Best WordPress Hosting
 

BAFTA 2024: Tarolt az Oppenheimer, magyar jelöltet is díjaztak

Tovább folytatódik az Oppenheimer sikersorozata. A Szegény párákért többek között, Mihalek Zsuzsát is BAFTA-díjjal jutalmazták.  A Brit Film- és Televíziós Akadémia immáron 77. alkalommal rendezte meg a BAFTA-gálát. Az egyik legnívósabb filmes esemény díjait tegnap este osztották ki a londoni Royal Festival Hall épületében. Az Oppenheimer tizenhárom nominációból hetet, míg a Szegény párák a tizenegy […]

The post BAFTA 2024: Tarolt az Oppenheimer, magyar jelöltet is díjaztak appeared first on Filmtekercs.hu.

A BAFTA átadta a díjait

Az angol filmakadémia gálájáról van szó, amit talán közel tehetünk az Oscarhoz elismertségben lassan. Itt Nolan behúzta az Oppenheimerért, szóval lehet a fő arany szobor is meglesz. Sőt, az Oppenheimer soundtrack is megkapta! És a Barbie nem tarolt semmit.

Vastagon a győztesek!

Legjobb film

Az Oppenheimer és a Szegény párák vezeti a BAFTA-jelöléseket

Christopher Nolan Oppenheimer című filmjét 13, Jorgosz Lanthimosz Szegény párák című filmjét pedig 11 BAFTA-díjra jelölte a brit filmakadémia – számolt be róla a BBC News.

A Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) csütörtökön hozta nyilvánosságra jelöléseit. Az atombomba atyjaként emlegetett elméleti fizikusról, Robert Oppenheimerről szóló életrajzi dráma címszereplője, Cillian Murphy is esélyes a brit filmes díjra a legjobb színész kategóriában. De Christopher Nolan rendezése többek között a legjobb film-, rendező- és adaptált forgatókönyv-mezőnyben is elviheti a díjat. Robert Downey Jr. a háromórás film férfi mellékszereplőjeként kapott jelölést.

Az Oppenheimer és a Szegény párák nyomában kilenc jelölést kapott Martin Scorsese Megfojtott virágok című alkotása, az Egy zuhanás anatómiája című produkció pedig hét díjra esélyes. Andrew Haigh Paul Mescallal és Adrew Scott-tal forgatott All of Us Strangers című romantikus filmje hat kategóriában lett jelölt, a Barbie és a Saltburn pedig 5-5 kategóriában nyerheti el a díjat.

Kilenc BAFTA-jelölést kapott az Érdekvédelmi terület

Nyilvánosságra hozták az idei BAFTA-jelölteket: Jonathan Glazer cannes-i nagydíjas Érdekvédelmi terület című filmje kilenc kategóriában versenyez, Mijazaki Hajao A fiú és a szürke gém című alkotása pedig a legjobb animáció díjára esélyes.

A legrangosabb angol filmes esemény, a Brit Film- és Televíziós Akadémia által szervezett BAFTA-gála jelöltjei között szerepel a 2023-as Cannes-i Filmfesztivál nagydíjas alkotása, az Érdekvédelmi terület, méghozzá az egyik legtöbb, kilenc jelöléssel. A Martin Amis angol író 2014-es regényén alapuló filmben Auschwitz parancsnoka, Rudolf Höss (Christian Friedel) és felesége, Hedwig (Sandra Hüller) egy haláltábor melletti házban és kertben igyekeznek áloméletet teremteni a családjuknak.

Jonathan Glazer mozija a legjobb brit film, a legjobb nem angol nyelvű film, a legjobb rendező, a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb női mellékszereplő, a legjobb operatőri munka, a legjobb vágás, a legjobb díszlet és a legjobb zene kategóriákban esélyes díjra.

David Tennant lesz a BAFTA házigazdája

A Ki vagy, doki? színésze, David Tennant először lesz a brit filmes díjátadó házigazdája. Az Egyesült Királyság legnagyobb filmes díjátadóját, a BAFTA gálát február 18-án tartják a londoni Royal Festival Hallban, ennek a házigazdája lesz David Tennant. „Nagy örömömre szolgál, hogy felkértek az EE BAFTA Film Awards házigazdájának, és segíthetek megünnepelni az idei év legjobb […]

The post David Tennant lesz a BAFTA házigazdája appeared first on Filmtekercs.hu.

Díjat kapott Stephen Graham

Az 50 éves angol színészt a brit filmművészethez történő kiemelkedő hozzájárulásáért ismerték el a British Independent Film Awards-on. Stephen Graham generációjának az egyik legelismertebb angol színésze, akit Guy Ritchie fedezett fel és a Blöff Tommyjaként robbant be a köztudatba. Azóta tévé sorozatoktól kezdve (Gengszterkorzó, Tabu) a nagyköltségvetésű mozikon át (Az ír, Venom 2. – Vérontó) […]

The post Díjat kapott Stephen Graham appeared first on Filmtekercs.hu.

