Mivel vádolták Kun Béla cselédjét? Milyen élete volt Ady és Csinszka háztartási alkalmazottjának? És ki volt Magda, a Népszínház utcai gyilkos?
Nap: 2024. február 4.
Járványügyi veszélyhelyzetet hirdettek, annyi az influenzás
Annyi a megbetegedés, hogy szükség volt erre, ráadásul a betegek száma még nem tetőzött.
Tömegek ették régen, ma senki nem meri megvenni ezeket a húsokat
Különlegességként tartjuk számon, pedig egykor a hazai gasztronómia szerves része volt.
Vic Guestelli kalandozásai a gasztronómia világában
Kedves GastroGuide Olvasó!
Új rovatot indítunk havi rendszerességgel, melyet vendégírónk, Vic Guestelli jegyez majd. Talán magad is kitaláltad, hogy ez nem a valódi, hanem írói álneve szerzőnknek, aki azért burkolózik az ismeretlenségbe, hogy valóban szabadon, megkötések nélkül, és azt írhassa, amit egy „átlag vendég” tapasztal, kivételezés nélkül, amikor betér egy helyre. Nos, azért ha a személyét nem is fedjük fel írónknak, azért némiképp mégis csak bemutatnánk. A névválasztás nem véletlen. Írónk lehetne éppenséggel Vic, mint Victor, vagy Victoria is esetleg, de mind a neme, mind az életkora mellékes, sokkal inkább fontos az, amit, és ahogy ír. Guestellit fiatal kora óta nemzetközi környezet veszi körül, bár tősgyökeres budai. Tanult Londonban és az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb elit magánegyetemén. Több diplomát szerzett, többek között média szakon, bár újságíróként sosem dolgozott. Munkája során is bejárta a világot, nem csupán turistaként; jól ismeri Franciaországot, élt Dubaiban és Olaszország megszállottja (amit a névvlasztása is némiképp tükröz). Valódi gasztro kozmopolita! Szereti kiszívni az élet velejét, igazából, annak is a legjavát. Életfilozófiája, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy középszerűen éljük, ezért nyitott, kísérletező és kíváncsi. Szenvedélye az utazás és a gasztronómia, bár bevallása szerint főzni nem tud… azaz ha mégis főz, akkor mérnöki pontossággal végrehajtja a recept utasításait, de inkább hagyja a profikra az ételkészítést.
„Tudom, milyen az, amikor nincs az ember mellett senki” – interjú Menyhárt Dávid tiktokkerrel
A húszéves szolnoki fiú hajléktalanok mellé ül, étellel kínálja őket, és beszélget velük. Mint mondja, ő tudja, mit jelent egyedül, elveszve lenni.
Dwayne Johnson visszatért a ringbe! (videó)
Dwayne Johnson tíz év után először tért vissza a WWE ringbe, hogy szembenézzen az unokatestvérével, Roman Reigns-szel.
A WWE azt tervezi, hogy hivatalosan Las Vegasban jelenti be a mérkőzést. Johnson visszatérése egybeesik azzal, hogy a UFC-WWE egyesülést követően nemrég kinevezték a TKO igazgatótanácsába.
Bár a ringbe lépve egyikük sem szólt egy szót sem, de a tömeg meglehetősen izgatott lett a…
Furcsa borítót kapott a Tool frontemberének születésnapi kiadványa
Március 22-én jelenik meg a Cinquanta: A 50th Birthday Celebration For Maynard James Keenan Live című koncertalbum, amelynek borítóján a Tool, az A Perfect Circle és a Puscifer frontembere látható, amint egy bölcsőben fekszik, pelenkát és partedlit visel és sír.
