Archívum címkék: Cikkek

Diana Nyad az emberi tűrőképesség legvégső határáig ment el, hogy az önkényes teljesítményhajhászat örök mementójává váljon egy kétes attitűdű film igaz történetében.

Mi van, ha egy romantikus vígjátékból kimarad a romantika és a vígjáték nagy része?

A Filmtett egyik alapítójával a kortárs román film talán legpolgárpukkasztóbb fenegyerekének új filmje után ültünk le egyet beszélgetni, hogy megpróbáljuk kideríteni, mi az, amiben hasonlítanak, és mi az, amiben különböznek Radu Jude filmjei.

A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, azóta Varsóban is bemutatták, a magyarországi mozik pedig most (a romániai mozik pedig november 24-től) vetítik Moldovai Katalin első nagyjátékfilmjét, aminek címe a sokatmondó Elfogy a levegő. A kortárs oktatás helyzetéről, az erdélyi játékfilmekről és a fogyatkozó levegőről is beszélgettünk Moldovai Katalinnal.

Az talán mostanra senkinek nem újdonság, hogy a korábban tévedhetetlennek látszó MCU-gépezet egyre rozsdásabban csikorog: a Marvel néhány utóbbi mozifilmje bevételi és kritikai téren egyaránt alulmúlta a várakozásokat, a valaha még kreatív lehetőségeknek helyet adó sorozataik pedig egyre inkább csak kontentek, mintsem igazi alkotások. De amíg a színfalak mögött az egeres stúdió megpróbálja helyrepofozni az MCU állapotát, és érezhető változásokat eszközölne, még kapunk néhány már leforgatott izét, ami hivatalosan még film, gyakorlatilag inkább csak gigabájt a sztrímingre.

Szívhez szóló, aktuális, de történetszövésében néhol pátoszba hajló film; erős kiállás a rasszizmussal és az idegen kultúráktól való félelemmel szemben.

Egy kizárólag archív felvételekből összeállított dokumentumfilm képanyaga könnyen távolinak, túlságosan „közvetítettnek”, ezáltal személytelennek hathat. Vlad Petrinek mégis sikerült lebilincselően bensőséges hangot megütnie az Între revoluții (Forradalmak közt) című filmjében, így hozva közelebb nézőihez a történelmet.

Jessica Hausner „rendellenes táplálkozással kapcsolatos felkavaró képeket” ígér új filmjét indító figyelmeztetésében, aminek legalább annyi előnye biztosan van – ha ezután sokáig hiába is keressük a megrázó jeleneteket –, hogy a figyelmet a vizuális fogalmazás felé irányítja, amit aztán ízlelgethetünk. 

Túl egy cinefestes ősbemutatón, mozipremierje előtt áll Tóth Barnabás harmadik egészestés alkotása, a Mesterjátszma. Az ’56-os forradalom végnapjaiban játszódó thriller rendezőjével beszélgettünk irodalmi alapról és sakkról, korhűségről és forgatási csalásokról. Mivel nehéz a Mesterjátszmáról spoilermentesen beszélni, az alábbi szöveg túl sokat eláruló részleteit filmtettes szokás szerint fehér betűvel szedtük – ezeket érdemes a film megnézése után, kurzorral kijelölve elolvasni.

Az Elfogy a levegő a kortárs társadalom két rendkívül aktuális témájának – a szexuális identitás kérdéskörének és a szabad oktatás lehetőségeinek – összekapcsolásán keresztül vázolja fel egy önmagát felemésztő (oktatási) rendszer fojtogató légkörének keserű tapasztalatát.

Nuri Bilge Ceylan legújabb filmjét a Tanítanék! Filmnapok keretében vetítették először Magyarországon, jórészt tanárok előtt. A több mint háromórás film Törökország idei Oscar-nevezettje, Merve Dizdar pedig a legjobb színésznői alakításért járó Arany Pálmát vihette haza idén Cannes-ban.

A magyar forgalmazók nem bíztak sokat a véletlenre, amikor az eredetileg Canceled című svéd horrort a cselekményt pár szóban összefoglaló A ház, ahol a gonosz lakik-ra fordították – igaz, Oskar Mellandernek nem csak emiatt fájhat a feje: az ötlettől a bemutatóig mindössze tíz hónap alatt elkészült filmjét még a nagy horrorklasszikusokból átemelt stíluselemek sem tudják megmenteni.

Mike Flanagan a kortárs horror egyik legaktívabb alkotója: rendszeresen szállítja (mostanában a Netflixre) színvonalas,  valamilyen irodalmi alapokon nyugvó horror-minisorozatait, melyek a nagyközönség számára készült, relatíve könnyen emészthető, de mégis tartalmas és emlékezetes darabok. Az Usher-ház bukása talán mind közül a leggyengébb darab: korrekt, de sajnos elég messze esik például A Hill-ház szelleme zsenialitásától.

Sűrű atmoszférájú, klausztrofób gótikus horror A Demeter utolsó utazása – amely a Bram Stoker-féle Drakula egyetlen fejezetén, a hajónaplón alapul –, az érthetetlen dramaturgiai következetlenségek azonban jelentősen rontják az élvezeti értékét.

Hosszú idő után újra benépesítik az ezüstvásznat Alexandre Dumas halhatatlan regényhősei. A három testőr: D’Artagnan egy monumentális, két fejezetre bontott nagyjátékfilm első felvonása, mely ugyan nem forradalmasítja a jól ismert történetet, két órán keresztül nívós szórakozásban részesít.

A kortárs román film legpunkabb, legpimaszabb fenegyerekének, az ún. román újhullám talán egyetlen máig is releváns, folyamatos formai és tematikai megújulásokra, de a saját köldökéből való kikandikálására is képes figurájának új filmje egy hozzá mérhetően cinikus aforizmaszerző (aforizmátor? aforista? aforizmőr?), a lengyel Stanisław Jerzy Lec egyik egysorosát idézi meg: Ne várj túl sokat a világvégétől. Ám a világvégétől eltérően Jude filmjétől joggal várhatunk sokat.

A gyilkos ha nem is Fincher leginnovatívabb és formanyelvileg legizgalmasabb alkotása, mindenképp érett és letisztult mű, ami a maga egyszerűségében is nagyszerű.

Tóth Barnabás az Akik maradtak után maradt a történelmi (fél)fikciónál, és Stefan Zweig elbeszélését kiindulópontnak használva olyan filmmel jelentkezett, amelyet akár Köbli Norbert is írhatott volna 2010-es évek közepén. A Mesterjátszma működőképes műfaji gépezet, ám túl sokat akar beleszuszakolni a szűk másfél órás játékidejébe.

A Magyarázat mindenre rendezőjével a magyarországi premier előtt beszélgettünk többek között a filmet megelőző elutasításokról, a low-budget forgatás nehézségeiről és felszabadító hatásáról, a színészekkel történő improvizációkból kiinduló munkamódszerekről, a fiatalok szabadságvágyáról – no meg Kolozsvárról.

Közhelyszámba menő kijelentés, hogy a mozi a közelik művészete, de néha mintha elfelejtenénk ezt, és a látványfilmes esztétika hajlamos elmenni inkább a nagytotálok túlhangsúlyozásába. Szerencsére időről időre születik egy-egy olyan film, ami még emlékszik arra, hogy a legérdekesebb dolog, amit a vásznon láthatunk, mindig az emberi arc lesz.