Best WordPress Hosting
 

A 77 éves Stallone kihívta egy bokszmeccsre a 86 éves Ferenc pápát

Stallone elvitte a családot (feleségét, három lányát és az öccsét) a Vatikánba. Ferenc pápa mosolyogva fogadta a sztárt, megjegyezve, hogy a filmjein nőtt fel (Hirtelen elképzeltük, amint a szentatya a Rambót nézi). A kedélyes bemutatás közben Sly fel is vette az alapállást és Rockyként invitálta egy bokszmeccsre. Aranyos pillanat.

Martin Scorsese találkozott a pápával – neki is áll filmet készíteni Jézusról

Martin Scorsese Cannes után olaszországi körútra indult, ahol a hétvégén a Ferenc pápával való találkozása és az egyházfő felhívása után bejelentette, hogy filmet fog készíteni Jézusról. „A pápa művészekhez intézett felhívására az egyetlen általam ismert módon válaszoltam: egy Jézusról szóló film forgatókönyvének kitalálásával és megírásával” – jelentette be Scorsese május 27-én, szombaton a Vatikánban tartott […]

The post Martin Scorsese találkozott a pápával – neki is áll filmet készíteni Jézusról appeared first on Filmtekercs.hu.

Edit Bruck: a mai szétvált világban még fontosabb az emlékezés

Edith Bruck a premier előtt az MTI-nek úgy nyilatkozott, az emlékezés „mindig nagyon fontos. Tegnap is az volt, ma is az, és holnap is az lesz, ezért folytatom a tanúságtételt”. Hozzátette, évtizedek óta járja az iskolákat, a pandémia alatt interneten tette ugyanezt, mivel a fiataloknak tudniuk kell, mi és hogyan történt. „Azért, hogy soha többé, és egyetlen néppel se ismétlődjék meg, az antiszemitizmus, rasszizmus, kirekesztés ma is aktuális” – hangoztatta.

Úgy vélte, a fiatalok egyrészt rosszul tanulják a történelmet, másrészt elveszítették a kapcsolatot az idősebb generációkkal. „Nem beszélnek, és nem hallgatják meg szüleiket és nagyszüleiket, az időseknek nincsen hangjuk, nem számítanak. Elveszett az a hagyomány, hogy a fiatalabbak megkérték a nagyapát, mesélje el, hogy volt, mi történt” – mondta Edith Bruck. A legnagyobb problémát abban látja, hogy az emlékezés, a tanúságtétel megszűnt a családokon belül.

„Szétvált a világ a családokon belül és kívül, a kommunikáció világában nincsen kommunikáció”.