Ezért nem került sor Jon Bon Jovi és Richie Sambora nagy találkozására
Február 2-án Jon Bon Jovi kapta a MusiCares év embere díját és korábban arról szóltak a hírek, hogy ezen a gálán kerülhet sor az énekes és Richie Sambora nagy “összeborulására”, sőt, akár egy közös produkció is megvalósulhat, a gitáros azonban végül nem tudott ott lenni a rendezvényen, mivel édesanyjáról
Kovácsék reloaded – Mr. & Mrs. Smith
A Mr. & Mrs. Smith majd’ 20 évvel későbbi revízióját semmi sem indokolja, hiszen csak az érthetetlen túlrajongás volna képes társadalmilag releváns produktummá magasztalni. Ez mégsem jelenti azt, hogy hibázott volna az Amazon a tévés újragondolással. Sőt! 2005 azon túl, hogy igazi popkulturális Kánaán volt (a Star Wars, a Varázsvilág és Batman is új időszámításba […]
The post Kovácsék reloaded – Mr. & Mrs. Smith appeared first on Filmtekercs.hu.
7 dolog, amit vétek a kukába dobni
A háztartásban keletkező hulladékok jó része egyéb hasznos célra is felhasználható. Így nemcsak a környezetünket óvjuk, hanem pénzt is spórolhatunk.
Így lett Joel Hoekstra az Accept beugró gitárosa
Az idei dél-amerikai és európai koncerteken a Whitesnake-ből és a Trans-Siberian Orchestra-ból ismert Joel Hoekstra lép színpadra az Accept-tel Phil Shouse helyett, így a magyar rajongók is vele láthatják majd a bandát a Rockmaratonon.
Drámai következményekkel járhat a hétvégi időjárás
Nem sokáig örülhetünk igazán a melegnek.
Polcz Alaine korrajza egy kivételes történelmi pillanat ábrázolása
Polcz Alaine korrajza, emberportréi egy kivételes történelmi pillanat robbanása előtti képek, tele igaz nosztalgiával. Olvass bele!
Junkies, Patai Anna, Sugarloaf… – ez a 40 szám indul a 2024-es A DAL-ban
Kialakult A Dal 2024 mezőnye, miután a zsűri kiválasztotta azt a 40 szerzeményt, amelyeket február 10-től szombatonként, élő (show)műsorban láthatnak a nézők a Dunán:
Arnold Schwarzenegger a közösségi médiában tisztelgett Carl Weathers emléke előtt
Arnold Schwarzenegger is lerótta a tiszteletét Carl Weathers előtt, aki február 1-jén, 76 éves korában hunyt el.
Schwarzenegger legendaként tisztelte Weatherst, akivel 1987-ben a Ragadozó (Predator) című filmben játszott. Schwarzenegger méltatta néhai kollégája atletikusság, színészi teljesítményét és jellemét.
Hangsúlyozta, hogy a Ragadozó nem készülhetett volna el Weathers nélkül, és a közössé…
Ez az érzés a déjà vu ellentéte: egészen ijesztő átélni
Az agyunk néha ismerős szituációkat, dolgokat, érzéseket akár újként is értelmezhet.
Te mennyit tudsz Olaszországról?
Az „olasz csizma” szépségeibe, kultúrájába nem nehéz beleszeretni. Kvízünkből kiderül, te mennyire ismered ezt a sokak által kedvelt országot.
Sylvester Stallone megható szavakkal emlékezett meg Carl Weathersről
Sylvester Stallone is lerótta a tiszteletét Carl Weathers, a Rocky sztárja és régi barátja előtt, aki 76 éves korában elhunyt.
A színész-rendező egy szívhez szóló Instagram-videóban Stallone mély fájdalmát fejezte ki Weathers halála miatt, kiemelve Weathers életében és a Rocky sorozatban játszott meghatározó szerepét. Méltatta Weathers tehetségét, jelenlétét és azt a kitörölhetetlen nyomot, amit …
Előző életek (Past Lives)
írta Nikodémus A nagyvárosi ember tapasztalata, milyen könnyen el tudnak személytelenedni emberi kapcsolatai. Gondoljunk csak a reggeli metrón (vagy vonaton, buszon) tolongó tízezrekre, akik jobb híján elviselik, hogy egymás közelébe kényszerültek, de lélekben nem is lehetnének távolabb. Lehetséges-e egy valódi,… Olvass tovább →
The post Előző életek (Past Lives) appeared first on FilmDROID.
Ez a káposztaféle csökkenti egy gyakori ráktípus kockázatát
Kutatások szerint a különleges káposztaféle egy olyan egészséges tápanyagot tartalmaz, amely csökkenti bizonyos ráktípusok kockázatát.