Krusovszky Dénes [zsűri]
Nap: 2024. február 8.
Mácsai Pál [zsűri]
Mácsai Pál [zsűri]
Háy János [zsűri]
Háy János [zsűri]
Ryan Gosling többnyire jól emlékszik a filmjeiben elmondott szövegeire
A harmadszor is Oscarra jelölt Ryan Gosling bár eljátssza, hogy nem emlékszik a filmben elmondott emlékezetes mondataira, de azért szinte mégis mindegyikre. Inkább az van, hogy 1-2-re, mintha már nem szívesen gondol vissza, így azokról keveset is beszél. Amik előkerülnek: Kaliforniai álom, Drive, A szürke ember, Szerelmünk lapjai, Rendes fickók, Őrült, dilis, szerelem, A nagy dobás, Túl a fenyvesen, Kék Valentin, Fél Nelson…
Ady Endre iskolai bizonyítványában nyomot hagyott, hogy tanárait versben gúnyolta
Ady nagykárolyi évei alatt nem volt az önképzőkör tagja – azon egyszerű oknál fogva, hogy azt akkor még nem alapították meg. Olvass bele!
Harry hercegnek királyi eleganciával az arcába tolták, hogy nem kívánatos személy a családban
Nagy fanfárral érkezett meg Londonba, ahol azzal kellett szembesülnie, hogy minden hidat felégetett maga mögött. Abból, ahogy az apja és a bátyja reagált az érkezésére, azt lehet kiolvasni, hogy a királyi család teljesen hátat fordított a „tékozló fiúnak”. Harry hiába is próbálkozik a hazatéréssel.
Heti mozibemutatók: február 8.
A jövő héten Madame Web, szóval jön blockbuster. Haha. Addig ezeket lehet nézni.
Le Dernier Jaguar / Autumn and The Black Jaguar (Emma és a fekete jaguár) – francia-kanadai kalandfilm viszonylag fiataloknak.
Lisa Frankenstein – horror vígjáték felélesztett sráccal Diablo Cody-tól.
A 8 legjobb új film, amit februárban streamelhetsz
A február Nolan háromórás mesterművének streamingre érkezésén túl rengeteg újdonságot is – főként romkomokat – hoz, mivel a Netflix, a Hulu, a Prime Video és más szolgáltatók a Valentin-napi hétvégére kifejezetten romantikus filmekkel készülnek.
A Netflix például a Szeplőtelen Jane kedvencére, Gina Rodriguezre és a Lucifer (Lucifer az Újvilágban) sztárjára, Tom Ellisre támaszkodik, hogy a N…
Egy képen Mészáros Lőrinc, Várkonyi Andrea, Kovács Zoltán, L. Simon László és Semjén Zsolt – kell ennél több a vadászat népszerűsítésére?
A vadászat nélkülözhetetlen szerepet tölt be a vadgazdálkodásban és a felelős természetgazdálkodásban – jelentette ki Semjén Zsolt a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, a 30. FeHoVa megnyitóján, ahol megjelent a NER vadászelitje.
Animateka
2004 óta évente megszervezett nemzetközi animációs filmfesztivál.Díjak
A zsűri nagydíja
Lestra Közönségdíj
Mannheim-Heidelbergi Nemzetközi Filmfesztivál
A világ egyik legrégebbi, szerzői filmes fesztiválja, amely több mint félszáz éve működik. „Radikális és bátor″ válogatására büszke, új filmeket és új alkotói tehetségeket keres […]
Ez a változás a Facebookon téged is érint
Három közösségi platformot is érintő változást jelentett be a Meta, amely során nagyobb biztonságban lehetnek a saját tartalmaink a Facebookon.
Lezárult a hatósági vizsgálat Curtis édesanyja ügyében: a mentőszolgálat nem hibázott
Az ügy miatt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGyK) nem tett intézkedést az Országos Mentőszolgálattal szemben. A betegszállító cég viszont jogszabálysértést követett el.
Az egyik leghíresebb pornósztárról készült sorozat a Netflixre – itt a Supersex előzetese
A Supersex Rocco Siffredi életét dolgozza fel a gyerekkorától a legnagyobb sikereiig. Olasz drámasorozatban tárul fel Rocco Siffredi élete a Netflixen. Az előzetes alapján hagyományos életrajzi drámára számíthatunk, amelynek főhőse mellesleg pornószínész. A címszerepben Alessandro Borghi (Suburra, Nyolc hegy) látható, az ismertebb színészek közé tartozik Jasmine Trinca is. Borghi azt nyilatkozta, a forgatás 95 napja […]
The post Az egyik leghíresebb pornósztárról készült sorozat a Netflixre – itt a Supersex előzetese appeared first on Filmtekercs.hu.
Szabó Magda, Petri, Oravecz és séták a buja múltú fővárosban [PROGRAMAJÁNLÓ]
Bár még február közepén is alig járunk, a levegőben már érezni a tavaszt, és megsokasodtak a programok is: legismertebb íróink szerelmi életéről készült filmek, olvasókör Szabó Magda regényéről, Oravecz-könyvbemutató, Petri-kiállítás, Sántakutya est és séták a buja múltú fővárosban. Programajánló.
Nem jelentet meg többé Star Wars-könyveket a sorozat eddigi magyar kiadója
17 év után leállítja a Star Wars-irodalom hazai kiadását a Szukits Kiadó.
Netflix heti top10: Második hete veri rommá a mezőnyt a sorozat, megint 114 millió megtekintett órát produkált (6. hét, 2024)
Szerda lévén ismét eljött az idő, hogy körülnézzünk a legnagyobb streaming szolgáltató, a Netflix háza táján. A mögöttünk hagyott héten egészen érdekesen alakultak a nézettségi mutatók, mivel bár összességében egy picit visszafogottabb adatok születtek, egy sorozat torony magasan verte a mezőnyt.
Ez a sorozat nem is lehet más, mint a múlt héten debütált Griselda, amely már a második héten produká…
Godzilla + Kong + New Empire
Újabb posztereken a két hatalmas állat.
Karinthy szeretett bele először, de Kosztolányi vette feleségül: ő volt Harmos Ilona
Színésznőnek indult, novellákat és memoárokat írt, mégis leginkább Kosztolányi feleségeként ismerjük.
A Disney+ is bekeményít a jelszómegosztókkal szemben
A Disney azt ígéri, nyártól szigorúbban lép fel azokkal szemben, akik jogtalanul osztják meg a streamingfiókjukat másokkal. A Netflixnél bevált a gyakorlat. A Disney+ és a Hulu múlt héten értesítette az amerikai ügyfeleit az előfizetési feltételek módosításáról, amelyben mostantól kifejezetten megtiltják a felhasználóknak, hogy bárkivel megosszák bejelentkezési adataikat, aki nem az elsődleges lakóhelyükön él. A […]
The post A Disney+ is bekeményít a jelszómegosztókkal szemben appeared first on Filmtekercs.hu.