Korda Sándor, a lovaggá ütött túrkevei filmmágnás

Kellner Sándor László néven született a Túrkeve melletti Pusztatúrpásztón, Zoltán testvére szintén filmrendező, Vince díszlettervező lett. Apjuk halála után Kecskemétre, majd a fővárosba költöztek, Sándor középiskolai tanulmányait már itt végezte. A kiváló fogalmazókészséggel megáldott fiú újságíró gyakornokként kezdte filmkritikáit Sursum Corda („Emeljük fel a szívünket”) álnéven jegyezni, innen ered a Korda Sándor név. 22 évesen ő alapította az első magyar filmes szaklapot, és ezzel egy időben kezdett némafilmeket rendezni.

Először Kolozsvárott dolgozott, majd 1917-ben megvette a budapesti Corvin Filmgyárat. Zuglóban Moholy-Nagy László tervei alapján korszerű filmstúdiót épített, egyik újítása az amerikai mintájú filmdramaturgia megszervezése volt. Idehaza mintegy 20 filmet készített, a legismertebb az irodalmi alapokon nyugvó Nagymama (ebben Blaha Lujza is szerepelt), a Mágnás Miska, A gólyakalifa (a forgatókönyvet Karinthy Frigyessel íratta), a Szent Péter esernyője és Az aranyember, az egyetlen magyarországi filmje, amely vetíthető formában fennmaradt.

A Tanácsköztársaság idején részt vett a filmgyártás átszervezésében, ezért a kommün bukása után letartóztatták. Amikor felesége, a filmsztár Korda Mária közbenjárására szabadon bocsátották, azonnal elhagyták az országot. Utolsó itthoni munkája A 111-es című némafilm volt, Heltai Jenő műve alapján.

A hét röhögései (469.)

A héten is volt aztán minden, mint a búcsúban! 35 év után ránéztünk a Véres játékra, a Wednesday sorozat olcsó verziója se rossz, Tom Cruise vigyorgott sokat, Woody Harrelson meghízott…

BAFTA-díjas lett a Volt egyszer egy nyár (Aftersun)!

Átadták a 76. Brit Film- és Televíziós Akadémia díjait, ahol Charlotte Wells filmje, a Volt egyszer egy nyár (Aftersun) nyerte a brit író, rendező vagy producer kiemelkedő debütálása kategória díját.

Charlotte Wells filmje A legjobb brit film, A legjobb szereposztás, A legjobb férfi főszereplő és a Brit író, rendező vagy producer kiemelkedő debütálása kategóriákban kapott jelölést az idei BAFTA-n. A skót rendező első nagyjátékfilmje a 2022-es cannes-i filmfesztiválon elnyerte a francia zsűri díját. A Volt egyszer egy nyár (Aftersun) a BIFA-n hatalmas sikert aratott, ugyanis 16 jelölésből hetet váltott díjra, köztük a legjobb brit független film, a legjobb forgatókönyv, a legjobb rendező, a legjobb operatőr, a legjobb vágás és a legjobb zene kategória díját. A film magyar feliratos előzetese.

Március 12-én rendezik meg a 95. Oscar-díjátadót Los Angelesben, helyi idő szerint 17:00 órától. A legjobb férfi főszereplő díjára esélyes Paul Mescal ír színész a Volt egyszer egy nyár (Aftersun) című filmben nyújtott alakításáért. Rádasul Brendan Fraser is megkapta első Oscar-díj jelölését. Darren Aronofsky filmje, A bálna (The Whale) összesen három kategóriában versenyezhet az aranyszoborért: Legjobb férfi főszereplő, Legjobb női mellékszereplő és a Legjobb smink és frizura. 

BAFTA-díjak – Elvitte a fődíjakat a Nyugaton a helyzet változatlan

Edward Berger Nyugaton a helyzet változatlan című első világháborús drámája kapta a fődíjak zömét a Brit Film– és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján.

Az alkotás tizennégy díjra volt esélyes az előzetes jelölés alapján, és hetet el is hozott a viszonylag megbízható Oscar-előrejelzőnek tekintett BAFTA-rendezvényen.

Erich Maria Remarque 1928-ban megjelent klasszikus regényének új filmadaptációja nyerte a legjobb film, a legjobb nem angol nyelvű film, a legjobb rendező, a legjobb forgatókönyv-adaptáció, a legjobb eredeti filmzene, a legjobb hang és a legjobb fényképezés díját.

BAFTA-díjak – Elvitte a fődíjakat a Nyugaton a helyzet változatlan

Az alkotás tizennégy díjra volt esélyes az előzetes jelölés alapján, és hetet el is hozott a viszonylag megbízható Oscar-előrejelzőnek tekintett BAFTA-rendezvényen. Erich Maria Remarque 1928-ban megjelent klasszikus regényének új filmadaptációja nyerte a legjobb film, a legjobb nem angol nyelvű film, a legjobb rendező, a legjobb forgatókönyv-adaptáció, a legjobb eredeti filmzene, a legjobb hang és a legjobb fényképezés díját.

