„Teljesen eredeti, mégis olyan ismerős, mint egy régi cipő” – írta Roger Ebert kritikus 1996-ban, a film megjelenése után nem sokkal, hozzátéve, hogy a Fargo az egyik legjobb film, amit látott. Hollywood posztmodern fenegyerekei, Ethan és Joel Coen filmje azóta sem öregedett, bátor szemtelensége, hibátlan forgatókönyve és végtelenül elcseszett, mégis szerethető karakterei miatt 27 év […]
The post IMDb 250: Sok (hű)hó a semmiért – Fargo appeared first on Filmtekercs.hu.
Az American Horror Story: Delicate már az antológiasorozat 12. évada, és Ryan Murphy csapata ismét a terhességet és az anyaságot teszi központi motívumává. A kérdés már csak az, hogy tud-e ennyi idő után frissnek hatni ez a történet ebben a formában. Az Amerikai Horror Story a Trónok harca és a Breaking Bad – Totál szívás […]
The post A CSOK se ér ennyit – American Horror Story: Delicate appeared first on Filmtekercs.hu.
87 éves korában meghalt William Friedkin, A francia kapcsolat, Az ördögűző, a Portyán, A félelem ára, a Gyilkos Joe és az Élni és meghalni Los Angelesben rendezője. 2013-ban jelent meg róla egy portré a Filmvilágban, ezt közöljük most újra.
A fekete bőrű énekes a Texas állambeli Galvestonban született 1944. szeptember 12-én, Barry Eugene Carter néven (szülei soha nem házasodtak össze, ezért egy ideig nem apja, hanem anyja vezetéknevét viselte). A vallásos gospel zenén és anyja klasszikus lemezgyűjteményén nevelkedett, templomi kórusokban énekelt, zongorázni magától tanult meg, és már 11 évesen játszott egy lemezfelvételen. Tizenhat évesen autólopás miatt négy hónap börtönre ítélték, mégis ez változtatta meg életét. A rácsok mögött hallotta a rádióban Elvis Presley It’s Now Or Never című dalát, és az élmény hatására elhatározta, hogy ezután csak zenélni fog.
Szabadulása után csatlakozott az Upfronts együtteshez, ahol bársonyos, olykor kemény, olykor erotikus baritonja ellenére a basszus szólamot kellett énekelnie. Ekkoriban még mások karrierjét egyengette, lemezkiadóknak kutatott fel tehetségeket, dalokat írt és hangszerelt. 1972-ben futtatta be a Love Unlimited női együttest, amelynek hangzását olykor ő maga is „dúsította” búgó hangjával. Ő írta a csapat első nagy slágerét is: a Walkin’ in the Rain (With the One I Love) című dalt az egyik énekesnővel folytatott csevegés ihlette, a csevegésből végül szerelem és házasság lett. A Love Unlimited első albuma több mint egymillió példányban kelt el, a formáció egészen a nyolcvanas évekig sikeresek volt. White 1973-ban hozta össze a lánytrió kísérőzenekarának szánt, 40 tagú Love Unlimited Orchestrát népes vonósszekcióval, amely aztán önállóan is befutott, Love’s Theme című instrumentális számuk 1974-ben a lista első helyéig jutott, és szerepet játszott a diszkóláz elindításában.
White úgy döntött, hogy egy férfi előadóval is dolgozni fog, így három szerzeményét egy demókazettára énekelte fel. A dalokat megmutatta menedzserének és barátjának, aki hosszú rábeszéléssel meggyőzte, hogy ezek előadására nincs nála alkalmasabb.
New Jerseyben született egy metodista lelkész legidősebb lányaként. Anyja fiatalon halt meg, hét gyereket hagyva hátra, nevelésük az apára maradt, aki lelkészi hivatása mellett gyári munkát is vállalt. A család gyakran költözött, Rhoda a zaklatott évekről később azt mondta: meggyőződése szerint ezeknek a kihívásoknak köszönhetően tanult meg könnyedén alkalmazkodni a különböző helyzetekhez, kihívásokhoz.
