Best WordPress Hosting
 

Neves nemzetközi versenyen nyert aranyérmet a most piacra került magyar gin

Az évente megrendezésre kerülő London Spirits Competition az egyik legnevesebb nemzetközi verseny a szeszes italok világában. A megmérettetésre a világ minden tájáról érkeznek nevezések: Japántól az Egyesült Államokig, Dél-Amerikától Indián át egészen Ausztráliáig. Az idei év pedig magyar sikerrel zárult. Az aranyérmesek táborában köszönthetünk egy – a piacon akkor még meg sem jelent –  különlegességet, az Árpád Classic Gint is.

A versenyen szigorú követelményeknek kell megfelelni

A London Spirits Competition célja, hogy kiemelje és díjazza azokat a szeszes italokat, amelyek nem csak kiváló minőségűek, de valóban értéket hordoznak a fogyasztók számára. Éppen ezért 3 szempontot vesznek figyelembe a pontozásnál:

Idén óriási az érdeklődés a II. Árpád Párlat Koktélversenyre!

Immáron második alkalommal kerül megrendezésre az Árpád Párlat Koktélverseny. Erre idén az Árpád Pálinka Manufaktúra különleges gyömbér-, mandarin- és kávé párlataival készülő egyedi koktélreceptekkel lehetett jelentkezni.A párlatok már országosan ismertek. Több bárban és étteremben használják különleges koktélok összetevőjeként, így a bártenderek fantáziája egyre nagyobb és merészebb.

Ezzel a versennyel nem csak a párlat sokoldalúságát szeretnék bemutatni a szervezők, hanem azt is, hogy a magyar pálinka manufaktúra italainak igenis van helye a világ koktél kultúrájában.

A jelentkezők száma felülmúlta a várakozásokat

Már lehet nevezni a Chaine Ifjúsági Szakácsverseny nemzeti válogatójára

Hazai pályán játszható világverseny a tét

A 29. Chaine Ifjúsági Szakácsversenyt 2024. május 22-én rendezi meg a METRO Gasztroakadémián a Chaine Egyesület. A megmérettetés tétje ezúttal is a „Jeunes Chef Rôtisseurs” 2024. évi Világbajnokságon való indulás lehetősége, azzal a “csavarral”, hogy – 2015 óta ismét– az október 4-i világverseny hazai pályán, Magyarországon zajlik!

A Chaine Ifjúsági Szakácsversenyt a szakma 27 év alatti fiatal képviselőinek szervezik: az ifjú séftehetségek számára a verseny nagyszerű lehetőséget nyújt a tanulásra és a tapasztalatszerzésre, a győztes számára pedig a nemzetközi szcénában való megmérettetésre is!

6. Young Chef Academy verseny

HATODIK ALKALOMMAL NYITJA MEG KAPUIT A S.PELLEGRINO YOUNG CHEF ACADEMY VERSENY A VILÁG LEGTEHETSÉGESEBB FIATAL SÉFJEI ELŐTT

Hatodszorra irányítja a figyelmet a legkiválóbb kulináris tehetségekre a S.Pellegrino Young Chef Academy verseny, amely a legígéretesebb 30 év alatti séfek felfedezését és mentorálását tűzte ki céljául. A S.Pellegrino nemzetközi megmérettetésére 2024. február 21-től lehet jelentkezni.

A  S.Pellegrino Young Chef Academy verseny sokkal több egy séfversenynél. Az ambiciózus projekthez csatlakozóknak lehetőségük nyílik ételeikkel jobbá tenni a világot. A prémium ásványvízmárka versenyén a résztvevők egy támogató és inspiráló nemzetközi kulináris közösséghez csatlakozhatnak, ahol tudásuk elmélyítésén túl kapcsolatépítés és karrierlehetőség várja őket. A megmérettetés során a fiatal versenyzőket világhírű séfek mentorálják, akik hozzásegítik őket ahhoz, hogy konyhaművészetüket a következő szintre emelve tálalhassák a jövőre vonatkozó elképzeléseiket.

Dömös Fanni és Molnár Dávid lettek 2024. Év Mentes-Vegán Séfjei

Új mentes séfbajnokok születtek a METRO Gasztroakadémián

2024. február 13-án a METRO Gasztroakadémia adott otthont az idén 6. alkalommal megrendezett az Év Mentes-Vegán Séfje versenynek. A megmérettetés az országban és a nemzetközi színtéren egyaránt egyedülálló: a versenyen készített ételek és desszertek mindegyike glutén-, cukor-, tejmentes és vegán. A Csak a mentes által szervezett verseny célja, hogy felhívja a figyelmet az allergénmentes, egészséges táplálkozás fontosságára, valamint bemutassa, hogy így is lehet finoman és sokszínűen étkezni. Az eseményhez a METRO professzionális szakmai támogatást, alapanyagokat és helyszínt biztosított.

