Vera Molnar születésének januári 100. évfordulóját már tavaly ősz óta Európa-szerte számos kiállítás köszönti; a most nyíló tárlatok már csak a nemzetközi elismertséget, népszerűséget, műkereskedelmi keresettséget tekintve a csúcsra életének utolsó évtizedeiben felért művész emléke előtt tiszteleghetnek. 100. születésnapját ugyan sajnos már nem érhette meg a művész, azt viszont szerencsére még igen, hogy korábban csak viszonylag kevesek által ismert munkássága az utóbbi évtizedekben lassan, de biztosan a nemzetközi érdeklődés középpontjába került. Hogy ez az áttörés nem következett be már jóval korábban, talán nem is írható teljesen a befogadó közeg számlájára, hiszen munkásságának úttörő, korszakalkotó jelentősége az utóbbi évtizedek történései, fejlődése fényében, az informatikai robbanás korában vált igazán nyilvánvalóvá. Amikor ő elkezdett azzal foglalkozni, amiből a computer art, a generatív művészet kifejlődött, még nem is volt számítógép; előbb dolgozott algoritmusokkal, mint ahogy 1968-tól végre valóban lehetősége nyílt arra, hogy számítógépen futtassa programjait. De sokan még ekkor sem értették, sőt voltak, akik egyenesen a művészet „dehumanizálásával” vádolták. Az információs forradalom aztán visszamenőleg egészen más megvilágításba helyezte munkásságát, aminek mindvégig megmaradtak azok a markáns megkülönböztetői jegyei is, melyek összetéveszthetetlenné tették más, hasonló törekvések mellett elkötelezett művészek alkotásaival – talán a legfontosabb az volt ezek között, hogy nála az érzelmek mindig át tudtak törni a geometria szigorán; színei és formái emocionálisan is hatnak művei szemlélőire.
Vera Molnar, fotó © Galerie La Ligne, Zürich
Annak persze, hogy az ismertséghez és, ma már mondhatjuk – annak ellenére is, hogy ez távolabb nem is állhatott volna Molnar alkatától –, a sztársághoz vezető út sok évtizedes hosszának voltak más okai is, többek között az, hogy őt alapvetően az alkotás folyamata érdekelte és nem a munkák utóélete. Elmúlt már 50 éves, amikor megrendezték első egyéni kiállítását; a műkereskedelemtől sokáig tudatosan távol tartotta magát. És bizonyára szerepe volt annak is, hogy néhány évtizede a női alkotók elismertsége általában is, a művészet és a tudomány határmezsgyéjén működők esetében pedig különösen, jóval alacsonyabb volt, mint férfi pályatársaiké. De a jég lassan megtört, Molnar korszakos jelentősége mindinkább megkérdőjelezhetetlenné vált és ez nem kerülte el a műgyűjtők figyelmét sem. Molnar művei bekerültek a világ több vezető múzeuma – így a New York-i MoMA, a londoni Tate Modern, az ugyancsak londoni Victoria and Albert Museum és a párizsi Centre Pompidou – állandó gyűjteményeibe, árai egyre feljebb kúsztak az aukciókon; a műtárgy.com adatai szerint 2013 és 2022 között már a 6. legnagyobb forgalmú magyar/magyar származású élő művész volt. Munkásságát magas kitüntetésekkel ismerték el, 2022-ben műveit bemutatták a Velencei Képzőművészeti Biennálé központi kiállításán. Tavaly „robbantott egy bombát” a nemzetközi műkereskedelemben is: egy Martin Grasser nevű, San Francisco környékén élő művésszel együttműködve 500 NFT-t készített, melyeket a Sotheby’s bocsájtott árverésre. Az aukció, mely demonstrálta az akkor már 99 éves Molnar életének végéig megőrzött nyitottságát az újdonságok felé, teljes sikerrel zárult; a Témák és variációk sorozat darabjai, melyek az NFT-t alkotó három betűre épülnek, alig egy óra alatt elkeltek 1,2 millió dollár összértékben. A maga nemében egyedülálló aukció különlegességét az is fokozta, hogy a manapság nagyon ritkán alkalmazott, ún. holland formában bonyolították le – ilyenkor az árak a kikiáltási árról nem felfelé indulnak, hanem mindaddig csökkennek, amíg a művek gazdára nem találnak.