Az afroamerikai keresztény közeg mély benyomást gyakorolt rá, a templomi kórusokban gospelt énekelt. Az orgonába hétévesen szeretett bele: amikor felavatták a gyülekezet új templomi orgonáját, apja hosszas könyörgés után megengedte, hogy istentisztelet után kipróbálhassa a hangszert. Hamarosan minden szabadidejét a hangszer mellett töltötte, amint tehette – cipőjét lerúgva – a billentyűkhöz telepedett.
A mezítlábas orgonálás szokása aztán védjegyévé vált, elmondása szerint így jobban érzi a pedálokat, szinte csak rá jellemző pedálhasználattal játszik basszusfutamokat.
Hammond 1895. január 11-én egy bankár fiaként jött a világra az Illinois állambeli Evanstonban. Kétéves volt, amikor apja az általa alapított bank csődje miatt öngyilkos lett. Művész édesanyja folytatni akarta tanulmányait, ezért gyermekeivel Európába költözött: laktak Genfben, Drezdában, majd Párizsban telepedtek le. Hammond már gyermekként kitűnt műszaki tehetségével: 12 évesen tervezett egy automata sebváltórendszert, amit – határozott anyja közbenjárására – a Panhard autógyár főmérnökének is bemutatott. Mint kiderült, a működési elv jó volt, de megfelelő keménységű acél híján a szerkezetet nem lehetett megépíteni.
Az idő tájt Franciaországban a 14 éves fiúk számára kötelező volt a katonai képzés, a család ennek elkerülése érdekében visszaköltözött Evanstonba. Hammond itt végezte el a középiskolát, és 1912-ben benyújtotta első – egy olcsó barométer kifejlesztésére vonatkozó – szabadalmát. A New York állambeli Cornell Egyetemen 1917-ben kitüntetéses gépészmérnöki diplomát szerzett, de elhelyezkedni már nem tudott. Miután az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, őt is besorozták, 1918-ban az expedíciós erők egyik mérnökezredének kötelékében szolgált Franciaországban, és kapitányi rangban szerelt le.
A háború után Detroitba ment, ahol egy volt bajtársa révén a hajómotorokat gyártó Gray Motor vállalat főmérnökeként helyezkedett el. 1919-ben feltalálta a csendes rugós órát – a meghajtó motort hangszigetelt dobozban helyezte el –, amellyel megalapozta egzisztenciáját, New Yorkba költözött és csak az ötletei megvalósításán dolgozott. 1922 decemberében mutatta be a térhatású (3D) filmek előállítására és nézésére alkalmas Teleview rendszerét, amely a nézők körében nagy tetszést aratott, de a kiépítése olyan költséges volt, hogy csak egy New York-i mozi vállalkozott rá.
Az 1907. május 12-én a connecticuti Hartfordban született Katharine Houghton Hepburn nyitott, minden újra fogékony gondolkodásmódját, a testedzés iránti szenvedélyét és a néha a becsületsértés határát súroló szókimondását orvos apjától és szüfrazsett anyjától örökölte. Az egyik leghíresebb amerikai női főiskola, a Bryn Mawr hallgatójaként döntötte el, hogy színésznő lesz, első, apró szerepeit huszonegy évesen kapta a Broadwayn. Már néhány perces színpadi jelenléte felkeltette a figyelmet, de szókimondó viselkedése miatt több szerepet veszített el, mint ahányat megkapott.
Az áttörést 1932-ben A harcos férje című darabban az atletikus megjelenéséhez tökéletesen illő amazon királynő szerepe hozta meg számára. Alakítása után Hollywoodból is kapott ajánlatokat, és egyik próbafelvételére felfigyelt George Cukor is. „Ott volt ez a furcsa lény, aki senki emberfiához nem hasonlított, akit addig láttam” – emlékezett vissza később a rendező. Rögvest szerepet ajánlott neki Búcsú a szerelemtől című filmjében, még a kezdő színésznő által kért elképesztő gázsira is rábólintott. Hepburn a bemutató után egyik napról a másikra sztár lett, Cukorral életre szóló barátságot kötött, a későbbiekben tíz filmet forgattak együtt.
