via artportal.hu => eredeti post link
A nagy nemzetközi árverőházak hagyományos novemberi impresszionista, modern, második világháború utáni és kortárs árverései az év legfontosabb és legnagyobb forgalmú aukciói közé tartoznak; a „célegyenest” jelentik, esélyt kínálva egy addig gyengébb év optimistább hangulatú befejezéséhez – vagy fordítva, sokat ronthatnak az addig kedvezőnek tűnő összképen. Az eddigi idei számoknak nagyon jót tett volna egy erős november és a nagy házak a maguk részéről komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az év bizakodóbb hangulatban záruljon. Pedig a sokat emlegetett külső körülmények nem alakultak kedvezően; az idei évet eddig is jellemző, a gazdasági körülményekre és a (befektetői) hangulatra is kiható gondok jórészt megmaradtak és újabbak is társultak hozzájuk – elég csak a közel-keleti konfliktus rendkívül súlyos kiéleződésére gondolnunk. A Christie’s, a Sotheby’s és a Phillips javarészt megtették azt, amit adott körülmények között tehettek, és egy eladásra nem feltétlenül ösztönző légkörben is sikerült viszonylag jó kínálatot, s abban néhány egészen kiemelkedő tételt biztosítaniuk. Ennek persze ára volt; a beadóknak a megszokottnál jóval nagyobb arányban – néhány árverés esetében minden egyes tételre – garanciát kellett adniuk, ami még akkor is komoly anyagi kockázatot jelentett számukra, ha a garanciák többsége külső, harmadik féltől származott. A katalógusokat átlapozva feltűnt az is, hogy a becsértékek számos esetben alacsonyabbak voltak a vártnál – erről nyilván nem volt egyszerű megegyezni a beadókkal. A becsértékek viszonylag alacsony voltát azért is hangsúlyoznunk kell, mert egy árverés sikerét rendszerint többek között azzal mérik, hogy a leütési árak milyen arányban érték el, vagy haladták meg a becsértéket. Ha a becsértéket alacsonyan állapítják meg, akkor ez a mutató jobb képet mutat, anélkül, hogy valóban jobb teljesítmény állna mögötte.
Aki csak az árverőházak közleményeit olvassa a november 8-15. közötti „nagyhét” aukcióiról, komoly sikerként értékelheti azokat, hiszen a házak jelentései rendszerint csak az érem egyik oldalát mutatják meg. S ha olvashatunk is ezekben a jelentésekben forgalmi számokat, azokat a legritkább esetben hasonlítják össze a korábbi év(ek) hasonló adataival. Megtudhatjuk, kik értek el életműrekordokat, de nem derül ki, milyen, szép reményekkel indított tételekre nem volt licit; az többnyire kiderül, hány tétel kelt el a becsértékének sávja feletti áron, de nem esik szó azokról a művekről, amik e sáv alsó határa alatt találtak vevőre. Ugyancsak ritkán derül ki a közleményekből, hány tételt vontak vissza az árverés előtt. A visszavonásnak persze számos oka lehet, de az egyik leggyakoribb, főként az utolsó pillanatban bejelentett visszavonások esetében a házaknak az a benyomása, hogy az érintett tételeknek kevés esélyük van a jó szereplésre. De azért ezeket az információkat sem feltétlenül kell az olvasónak magának „kibányásznia” a leütési árakból kiindulva, többnyire össze lehet szedni őket a nemzetközi hírlevelekben megjelent elemzésekből is. És bizony ezek az elemzések azt mutatják, hogy
az idei novemberi teljesítmények jelentősen elmaradnak az utóbbi két évtől, immár bizonyossá téve, hogy az idei év összforgalma is lényegesen alacsonyabb lesz.