Best WordPress Hosting
 

Csányi Vilmos: „A kutya önálló viselkedése érdekel, hogy miként találja meg a helyét a családban”

Amikor általános iskolás koromban biológia órán olyan kijelentések hangzottak el az állatokról, amelyekről úgy éreztem, méltatlanok Csibész kutyámhoz, szóvá tettem, hogy a kutyák igenis okosabbak és tudatosabbak annál, mint amit a tankönyvünk és a tanárnő állít: igenis kommunikál velem, emlékszik rengeteg közös élményünkre, nagyon jól ismer engem, és folyton figyeli azt is, milyen kedvem van… Persze mire belelovalltam volna magam a példák sorolásába, a tanárnő leállított, és leereszkedő-megbocsájtó hangon elmagyarázta, hogy szép dolog, ha egy gyerek nagyon szereti a kutyusát, de nem szabad ennyi mindent belelátni egy állatba, hiszen a tudomány igazolta, hogy ez csak mese, ilyen csupán a könyvekben meg a rajzfilmekben van.

Csendben dohogtam, de nem vitatkoztam tovább. Akkor még nem gondoltam, hogy valójában a tudomány nem igazolta, hogy ez mese, sőt a tudomány még csak nem is vizsgálta ezt a kérdést, tehát csupán arról van szó, hogy még nem bizonyította be, az ember és a kutya között igenis létezik egy ennyire szoros és természetes kapcsolat, mint amiről beszélni próbáltam – ahogy bizonyára sok más gazdi is számtalanszor hasonló helyzetekben. Nem is sejtettem, hogy akkoriban (a kilencvenes években) Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen már megalakult az Etológia Tanszék, ahol az alapító Csányi Vilmos vezetésével épp kutyákat vizsgálnak. A kutya és az ember kapcsolatának megértése nyomán olyan tudományterületekről beszélnek immár, mint a viselkedésökológia, a humánetológia vagy az összehasonlító és kognitív etológia.

Már olvastam Csányi Vilmos Széchenyi-díjas etológusprofesszor A kutyák szőrös gyerekek, a Kíváncsiságom története című köteteit, a Géczi Jánossal közös beszélgetőkönyvét, az Őszi kéket, a Hiedelmeink – Az emberi gondolatok építőkövei című, Tóth Balázzsal közösen jegyzett művét, valamint interjúk tömkelegét. Úgy éreztem, ő is, akárcsak korábbi kutyái, Bukfenc és Jeromos régi ismerősöm. És jó volt végigkövetni, hogy Csányi Vilmos a tudomány nevében évtizedek óta meggyőzően érvel amellett, hogy a kutya viselkedésének tanulmányozása által az emberi civilizáció kialakulását, a korai ember működését is megérthetjük.