A résztvevők alternatív alapanyagok felhasználásával készítették el mentes fogásaikat, melyek szinte bárki számára biztonságosan fogyaszthatók, és emellett magas kulináris élményt adnak.

Bronzéremmel tért haza Németországból a világhírű desszertséf

Jakabfi Dávid és csapata letisztult desszertcsodákkal remekelt Stuttgartban

Idén február elején rendezték meg a németországi Stuttgart városában a 26. szakácsolimpiát (IKA Culinary Olympics/Olimpyade der Küche). A világ egyik legrangosabb gasztronómiai megmérettetéséről Jakabfi Dávid és csapata bronzéremmel érkezett haza.

A négyévente megrendezett olimpián a magyar csapat Németh Tibor vezetésével bronzérmet szerzett, méghozzá egy olyan mezőnyben, ahol a világ gasztronómiai nagyágyúi is ringbe szálltak: Szingapúr, Svájc és az USA versenyzői is ott voltak a dobogóért folytatott küzdelemben. „Ezúttal olyan profi országokkal versenyeztünk, akiknek a gasztronómia már generációk óta a vérükben van. A hazai ételstílusunk és a desszertjeim teljesen típusidegenek a verseny elvárásaitól, ezért igazán nagy kihívást jelentett a megmérettetés” – árulta el a neves édességszobrász.

Keresik a legjobb kocsonyát!

Mintegy kétezer adag finomság várja a látogatókat Vácrátóton

Minden évben közel húsz csapat kocsonyája versenyez a legjobbnak járó díjért. A finomságok legfinomabbikát szakértő zsűri választja ki.

A téli időszak nem múlhat el kocsonya nélkül és ahány ház, annyi módon készítik el ezt a hagyományos ételt. A vácrátótiak pedig immár kilencedik alkalommal ízlelhetik meg a legjobb kocsonyákat a Forralt bor és kocsonya pikniken.

2024 Mentes Séfje kerestetik!

A versenyt idén is a METRO Gasztroakadémia fogadta be

Idén is a METRO Gasztroakadémia szolgál a Csak a Mentes által szervezett Az Év Mentes Séfje verseny otthonául. A biztonságos, allergén- és cukormentes, vegán ínyencségek megmérettetésére immár 6. alkalommal kerül sor. A február 13-i döntőt a két kategóriában (amatőr, profi) rendezett élő selejtezők előzik meg. A versenyre január 10-ig jelentkezhetnek a műkedvelő és a hivatásos szakácsok, akik készen állnak arra, hogy alternatív alapanyagokból alkossanak korszerű, egészséges és biztonságos fogásokat.

A versenyen készített ételek és desszertek mindegyike glutén-, cukor-, tejmentes és vegán. Az Év Mentes Séfje verseny célja, hogy felhívja a figyelmet az allergénmentes, egészséges táplálkozás fontosságára, valamint bemutassa, hogy allergénmentesen is lehet finoman és változatosan étkezni. A résztvevők alternatív alapanyagok felhasználásával készítik el mentes fogásaikat, így az alkotás igazi kreatív élmény számukra.

DEBRECEN VÁROS BORA 2024

Kiválasztották a Debrecen Város Bora 2024 címmel kitüntetett borokat

A város hivatalos eseményein, gasztrokulturális programjain, a helyi éttermek borkínálatában találkozhatunk velük

A minőségi magyar borkultúra fejlesztése és támogatása érdekében Debrecen Városa példaértékű módon sokat tesz. Ezt a célkitűzést támogatja a Debrecen Város Bora cím is. A 2015 óta meghirdetésre kerülő borverseny elsődleges célja, hogy kiválasztásra kerüljenek azok a legkiválóbb magyar borok, amelyek Debrecen hivatalos eseményein, gasztrokulturális programjain, a helyi éttermek borkínálatában, illetve reprezentációs ajándékként méltón képviselik Kárpát-medence borkultúráját.

A legjobb pálinkákat díjazták

Minden országnak megvan a maga szeszesitala, gyümölcspárlatot bárhol előállíthatnak, pálinkát azonban csak Magyarországon és magyar gyümölcsből lehet készíteni – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárca élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára Budapesten. 

