Best WordPress Hosting
 

Amsterdam

Két, az I. világháborúban megsérült katona Margot Robbieval bulizik Amszterdamban, nonszensz dalokat énekelnek és az egyikőjük beleszeret. Később, de előbb Taylor Swiftet belöki valaki egy kocsi alá, és futniuk kell az említett férfiaknak. Margot Robbie sehol. Egyikük kezében virág a menekülés közben, amit az épp szakításban levő feleségének vett. Minden kicsit sepia színezetű. Nyilván gyanúsítottak, […]

Az Amsterdam nem lett túl high

Legutóbb azzal zártam, hogy a Smile is meglepően jó eredménnyel kezdhet, ami nem volt nagy megfejtés, hiszen egyértelműen látszott a pénteki adatokból már – azt viszont még komoly prediktív modellek és becslések sem látták előre, hogy a második hétvégéje is ilyen combos lesz. Mindössze 18%-ot esve immár 50 milliónál tart, amiben nyilván nagyrészt közrejátszik a […]

Az Amsterdam trailerében letapossák egymást a sztárok, Christian Bale-nek a szeme sem áll jól

David O. Russell rendező (A harcos, Napos oldal, Amerikai botrány) kérésére szívesen tömörülnek a sztárok. Bár minket az Amsterdam trailere önmagában is meggyőzött, de ki ne ülne be egy ilyen névsorra: Christian Bale, Margot Robbie, John David Washington, Robert De Niro, Anya Taylor-Joy, Chris Rock, Rami Malek, Michael Shannon, Mike Myers, Taylor Swift, Zoe Saldana… November 3-tól a hazai mozikban!

Amsterdam-előzetes: Christian Bale, Margot Robbie & John David Washington nyomozgat

David O. Russel új filmje, amiben két volt katonát és egy nővért azzal gyanúsítanak, hogy megöltek valakit. Miért gondolná ezt róluk bárki? A főszereplők mellett is rengeteg ismerős arc lesz benne. Az itt látottak egy része tényleg megtörtént. Korábban a sztori: az 1930-as években játszódó történetben 3 barát tanúja lesz egy gyilkosságnak, és a nevük […]

Hivatalos kép is van David O. Russell új rendezéséből

Át is nevezték Amsterdamra a művet Canterbury Glass-ról. Ez az amiben Christian Bale, Margot Robbie és John David Washington a főszereplő trió. Az 1930-as években játszódó történetben 3 barát tanúja lesz egy gyilkosságnak, és a nevük tisztázása közben az amerikai történelem egyik legfelháborítóbb titkát is felszínre hozzák. Félig igazságon alapul a film. Ez meg itt […]