Hepburn már harmadik filmje, az 1933-ban készült Ébredj velünk után kiérdemelte első Oscar-díját; a lehetőségért körömszakadtáig harcolt, mert úgy érezte, erre a szerepre született. Diadalmenete a következő évben a Kisasszonyok című filmmel folytatódott, amely a kor egyik legsikeresebb darabjának bizonyult. A színpadon is bizonyítani akart, ezért elvállalta a Broadway egyik színházában A tó című dráma főszerepét, de – nem kis részben a bizonytalan rendező miatt – lesújtó kritikákat kapott. Megrendült önbizalommal tért vissza Hollywoodba, ahol folytatódott vesszőfutása: filmjei sorra megbuktak, kivétel csak az 1935-ben készült Alice Adams lett, amelyért Oscar-díjra jelölték.
A Kaliforniában született Hunt első színészi óráit rendező apjától vette, kilencévesen már keresett gyermekszínész volt. Eleinte tévésorozatokban (Pionír) foglalkoztatták, a filmvásznon 1985-ben a szintén pályakezdő Sarah Jessica Parker társaságában debütált egy habkönnyű komédiában. Ezután a Francis Ford Coppola rendezte, Előre a múltba című vígjátékban Nicolas Cage és Kathleen Turner lányát alakította – érdekesség, hogy filmbéli anyjától csak kilenc évvel volt fiatalabb, apjánál pedig egyenesen idősebb volt egy évvel.
A figyelmet 1992-ben a Tánc a vízen című drámában hívta fel magára, négy évvel később már főszerepet játszott a Twister című katasztrófafilmben. Karrierjén nagyot lendített, hogy megkapta a Megőrülök érted (Mad About You) című tévésorozat női főszerepét. A válogatáson végső riválisa Teri Hatcher volt, aki később a Született feleségek című, nálunk is nagy sikerrel vetített sorozattal vigasztalódott. Az 1992-től hét évig futó szituációs komédia egy fiatal, csetlő-botló New York-i házaspár mindennapi életéről szólt. Az utolsó évadban Hunt gázsija már részenként egymillió dollárra rúgott, a hét év alatt emellett négy televíziós Oscarnak nevezett Emmy-díjat és három Golden Globe-díjat is begyűjtött.
Az igazi Oscar-díjat kolléganőjének, Holly Hunternak „köszönheti”, aki 1997-ben túl sokat kért a Lesz ez még így se című romantikus vígjáték főszerepéért. A producerek ezután Huntot keresték meg, akit eredetileg A bárányok hallgatnak folytatása, a Hannibal izgatott, de miután a szerepet Julianne Moore kapta meg, igent mondott. A színészkeringőből Hunt jött ki a legjobban: a beteg gyermekét egyedül nevelő pincérnő megformálásáért 1998-ban átvehette a legjobb női főszereplőnek járó aranyszobrocskát. A kitüntetést Hunt partnere, az írót alakító Jack Nicholson is megkapta, aki már harmadik Oscarját gyűjtötte be. A színésznő abban az évben a Golden Globe-díjat is megkapta, s mivel a Megőrülök érted sorozatért az Emmy-díjat is átvehette, Liza Minnelli után ő lett a második, aki egy évben mind a három nagy szakmai kitüntetést elnyerte. Hunt a díjeső közepette is két lábbal állt a földön, csak ennyit mondott: „Szakmai szempontból az Oscar azt jelenti, hogy az ember fizetése hirtelen megnő pár milliócskával, és egy csomó olyan filmszerepet ajánlanak fel neki, amelyek forgatókönyvének elolvasásáért a múltban csak könyöröghetett.”