Nobilis Márton a 2023. évi Nemzeti Pálinkakiválóság Program díjátadó Gáláján emlékeztetett, hogy az AM 2014-ben hirdette meg először a programot, amelynek célja megismertetni Magyarország minőségi pálinkáit a belföldi és külföldi közönséggel.

A fogyasztói trendeket követve idén kibővült a program a gin és szeszes ital mustrával, így a pálinkák és törkölypálinkák mellett ginekkel, párlatokkal és likőrökkel is lehetett nevezni.

Egy újabb villányi halhatatlan

A Magyar Bor Akadémia „Év Bortermelője Magyarországon 2023” választás eredményhirdetése

2023. december 6-án 12 órakor, a FELIX Kitchen & Bar-ban, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” cím, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét.

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.

Az Év Bejglije 2023. verseny eredményei

ADVENTI PIRKADAT, DIÓS és MÁKOS

A Magyar Cukrász Ipartestület az idén negyedik alkalommal hirdette meg az Év Bejglije versenyt cukrászdák, vendéglátóhelyek és kézműves pékségek számára.

Az Ipartestület népszerű szakmai versenyei – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája versenyek – mellett ennek a megmérettetésnek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló alapanyagokból készült ünnepi süteményekre, és népszerűsítse a kézműves bejglit az igazi minőséget kereső fogyasztók körében.

Kempinski siker a World Travel Awards szavazáson

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest “Magyarország vezető luxusszállodája 2023” kategóriát nyert a World Travel Awards szavazáson

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest örömmel jelenti be, hogy másodszor nyerte el a World Travel Awards „Magyarország vezető luxusszállodája” (Hungary’s Leading Luxury Hotel) díját. A mostani elismerés a korábbi rangos World Travel Awards díjak méltó folytatása. Az elmúlt években a szálloda már többször megnyerte a szavazáson a WTA “Magyarország vezető üzleti szállodája” és a “Magyarország vezető szállodája” kategóriát.  A szálloda Corvinus Elnöki Lakosztálya kapta továbbá a “Magyarország vezető szállodai lakosztálya 2023” díjat is.

###

Terítéken a gasztronómia jövője

A GASZTRONÓMIA JÖVŐJE LESZ TERÍTÉKEN A S.PELLEGRINO YOUNG CHEF ACADEMY 2022-23-AS VERSENYÉNEK DÖNTŐJÉN

A S.Pellegrino Young Chef Academy 2022-23-as versenye hamarosan véget ér. Közel két év után kiderül, hogy a világ 15 legígéretesebb fiatal séfje közül ki nyeri el a legjobbnak járó díjat. A prémium ásványvízmárka séfversenyének nagydöntőjét Milánóban, október 4-5. között rendezik meg. A „terítéken a jövőd” koncepció köré épülő kétnapos rendezvényen a konyhaművészet legbefolyásosabb szereplői azt is elmondják, hogy miként lehet az ételeken keresztül pozitív változásokat előidézni a társadalomban.

A fiatal versenyzőket felkészülésük során világhírű séfek mentorálták. Arra bátorították őket, hogy bizonyítsák egyedi technikájukat, kreativitásukat, víziójukat és álmaikat. Az elkészített fogásukon keresztül támogassák a konyhaművészet fejlődését és egy jobb világ megteremtését. A milánói nagydöntő első napján hasonló ambíciókkal rendezik meg újra a S.Pellegrino Young Chef Academy Fórumot, amely a gasztronómia jövőjének formálását tűzte ki céljául. Az idei évben a gasztronómiai munkakörnyezet és az iparági kultúra emberi szempontjai állnak a középpontban, különös tekintettel a sokszínűségre, az egyenlőségre és az elfogadásra. Az exkluzív eseményen a világ elismert séfjei osztják meg tapasztalataikat, ötleteiket, tanácsaikat és gondolataikat. Ezzel is inspirálják a versenyen részt vevő fiatal szakácsokat és párbeszédet kezdeményezzenek a szakma szereplői között.

Új zöldcsillagos étterem a MICHELIN Guide 2023-as magyar kiadásában

Ma megjelent a MICHELIN Guide Hungary 2023-as kiadása, amely kiemeli a legjobb éttermeket az országban

A kiadvány 75 éttermet mutat be, egy olyan konyhát is beleértve, amely most nyerte el a MICHELIN Green Star elismerést, egy másikat, amely Bib Gourmand minősítést kapott, valamint 14 további újonnan ajánlottat.

A Michelin a mai napon bejelentette a MICHELIN Guide Hungary 2023-as kiadásában szereplő magyar éttermek listáját.

