes dokusorozat a romkocsma és bulinegyed kialakulásáról

A Romokból egy 5 részes ingyenes dokusorozat a YouTube-on a budapesti romkocsma és bulinegyed kialakulásáról. Egyszerre mutatja be az elmúlt bő 20 év budapesti történetét, az alapítóit, akik nem egymással versenyezve, hanem összefogva, dolgoztak a közös célokért. Mellettük olyan törzsvendégeknek számító művészek is megosztják élményeiket, mint Ónodi Eszter, Döbrösi Laura, Szabó Győző, Torres Dániel, Makranczi Zalán… Az epizódokat Péterfy Bori narrálja, és hetente (keddenként) kerülnek fel a csatornára. Már fent az 1. rész. Klassz időutazás

YouTube-on követhető dokusorozatban kel életre a romkocsma negyed

Egy hamisítatlan budapesti sztorit követhetnek nyomon, akik belekezdenek a romkocsma és bulinegyed kialakulását követő Romokból című sorozatba, mely április 24-étől látható a YouTube-on.  Csizmazia Attila ötrészes sorozata, melynek producere Rajnai György, narrátora pedig Péterfy Bori, egyszerre mutatja be az elmúlt bő húsz év budapesti történetét és a romkocsmák alapítóit, akik nem egymással versenyezve, hanem összefogva, […]

The post YouTube-on követhető dokusorozatban kel életre a romkocsma negyed appeared first on Filmtekercs.hu.

Nyugati nyaralás (2022)

Eredeti cím:Nyugati nyaralásMűfaj:krimi / vígjáték, magyar filmRendező:Tiszeker Dániel, Lévai BalázsZene:Ádám BalázsJátékidő:91 percA film forgalmazója:Főrum HungaryHazai mozi bemutató:2022. szeptember 15.

Nyugati nyaralás film leírása

Magyarország a ’80-as évek derekán. Maurer Gyuri ügyes, veszprémi autószerelő, aki mindent meg tud oldani – még a pártvezetők Ladáit is ő szereli. Családja a riviéra lázában ég, már épp indulnának nyaralni, ám a négy útlevél helyett csak három érkezik meg. Gyuri hirtelen megvilágosodik: kölcsönveszik egy disszidens magyar nála hagyott autócsodáját. A német verdával és papírokkal a nyugatra igyekvő magyarok helyett nyugatról érkező turisták lesznek, akik a legnagyobb luxust élvezhetik a Balatonnál. Nem is sejtik, hogy a “kölcsönvett” autóval egyenesen a hidegháborúba hajtanak bele…

Ők az Együtt kezdtük főszereplői

Augusztus 4-én érkezik a mozikba az Együtt kezdtük című vígjáték – most plakát jelent meg hozzá, rajta valamennyi főszereplővel. „Generációs vígjáték” – írja a film sajtóanyaga: amelyben „mindaz megtörténik, ami egy tíz éves érettségi találkozón kilenc fiatallal megeshet. Hiszen egy valamirevaló nagy találkozás pont arra jó, hogy kitörjön pár botrány, elcsábítsanak néhány hű szerelmest, elsüssenek […]

The post Ők az Együtt kezdtük főszereplői appeared first on Filmtekercs.hu.