A Kentucky állambeli Owensboróban született Depp gyermekkora állandó költözéssel telt, legalább húsz helyen élt, mielőtt a család letelepedett a floridai Miramarban. Ott nem érezte jól magát, szüleinek válása nagyon megviselte, kipróbálta a drogokat, egy alkalommal úgy összevagdosta karját, hogy annak nyomait máig viseli. Az iskolát 16 évesen abbahagyta és csatlakozott a The Kids nevű együtteshez, amely szakmailag aratott ugyan kisebb sikereket, de pénzt nem sokat kerestek, Depp egy ideig egyik barátja autójában élt. A zene ma is fontos szerepet játszik életében, Alice Cooper és Joe Perry oldalán tagja a Hollywood Vampires együttesnek, amely júliusban Budapesten lép fel.
Húszévesen elvette az együttes basszusgitárosának sminkesként dolgozó húgát, aki bemutatta a pályakezdő Nicolas Cage-nek. Az ő révén kapta meg a Rémálom az Elm utcában című horror egyik mellékszerepét, és a forgatás annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, ő is színész lesz. 1986-ban már Oliver Stone A szakasz című filmjében játszott. A népszerűséget és ismertséget a következő évben a 21 Jump Street című krimisorozat kölyökképű nyomozója hozta meg számára. A szerepből három év múlva lett teljesen elege, a váltásra egy szerelem is inspirálta: 1989-ben egy filmbemutatón találkozott kolléganőjével, Winona Ryderrel, akibe azonnal beleszeretett, el is jegyezték egymást, de pár hónap múlva szakítottak.
Depp a szépfiús „imázst” maga mögött hagyva vállalta el 1990-ben Tim Burton bizarr hangulatú meséje, az Ollókezű Edward címszerepét, alakításáért Golden Globe-díjra jelölték. A rendezővel többször dolgozott együtt, közös munkájuk eredménye az Ed Wood 1994-ből, az Álmosvölgy legendája 1999-ből és a Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya, amelyért 2008-ban megkapta a Golden Globe-díjat és Oscarra is jelölték. 1995-ben a Jim Jarmusch rendezte Halott ember című western-drámában remekelt, amelynek kísérőzenéjét Neil Young szerezte.
James Charles Rodgers néven látta meg a napvilágot 1897. szeptember 8-án a Mississippi-állambeli Maridian városában, bár egyes források Pine Tree-t, mások az alabamai Geigert is említik születési helyéül. Apja vasutas volt, anyját hatévesen veszítette el, ezután bátyjával rokontól rokonig csapódtak, az iskolát pedig messzire elkerülték. A csínytevések mellett a helyi vaudeville (a korban népszerű zenés bohózat) darabokat nézték, Jimmie ekkoriban döntötte el, hogy előadóként fogja megkeresni a kenyerét. Tizenhárom évesen megnyert egy tehetségkutató versenyt és azonnal meg is szökött egy vándortársulattal. Feldühödött apja megtalálta, hazavitte és választás elé állította: tovább jár az iskolába, vagy dolgozni kezd. Rodgers az utóbbit választotta, a következő tíz évben volt vízhordó, rakodómunkás, jelzőőr, fékező, miközben csiszolta zenei képességeit. A szerelvények nyomában bejárta a délkeleti államokat, kétszer meg is nősült és gyerekei születtek.
Vasutas pályafutásának 1924-ben a tüdőbaj vetett véget, állását ott kellett hagynia. Ettől kezdve minden idejét a zenének szentelte, utcasarkokon játszott, amatőr zenekarokat szervezett, egy szedett-vedett truppal is turnézott, amelyet azért oszlattak fel, mert a szél elvitte sátrukat. 1927-ben rendszeres műsora lett az észak-karolinai Asheville rádiójában, de fizetést nem kapott. Hamarjában toborzott együttesével egyre népszerűbb lett, az egyik helyi lapban azt írták: „akárki is ez a fickó, sokra viszi majd”. Első felvételét 1927 augusztusában a Victor kiadónál készítette, de kísérői nélkül, akik az utolsó pillanatban önállósították magukat. Rodgers két dalt énekelt el (Sleep, Baby, Sleep és The Soldier’s Sweetheart), és megkapta első, 100 dolláros honoráriumát.
Jimmie Rodgers 1929-ben