Best WordPress Hosting
 

Magyar találmányok nélkül ma a zene sem lenne ennyire gazdag

Mi, magyarok nemcsak világhírű zeneszerzőket és  előadókat adtunk a világnak, hanem számtalan olyan találmányt is, amelyek a zenei művek megalkotása vagy éppen a zenehallgatás terén jelentettek újítást. Talán az egyik legjelentősebb, magyarokhoz köthető zenei találmány a mikrobarázdás hanglemez, amelyet az Egyesült Államokba emigrált, a színes tévét is feltaláló mérnök, Goldmark Péter Károly fejlesztett ki és szabadalmaztatott 1960-ban. 

Goldmark Péter Károly a zeneszerző Goldmark Károly dédunokaöccse volt.  Pesti középiskolás korában fizikai ismereteivel és készségével lepte meg tanárát. Amikor családjával 1920-ban Bécsbe emigrált, a műszaki egyetemre jelentkezett. Ezután Berlinben folytatta tanulmányait, a charlottenburgi műszaki főiskolán tanult és dolgozott Gábor Dénes mellett, aki felismerte a fiatal kutató tehetségét, és további kutatásokra ösztönözte.  Intenzíven érdeklődött a még gyermekcipőben járó televíziózás iránt. Már húszévesen olyan berendezést állított össze, amelynek 2,5×3,8 cm-es képernyőjén sikerült képet kapnia. 

1933-ban New Yorkba költözött. Ott 1936-ban a CBS hírközlési társaság munkatársa – később kutatási laboratóriumának vezetője, majd a társaság igazgatója, utóbb alelnöke – lett. Csakhamar felhagyott a mechanikus televíziós berendezések kísérleteivel, és új útra tért: az elektronikus – képcsöves – televíziós készülékekkel kezdett foglalkozni. 1940. szeptember 4-én mutatta be találmányát: a gyakorlatban használható színes televíziót. A második világháború alatt (1939–1945) haditechnikai kérdésekkel foglalkozva megoldotta a német radarkészülékek zavarásának kérdését. A háború után tökéletesítette színes TV eljárását, amelyet már az űrkutatás során is alkalmaztak: ennek révén láthatták szerte a világon a Holdon tett első emberi séta számos mozzanatát. Ő dolgozta ki a televízió orvosi alkalmazásának elméletét és gyakorlatát, és nevéhez fűződik a „hosszan játszó” (LP), népszerű nevén mikrobarázdás hanglemez kifejlesztése. 71. életévében az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Jimmy Carter – 14 tudóstársával együtt – neki is átnyújtotta a tudományos munka legmagasabb amerikai elismerését jelentő nemzeti tudományos érdemérmet (National Medal of Science).

A műszaki zseni, aki sosem fogyott ki az ötletekből

Hammond 1895. január 11-én egy bankár fiaként jött a világra az Illinois állambeli Evanstonban. Kétéves volt, amikor apja az általa alapított bank csődje miatt öngyilkos lett. Művész édesanyja folytatni akarta tanulmányait, ezért gyermekeivel Európába költözött: laktak Genfben, Drezdában, majd Párizsban telepedtek le. Hammond már gyermekként kitűnt műszaki tehetségével: 12 évesen tervezett egy automata sebváltórendszert, amit – határozott anyja közbenjárására – a Panhard autógyár főmérnökének is bemutatott. Mint kiderült, a működési elv jó volt, de megfelelő keménységű acél híján a szerkezetet nem lehetett megépíteni.

Az idő tájt Franciaországban a 14 éves fiúk számára kötelező volt a katonai képzés, a család ennek elkerülése érdekében visszaköltözött Evanstonba. Hammond itt végezte el a középiskolát, és 1912-ben benyújtotta első – egy olcsó barométer kifejlesztésére vonatkozó – szabadalmát. A New York állambeli Cornell Egyetemen 1917-ben kitüntetéses gépészmérnöki diplomát szerzett, de elhelyezkedni már nem tudott. Miután az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, őt is besorozták, 1918-ban az expedíciós erők egyik mérnökezredének kötelékében szolgált Franciaországban, és kapitányi rangban szerelt le.

A háború után Detroitba ment, ahol egy volt bajtársa révén a hajómotorokat gyártó Gray Motor vállalat főmérnökeként helyezkedett el. 1919-ben feltalálta a csendes rugós órát – a meghajtó motort hangszigetelt dobozban helyezte el –, amellyel megalapozta egzisztenciáját, New Yorkba költözött és csak az ötletei megvalósításán dolgozott. 1922 decemberében mutatta be a térhatású (3D) filmek előállítására és nézésére alkalmas Teleview rendszerét, amely a nézők körében nagy tetszést aratott, de a kiépítése olyan költséges volt, hogy csak egy New York-i mozi vállalkozott rá.