via kultura.hu => eredeti post link
Szőcs Géza erdélyi származású Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító és politikus elévülhetetlen nyomot hagyott a kortárs magyar irodalomban. Kézjegyét először 1975-ben kiadott Te mentél át a vízen? című kötetével tette le, amiért következő évben elnyerte a Romániai Írószövetség Debüt-díját is. A ’70-es évektől egészen 2020-ban bekövetkezett haláláig állhatatosan alkotott, több mint két tucat magyar nyelvű kötet fűződik a nevéhez, írásait többek között angol, horvát, kínai, román és spanyol nyelven is kiadták. Mindemellett az irodalmi-kulturális élet szervezésében, más alkotók műveinek gondozásában is részt vett: egyéb tisztségei mellett az Irodalmi Jelen főmunkatársa volt, a Magyar PEN Club elnökévé választották, de 2010 és 2012 között kultúráért felelős államtitkár, majd miniszterelnöki főtanácsadó is volt.
Egy ilyen gazdag szellemi hagyaték megőrzése, továbbéltetése nagy felelősséget ró a „hátrahagyottakra”: barátokra, pályatársakra, kortársakra és a fiatalabb generációkra. Az emlékezés nemcsak kiváltság, de kötelesség is – fenntartani, folytatólagossá tenni a költő munkáját mindenkinek feladata, aki valahogyan kapcsolódott hozzá. Szőcs esetében ugyanakkor a visszatekintés nemcsak az életmű sokfélesége okán érdekes és kihívásokkal teli. Mint ahogyan az életrajzából kitűnik, az irodalmi-művészeti közélet bizonyos szegleteiben olyan középponti szerepet töltött be, amelynek szükségszerű hozománya volt, hogy rengeteg emberrel került közvetlen kapcsolatba.
Szőcs jelenkori portréja így legalább olyan sokféle lehet, mint amilyen sokféle emberrel ápolt közeli baráti vagy munkakapcsolatot. Erről tesz tanúbizonyságot az alkotó születésének 70. évfordulójára készült, idén megjelent Szőcs Géza 70 című könyv, benne 24 írással, melyeknek kiindulópontja mindig más – személyes anekdoták, visszaemlékezések, a költő halálát feldolgozni igyekvő elmélkedések és versek –, középpontjuk viszont mindig egy: Szőcs Géza behatását dokumentálják egy-egy személy életére.