via artportal.hu => eredeti post link
Mielőtt egy vékony, csont és bőr emberekből álló csoport körbeveszi, majd megeszi Péter Földes hasfájásig túlevett főszereplőjét az Éhség című 1974-es animációban, egy hosszú esési jelenetnek vagyunk tanúi. Bízva a tabletták gyógyhatásában, a regenerálódás reményében lefekvő férfialak lehunyja a szemét, de megnyugvás helyett, álmában kiesik az ágyából és a gravitáció a mélybe húzza. Esés közben teste minden irányban forog előttünk, hol a feje van fent, hol a talpa. A pörgés következtében a meztelen férfinak minden testrészét telibe látjuk. A film egy történetet mesél el, van eleje, közepe és vége, valamint súlyos morális üzenete a földi javak igazságtalan elosztásában.
Bábu és gravitáció
Waliczky bábuja ezzel szemben nem egy történet, hanem egy állapot szereplője, aki a végtelenségig hánykódik-vetődik, mindaddig, amíg fut az a számítógépes szoftver, ami szimulálja a bábu behatárolt terének, egy fémdoboznak a forgását. A gravitáció okozta esés itt nem a főszereplő tetteinek a következménye. Mintha azt látnánk: hiába próbáljuk magunk alakításával kézbe venni életünket, a környezetünket nálunk nagyobb erők mozgatják, amelybe nincs beleszólásunk. Mi csak esünk, vergődünk és ütődünk. Meg lehet ugyan határozni a lény fizikai tulajdonságait: testmagasságát, testsúlyát, testrészeinek külön-külön lehetséges mozgási irányát és korlátjait – a bábú térde is csak az emberi térd zsanér-szerű hajlítására képes. Sőt, azt is ki lehet kötni, hogy a földi, 9.8-as gravitációs érték legyen érvényben. Mindezek a megkötések a földi valósághoz csatolják a szereplőt és az állapotot, de mivel szoftver szimulálja a kubus véletlenszerű mozgását, alkotó és néző együtt szemléli a történéseket, a bábu szó szerint hányattatott sorsát.