Az alkotás ezzel egyben rekordot is döntött, ugyanis 

a BAFTA-díjak eddigi történetében még soha nem kapott ennyi elismerést nem angol nyelven forgatott film.

A 76. BAFTA legnagyobb nyertese a Nyugaton a helyzet változatlan

Tegnap 76. alkalommal osztotta ki a Brit Film- és Televíziós Akadémia a díjait. Arra lehetett számítani, hogy A sziget szellemei esélyes jó pár kategóriában, de arra azért senki, hogy majd A Nyugaton a helyzet változatlan (7) uralja az estét. Az Elvis is kapott 4-et, ráadásul Austin Butler lett a legjobb színész is, míg a nőknél Cate Blanchett diadalmaskodott. A legjobb brit elsőfilmesnek Charlotte Wells-t választották a Volt egyszer egy nyár moziért. Íme a végeredmény:

A BAFTA szerint 2022

Anglia filmakadémiája is kiszórta a díjakat. Érdekes, hogy a DGA és eközött ellentmondás van rendezőben. A győztesek mindig vastag betűk, így az is látszik kiket nyomtak le. Az All Quiet on the Wester Front 7 kategóriában győzött, nem csak legjobb filmet de legjobb idegennyelvű film is. Legjobb film A többi díj: Legjobb angol film Legjobb […]

A Volt egyszer egy nyár (Aftersun) 4 jelölést kapott a BAFTA-n!

A Volt egyszer egy nyár (Aftersun) című film 4 kategóriában versenyezhet az idei BAFTA-n! A Brit Film- és Televíziós Akadémia díjátadójára február 19-én kerül sor. A szervezők azt ígérik, a 76. alkalommal megrendezésre kerülő esemény az “eddigi legambiciózusabb este” lesz, amit a BBC One és a BBC iPlayer fog élőben közvetíteni.

Charlotte Wells filmje A legjobb brit film, A legjobb szereposztás, A legjobb férfi főszereplő és a Brit író, rendező vagy producer kiemelkedő debütálása kategóriákban kapott jelölést a 2023-as BAFTA-n. A skót rendező első nagyjátékfilmje a 2022-es cannes-i filmfesztiválon elnyerte a francia zsűri díját. A Volt egyszer egy nyár (Aftersun) a BIFA-n hatalmas sikert aratott, ugyanis 16 jelölésből hetet váltott díjra, köztük a legjobb brit független film, a legjobb forgatókönyv, a legjobb rendező, a legjobb operatőr, a legjobb vágás és a legjobb zene kategória díját. A film magyar feliratos előzetese:

„Charlotte Wells debütáló filmje egy stílusosan merész, érzelmileg átható és egy gyönyörű, visszafogott mese a szeretetről és a veszteségről.” /The Guardian/

A Nyugaton a helyzet változatlan kapta a legtöbb BAFTA-jelölést

Csütörtökön hozta nyilvánosságra a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) az idei díjjelöltjeit: a Nyugaton a helyzet változatlan 14 jelöléssel vezeti a listát.

A sziget szellemei és a Mindenki, mindenhol, mindenkor 10-10 jelölést kapott, az Elvis kilencet, a Tár pedig ötöt gyűjtött.

A BAFTA-díjkategóriáiban összesen 45 filmet jelöltek valamely díjra.

Sipos Zsuzsanna a brit filmakadémia díjazottjai között

A Dűne, Frank Herbert 1965-ben megjelent regényének adaptációja tizenegy díjra volt esélyes az előzetes jelölés alapján, és ötöt el is hozott a viszonylag megbízható Oscar-előrejelzőnek tekintett BAFTA-rendezvényen. Ez az alkotás nyerte a legjobb produkciós tervezés díját is, és ezzel az elismeréssel a döntnökök Sipos Zsuzsanna díszletberendező és Patrice Vermette látványtervező közös munkáját tüntették ki.

A Dűnének ítélték emellett a legjobb hang (Mac Ruth, Mark Mangini, Doug Hemphill, Theo Green, Ron Bartlett), a legjobb különleges látványeffektusok (Brian Connor, Paul Lambert, Tristan Myles, Gerd Nefzer), a legjobb eredeti filmzene (Hans Zimmer) és a legjobb fényképezés (Greig Fraser) BAFTA-díját is.

A legjobb filmnek járó elismerést Jane Campion A kutya karmai közt (The Power of the Dog) című westernje kapta, és alkotásáért Campion vehette át a legjobb rendezőnek odaítélt díjat is. A legjobb férfi főszereplő díját – amelynek jelöltjei között volt Benedict Cumberbatch, A kutya karmai közt főszereplője is – Will Smith (King Richard) kapta. A legjobb női főszereplőnek járó elismerést Joanna Scanlan (After Love) vehette át. A legjobb brit film a zsűri döntése alapján Sir Kenneth Branagh Belfast című, önéletrajzi ihletésű, fekete-fehérben forgatott drámája lett.