Best WordPress Hosting
 

Sok alja ember sok beszéde

Az Éger tiszteletre méltó függetlenfilmes kísérlet, amely érdekfeszítő ötleteiből nem képes többet kihozni színpadra kívánkozó, kényelmetlenül maníros monodráma-füzérnél. Az NFI…

A Sok alja ember sok beszéde bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.

Kis magyar családregény

Nehéz, nagyon nehéz spoilerek nélkül beszélni az Égerről, végül ugyanis minden önmaga által felállított, alapvetőnek tekintett tényt felülír – még a színészek és az általuk játszott karakterek viszonyát is. Viszont amennyire körülményes, legalább annyira fontos a feladat; ez a film ugyanis megérdemli, hogy minden nézőjéből kiváltsa a cselekmény és a megvalósítás átgondolt összjátékába kódolt hatást. A szűk kétórás mozi a felszínen alkalmazott eszközeivel a cselekmény első percétől az utolsóig kész, befejezett történet illúzióját kelti, de a benne megjelenített egyedi emberi életek mind ez ellen a látszat ellen hatnak. Nincs lezárt történet valamiféle tanulság, annak híján legalább levonható következtetés, visszatekintő megértés nélkül, ezek azonban mind hiányoznak az alkotásból. A néző csonka mesét kap, mintha minden egész eltörött volna.

Nemcsak a tanulság hiánya teszi a töredékességet a mozi egyik legfontosabb tapasztalatává, de a komplex elbeszélői szerkezet is, mely majdnem egy órán át tart teljes homályban minket. A film három olyan jelenettel indul, melyek között elsőre nem lehet összefüggést teremteni – ez a megoldás felajánl egy lehetséges befogadói kódot, miszerint ezen kapcsolódási pontokat ne is keressük rögtön, inkább próbáljunk meg a szülei múltját megérteni kívánó Verával (Szilágyi Csenge) együtt haladni. Károly és Zsolt, a két iskolai barát újbóli találkozásából kibomló konfliktust, majd vérontást különböző szereplői elbeszélések tárják fel részlegesen, minden esetben egy-egy személyes nézőpontot megmutatva. Ennek első példája Kálid Artúr majd félórás monológja. (Mind színészi, mind operatőri és forgatókönyvírói munka szempontjából bravúros, hogy a végig egy arcra fókuszáló jelenet statikussága ellenére izgalmas tud lenni; a vizuális monotonitást a szereplő által elmondottakkal összhangban lévő, nyugtalanító ugróvágások számolják fel, melyek több későbbi jelenetben is szerephez jutnak.) A csavar ott következik, amikor újra és újra kiderül, hogy senki nem az, akinek látszik. A legtöbben nem a saját történetüket mesélik, holott a mozi egésze nem más, mint a múlt történetek elmondásán keresztüli megragadása.

Kálid Artúr az Éger című filmben

Éger (2023)

Eredeti cím:Éger Műfaj:magyar bűnügyi filmRendező:Nagy Borús LeventeZene:Víg MihályJátékidő:116 percA film forgalmazója:Vetigo MediaHazai mozi bemutató:2023. november 17.

Éger film leírása

Az adósságot végül mindig meg kell fizetni … Károly és Zsolt egyszerre legjobb barátok, vetélytársak és esküdt ellenségek – tehát egymás életének szerves részei mióta az eszüket tudják. Az egyetem végeztével azonban elszakadnak egymástól. Hosszú évtizedek után útjaik akkor keresztezik ismét egymást, mikor a munkanélküli, reményvesztett Zsolt megjelenik az éppen életközépi válságon keresztülmenő Károly ajtajában. A két férfi találkozása olyan eseményláncolatot indít el, amely nem csak kettejük, hanem minden szerettük életét végérvényesen tönkreteheti. A féltékenység, irigység és bosszú elkerülhetetlenné teszi a vérontást, az eseményekben pedig egyaránt központi szerepet játszik egy titokzatos felvétel, a véletlenek összjátéka és a sors keze.

Sötét titkokat rejt, és sztárokkal készül az új magyar játékfilm, az Éger

Decemberben befejeződött a többek között Kálid Artúrt, Nagy Zsoltot és Péterfy Borit is felvonultató Éger forgatása. A Vertigo Média gondozásában készült független film mozibemutatója ősszel várható. Mindösszesen 13 napig forgott Nagy Borús Levente első játékfilmje, aki budapesti és surányi helyszíneken meséli el két egykori egyetemi barát újratalálkozásának emberközpontú történetét. Károly és Zsolt útjai akkor keresztezik ismét […]

The post Sötét titkokat rejt, és sztárokkal készül az új magyar játékfilm, az Éger appeared first on Filmtekercs.hu.