Lenyűgözte a londoni zsűrit a hazai íz

Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a magyar kávépörkölő üzem

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében. A kétcsillagos minősítést nyert a „Kenya Gicherori” kávé, és egycsillagos minősítést a „Ház kávéja”. Ez komoly sikernek számít a nemzetközi kávés iparágban. Az olasz, francia, német és brit mezőnyben ehhez hasonló magyar eredményre az 1994 óta megrendezett Great Taste Awards történetében mindössze egy alkalommal volt példa.

A Great Taste Awards-ra idén 35 kategóriában 12 ezer terméket neveztek be szerte a világból

Folly borsikerek Berlinben

Európa legnagyobb borászati versenyén nyertek aranyérmet a Folly Arborétum borai

Két aranyérmet szerzett Németország legrangosabb nemzetközi borversenyén a badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászat. A 2023-as nyári Berliner Wein Trophyn a 400 fős szakmai zsűri a Kéknyelűt, valamint az arborétum meghatározó növényéről elnevezett, olaszrizling és szürkebarát házasításával készült Cédrus Cuvée-t is a legjobbak közé választotta.

A Folly borai már több alkalommal kaptak komoly elismerést a Berliner Wein Trophyn. Rajnai rizlingjük 2021-ben és 2023 márciusában is aranyérmes lett.  Európa legnagyobb nemzetközi borversenyén minden évben több mint 14 ezer tétel közül választja ki a legjobbakat a 400 tagból álló szakmai zsűri. A verseny augusztus elején tartott nyári fordulójában két újabb Folly-bort soroltak a legkiválóbbak közé. Aranyéremmel ismerték el a 2022-es Kéknyelűt és a 2022-es Cédrus Cuvée-t.

A „Vale das Lobas” sikere

FIATAL PORTUGÁL SÉF ZELLERES ÉTELKÜLÖNLEGESSÉGÉVEL NYERTE EL A S.PELLEGRINO YOUNG CHEF ACADEMY 2022-23-AS VERSENYÉNEK TÁRSADALMI FELELŐSSÉG DÍJÁT

Közeledik a S.Pellegrino Young Chef Academy 2022-23-as versenyének várva várt nagydöntője, amelyre 2023. október 4-5-én kerül sor Milánóban. A prémium ásványvízmárka séfversenyének végső megmérettetése előtt azonban még átadták a S.Pellegrino Társadalmi Felelősség Díjat, amelyet elsősorban az étel fenntarthatósági rátája alapján osztottak ki. Az elismerést idén a portugál Artur Gomes kapta a „Vale das Lobas” elnevezésű zelleres fogásáért. A díjat a Fenntartható Éttermek Egyesülete döntése alapján ítélték oda az Ibériai-félszigetet képviselő séfnek.

A prémium ásványvízmárka gasztronómiai versenyének célja, hogy lehetőséget adjon azoknak a fiatal nemzetközi séftehetségeknek, akik a jövőben sokat tehetnek a konyhaművészet fejlődéséért. A verseny három tematikus díjának egyike a S.Pellegrino Társadalmi Felelősség Díj. Ezt minden évben az a séf nyeri el, akinek az étele a fenntarthatóság meghatározó üzenetét közvetíti. Idén ez a megtiszteltetés Artur Gomes, fiatal portugál séfet érte. A versenyző a „Vale das Lobas” fantázianevű zelleres fogásával emelkedett ki a másik 15 versenyző közül.

Magyar manufaktúrában készül a világ egyik legjobb mustárja

Rangos elismerésben részesült a tabdi Gourmet & Delicious Manufaktúra a 2023-as Great Taste Awards-on. A gasztrovilág Oscar-díjaként is említett elismerés maximális 3 aranycsillagából a magyar vállalkozás egyet érdemelt ki a Karibi hot szósszal, ezzel a lime-os, mézes-mustáros chilivel.

A zsűri értékelése a magyar bajnok-mustárról: „Az ízprofil kiegyensúlyozott volt. Pácként vagy sonkabevonatként is szép lenne. Vonzó megjelenésű, édes aromájú szósz. Egyenletes konzisztenciája és kellemes fényessége van. A méz és a mustár aránya kiegyensúlyozott.”

A Guild of Fine Food által szervezett, több, mint 25 éve indult Great Taste Awards a világ egyik legnagyobb gasztronómiai versenye. Idén 14,195 terméket neveztek. A séfekből, forgalmazókból, étterem-tulajdonosokból, ételkritikusokból és szakírókból álló, idén 800 fős zsűri ezek közül mindössze néhány száz terméknek ítéli oda a legmagasabb, háromcsillagos elismerést. – olvasható a Guild of Fine Food honlapján.